A bizonyíték

„… mert méreg a gyanú –
Az íze nem is undok eleinte.
De ha kissé megbolygatta már a vért,
Úgy lángol, mint a kénbányák.”

Shakespeare: Otelló

Bizonyára sokan ismerik, de nagyon ideillik. Az ismert jogászprofesszor kabátját ellopják a kávéházban. Mikor javasolják neki, hogy tegyen feljelentést azt elutasítja, mondván: „A kabátomat úgysem találják meg, arra viszont évek múlva is emlékezni fognak, hogy valami kabátlopás ügybe érintett voltam.”

Roppant izgalmas tartamkísérletbe fogott mindannyiunk szeretett Ference, a volt miniszterelnök, kádkőgyáros és minden titkok tudója. Elhatározta, hogy kísérleti bizonyítékokat gyűjt arra nézvést, hogy egy kellően nagy blőd hülyeség kapcsán hány TV-interjút tud adni. Szerintem kár volt, hiszen a ballib média állapotát elnézve, magam meg tudtam volna mondani neki, hogy sokat.

Néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy súlyos bizonyítékokat látott arra nézvést, hogy az oroszok zsarolják Orbánbasit. Tette mindezt teljes titokzatossággal, amennyiben semmi konkrétumot nem mondott. Ellenben 72 órás ultimátumot adott, hogy cáfolják meg állításait. Nem cáfolták meg, nehéz is lett volna, mert nem állított valójában semmit. A hír hallatán Orbánbasi – viszonylag elegáns leplezettséggel – lehülyézte Ferencet, mondván nem jogi, hanem „egyéb” segítségre van szüksége. Ahol is az „egyéb” nyilvánvalóan az elmegyógyászt jelentette. Megjegyzem, mint lakájmédia, mélyen egyetértek Orbánbasi diagnózisával, magam is úgy vélem, hogy Feri a pszichiátria állatorvosi lova. Fordulhatna tán Haris Éva ismert szocialista pszichiáterhez, aki állítólag az analízis Paganinije. A Momentumot elnézve legalábbis.

Ezek után a Pojáca becaplatott a Hír TV-be és ott már hosszasabban, ám még enigmatikusabban fejtegette a dolgot. Természetesen itt sem mondott semmi kézzelfoghatót, mert abból baj lehet, hanem valamiféle barkochbázásba bonyolódott Olgával, akin egyébként látszott, hogy időnként erőfeszítést kell tennie a röhögés visszafogására és ezt profi módon megoldotta.

Én biztosan nem bírtam volna ki, mondjuk nem is vagyok műsorvezető a Hír Tv-ben.

Legutóbb pedig elmesélte, hogy újfent találkozott a titkok árusítójával, akitől megtudta az árat is. Elképzelem, amint hosszú álszakállal, fekete malaclopó köpenyben éjfélkor a keresztútnál találkoznak, amúgy összeesküvősen.

A legtöbbet a Hír Tv-s interjúból tudhattuk meg. Egészen pontosan az alábbiakat:

1. Valamiféle titkos banki papírokról van szó, melyeket ő saját szemével látott.
2. Egy bankszámla Orbán Viktoré, hogy melyik bank azt nem árulta el, de a titkos bankszámlák kapcsán mintegy kötelező „svájci” melléknév természetesen előkerült.
3. Jó sok pénzről van szó természetesen, igen tág határok között 100 millió és 1 milliárd között.
4. A számlákról már „sok évvel korábban” szóbeli tájékoztatást kapott, vagy Putyintól, vagy nem tőle, de ez biztos. Lehet, hogy Putyin Totó kutyának súgta meg és az adta tovább a gazdinak.
5. A dokumentumokért sok pénzt fognak kérni de ő kifizeti, ha addig él is, mert az „országnak sok mindent megér”. Hát még neki.

Itt tartunk most. A Pojácának mindig is hihetetlen ötletei voltak a nyilvánosság figyelmének színpadias felkeltésére. Emlékezzünk csak: a megmentett szolnoki kislány; az elájuló kormányszóvivőnő; az üres dossziék a 231 ponttal, 22 csapással és 18 kezdeményezéssel, melyek nem léteztek, így aztán nem is lett belőlük semmi. Végül pedig az őszödi beszéd kiszivárogtatása.

Most meg itt van ez. A szándék nem bonyolult, könnyen átlátható. Kettős célt szeretne megvalósítani a maga egyszerű eszközeivel. Az első és legfontosabb a szereplés, a közfigyelem kivívása. Ezt úgy kívánja, mint aszott mező az esőt, vagy mint kecske a sót, esetleg mint migráns a mentőhajót.

Hősünk nem élhet nyilvánosság nélkül, mert a feledés maga a halál.

A másik cél a gyanú felébresztése. Az egyszerű választó fejében a rázúdított információk csak foszlányokban maradnak meg. Az információ morzsákból és az eredeti meggyőződéseiből összepréselt világnézet, politikai meggyőződés keletkezik. Olyan, mint a pozdorjalemez. Hónapok évek múlva a libsi választók fejében megingathatatlan, tényszerű valóságként fog élni Orbánbasi svájci titkos bankszámlája, melyre Putyin utalja a pénzt. Soha nem fog felmerülni bennük, hogy vajon Putyin miért csinálná ezt. Arról nem is beszélve, hogy az orosz titkosszolgálat – melyről tudjuk, hogy egy tablettel, két mobiltelefonnal és egy cipőhúzóval meghamisította az amerikai elnökválasztást – hagyná-e, hogy különböző titokzatos alakok házaljanak vele Gyurcsányéknál.

Amúgy, el kell ismerni, viszonylag ügyesen összerakták a dolgot. Benne van minden olyan gyanú, gyanús szó, amelyek libsi körökben manapság forgalomban vannak. Oroszok, svájci bankszámla, titkosszolgálat, Putyin. Talán még a mostanában elengedhetetlen „hacker” szó hiányzik, de még arra is sor kerülhet, bár nem akarok ötleteket adni a forgatókönyvírónak. Valószínűleg ezek voltak a hívószavak, melyekhez a történetet az irodalmi érzékkel megáldott DK-sok költötték.

Csak egy baj van. Nemigen van épelméjű ember, fatornyos hazánkban, aki a Pojáca bármely állítását elhiszi.