A diktatúra legmélyén

„Ki kell bontakoztatnunk harci stílusunkat: bátran küzdünk, nem riadunk vissza az áldozatoktól, nem félünk a fáradságtól és folyamatosan harcolunk”

Mao

Iszonyú hír járta be a Putyin látogatásától már amúgy is sokkolt libsi sajtót. Képzeljék el, szerda este, az orbáni diktatúra legsötétebb pillanataiban, mikor maga Putyin is Budapesten volt, egy egyszerű magyar, mikor megpillantotta Putyin konvoját – melyet bizonyára éhező muzsikok vontattak „Ej uhnyem!” kiáltásokkal – úgy gondolta, hogy a keblében dúló indulatot középső ujjának felmutatásával csillapítja. Ez már önmagában is horribilis dolog, és ez még csak a kezdete volt a történelmi eseménynek.

Az illető úgy gondolta, hogy meg is örökíti bátor tettét, mely csak a thermopülai görög hősök, vagy Dugovics Titusz tettéhez hasonlítható. Ezért mobiltelefont ragadott és videózni kezdett. Ez a videó aztán nagy karriert futott be a libsi sajtóban, mint a magyar nép spontán lázadásának mementója a diktatúra ellen. Aki nem látta, annak elmesélem.

A felvételen egy kihalt pesti utcát láthatunk, sehol senki, a diktatúra fogdmegjeitől rettegő lakosság, minden bizonnyal, a pincékben húzza meg magát, míg elvonul a vész. Esetleg kocsmában van, de az utcára nem merészkedik. Este van, nyomasztó, depresszív őszi félhomály. Egy, csak egy legény van talpon a határban, ő viszont mobiltelefonjával rettenthetetlenül videózik. Hirtelen motorosrendőrök és egyéb elnyomó járművek jelennek meg, tetejükön villogó kék fénnyel. Hogy el ne tévesszük, a bal felső sarokban „Putyin konvoja” felirat jelenik meg. Végülis, akár pizzafutárok is lehettek volna.

A kutya ugat, a konvoj halad. (Valójában nem ugat a kutya, csak kép költőisége kedvéért írtam ide.) A rendőrautók után félelmetes fekete limuzinok, kisbuszok következnek, az ember már várja a harckocsikat is, mikor egyszer csak, váratlanul, drámai csúcspontként a képen felemelkedik az ellenálló keze és középső ujját feltartva kifejezi az ellenállás halálmegvető szellemét. 

Ekkor, mikoron is Putyin, a látvány hatására, már retteg, váratlanul egy ismeretlen lép a szabadságharcoshoz, és – meg sem várva, hogy feltegyék neki a rejtői kérdést: „ki maga hülye idegen?” – egyből megpróbálja lefegyverezni, mivel lenyomja a kezében tartott mobilt. Ekkor, a nagymajtényi síkon lehullik a zászló, csak nem fekete holló száll rá, hanem az illető állítása szerint egy rendőr. Ennek amúgy semmi bizonyítékát nem adja, nem igazolja magát, csak úgy mondja – ahogyan a rendőrök már azt szokták. Hősünk, halált megvető bátorsággal, a véleményszabadságra hivatkozik, de a gaz rezsimszolgát ez – az orbáni diktatúra képviselőire jellemző módon – nem érdekli.

Küzdelem következik, melynek képi megjelenítéseként a videón a drámai hatású járda látszik hosszasan. A feszültség szinte tapintható, a néző gyomra összeszorul a brutális elnyomás láttán. A rejtélyes idegen búcsúzóul még megjegyzi, hogy az illető vele jobban járt, mintha a putyini testőrség támadt volna rá. Ez – ismerve az orosz testőrök huligán természetét – bizonyára igaz is.  Ezzel ér véget a dokumentumdráma. 

A néző, miután kikeveredett az iszonyatos jelenet okozta sokkból és elgondolkodik, arra jut, hogy az ellenálló hőst, minden bizonnyal, egy pontosan ugyanolyan hülyével hozta össze a sors, mint ő maga.

Hogy rendőr nem volt az gyakorlatilag biztos, hiszen nincs az a rendőr, aki olyan hülye lenne, hogy azt gondolja, az elszáguldó, lesötétített limuzinokból bárki észrevehette volna az ellenállót, vagy ha észre is vette, törődött volna vele. Ez esetben, ha nem volt rendőr, akkor viszont nyilvánvalóan ő is elmegyógyászati problémákkal küzd, reménytelenül.

Annak ugyanis nem sok esélyt adhatunk, hogy az egész elnöki konvoj megáll, kiugranak belőle a muszkák és agyba főbe verik az ellenálló hőst. Esetleg Szibériába hurcolják, ahol még a mobilja is befagy, egyéb testrészeivel együtt. Azért nevezem a mobilt testrésznek, mert a tavalyi tv-ostrom és más nevezetes események óta tudjuk, hogy a haladás képviselői – akik a felvétel készítőjének személyes hősei bizonyára – gyakorlatilag össze vannak nőve eme kommunikációs készülékkel. Például még fetrengeni sem tudnak nélküle, pedig esküszöm, mobil nélkül sokkal kényelmesebb fetrengeni. Az isteni igazságosság jegyében egyébként, mindenkinek olyan hőse van, amilyet megérdemel.

Néhány kínzó kérdés maradt csak megválaszolatlanul bennem: az első, hogy miért vette fel videóra hősünk azt a pillanatot, mikor jelnyelven kifejezi a népi ellenállást a diktátor ellen? 

Az egyik magyarázat az, hogy azért akarta megörökíteni az emlékezetes pillanatot, mert maga sem hitte el, hogy ő mekkora hős. Sőt, lehet barátai, ismerősei, rokonai és üzletfelei sem hitték volna el, ezért kellett a bizonyíték. A másik, hogy a drámai felvételt fel akarta tenni a Facebookjára, ami bizonyára lájkok tengerét eredményezte volna a hozzá hasonlóktól.

E lájkoknak, amúgy, pontosan annyi értelme lett volna, mint magának a videónak. 

További kérdés, hogy miért járt be ekkora diadalutat az egész hülyeség a libsi sajtóban. Erre viszonylag könnyű megfejtést találni. Az történt, hogy a beharangozott tömegdemonstrációk helyett néhány ütődöttet láthatunk csak Putyin látogatása alatt. Ikonikus jelenet volt például, mikor a Párbeszéd nevezetű sufni-párt „szóvivője” – mert olyan is van neki, meg főpolgármestere, csak tagsága nincs – egyedül demonstrált a gaz diktátor ellen. Nagyon impresszív volt. Csak hát a kudarc ellenére mégiscsak kellett valami. Erre futotta.