A fenevad ébredése

„És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája;”

Jelenések 13:5

51 évvel ezelőtt, 1968 tavaszán a francia diákok, közelebbről nehezen meghatározható okokból és célokkal, diáklázadásokat robbantottak ki az egyetemi városokban. A hatóságok tétovázása (a francia középosztály nem akarta nagyon megveretni a saját kölykeit az utcákon) lehetővé tette, hogy jókora felfordulás kezdődjék a fővárosban, Párizsban is. A tüntetők tábláin, az akkori szélsőbal ikonjai, a három M (Marx, Mao és Marcuse) képei díszlettek. Az uszító ideológus, a tömeggyilkos és az összevissza kefélés forradalmi voltát bizonygató szabadgondolkodó; díszes társaság, az egyszer biztos.

Ugyan ennek az évnek augusztusában aztán, a fenti balos nagyságok megvalósult álmainak földjén, az emberarcú szocializmusban, a Varsói Szerződés baráti tankjai bevonultak Csehszlovákiába, mert a baloldali ígéret földjének vezetői úgy ítélték, hogy Alexander Dubček veszélyes reformokkal kísérletezik.

Párizsban, ahol a baloldaliság, a marxizmus csak ideológia csupán, utcai karnevál némi verekedéssel és dobálódzással, ahol pedig az ideológia valósággá válik ott tankok és valódi halottak. Micsoda különbség.

Mert ugye van az elmélet és van a gyakorlat, melyek nemigen szokták fedni egymást.

Onnan villant eszembe a két kép, a két eseménysor éles különbsége, hogy olvasom Szilvay kolléga interjúját a Mandineren, egy bizonyos Kiss Viktor „ideológiakutató”-val, Most fut fel itthon az új baloldal címmel. Ebben a jeles kutató azt állítja, hogy az általa remélt komcsi reneszánsz kezdete 2010-re tehető „A kiindulópont, hogy ekkortól érkeznek a felnőttkorba a minden tekintetben globalizált korosztályok. Ők azok, akik már beszélnek nyelvet, akik már az interneten élik az életüket, akik járnak külföldön, tanulnak más egyetemeken.” Túl a szokásos panelen: „a baloldaliak olyan okosak, hogy seggük helyett is eszük van”, ez sandán azt sugallja, hogy az egész boldog „nyugat” baloldali-marxista, és aki kimegy oda, az megfertőzve tér haza. Ez persze mindközönségesen nem igaz.

Az igazi oka az a valóban tapintható újbaloldali, kultúrmarxista éledezésnek (többnyire a belvárosi hülyegyerekek körében), hogy felnőtt egy olyan generáció, amelyik már nem élt a létező szocializmusban, ezért aztán azt hazudnak nekik, amit csak akarnak. A 2010-es dátum pedig onnan származik, hogy akkor ijedtek meg igazán, na nem az ifjak, hanem mestereik, hogy pénzt és befolyást fognak veszíteni.

Velünk már nem számolnak, minket már nem akarnak és nem is tudnának megetetni az újbaloldali szellemi moslékkal, hiszen mi a bőrünkön tapasztaltuk a nagyszerű eszmét, tankkal, gumibottal, akasztófákkal, cselédek és disznópásztorok nyargalászásával és uralmával. Miután nem tanultunk a ’89-es rendszerváltozás során az előző a ’49-es kegyetlenül és erőszakosan valódi rendszerváltás tanulságaiból, ezért érintetlenül hagytuk az előző rendszer kedvezményezetteinek pozícióit, többek között az oktatásban is, így a marxiánus oktatás töretlenül folyik napjainkig, a tudomány szabadságának jótékony fátyla mögött.

Ez roppantul fontos számukra, ez a túlélésük záloga, bónuszként pedig meg is élnek belőle.

A marxizmus reneszánszát hozza el a „mérhetetlenül sokféle Marx-olvasat is, ami lehetővé teszi, hogy ma már egészen máshogy gondolkodjon a világ Marxról, és sokkal többet tudjon róla, mint akár ötven éve” – mondja ideológiakutatónk. Érdekes gondolat. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Marx írásainak sokféle értelmezése lehet. Ez pedig nem mást jelent, minthogy a proletariátus nagy tanítója homályosan, kétértelműen írta volna műveit. Ettől Marx frászt kapna, lévén ő tudósnak tartotta magát, és mint ilyen, szándéka szerint, művei pontosan tükrözik álláspontját. (Ami egyébként nem igaz, mert sok ellentmondás és logikai bukfenc van bennük, de ez most mindegy.)

Marxot kétségtelenül sokféleképpen lehet olvasni, ülve, állva, fekve, mi több, négykézláb is, ám ami oda van írva, az ugyanaz marad: a társadalom primitív, kizárólag az anyagi érdekeken nyugvó, a kapzsiságot az emberi természet mindenekfelett álló, meghatározó tulajdonságának tekintő magyarázata.

Ezek után következik egy, csak a Mérce nevezetű neokommunista kiadvány szellemi mélyrepüléséhez fogható rész, melyben Kiss nem az „ideológiakutató”, hanem az ideológus babérjaira vágyik.

Nem tudom, kutatónak milyen, de ideológusnak biztosan csapnivaló.

Állítása szerint az újbaloldali „szcénának” nincs „társadalmi végcélja”, ami magyarán azt jelenti, hogy fogalmuk sincs, mit akarnak, ami, kétségtelenül, azzal az előnnyel jár, hogy a lehetőségeik végtelenek. Elutasítanak mindent, a jobboldalt, a liberalizmust, a globalizmust, a kapitalizmust, de hogy mit akarnak valójában, az homályban marad. Így aztán – bár Kiss az elutasítandók között nem sorolja fel – elutasítják a józan észt is, ami azt diktálná, hogy cselekvéseinket célok mozgatják és a céltalan cselekvés bizonyos kedvezőtlen elmegyógyászati diagnózis lehetőségére utal.

Vágyuk a permanens forradalom bármi ellen.

Az emberi élet is kört ír le, a kezdeti magatehetetlenségtől az aggkori magatehetetlenségig, nos, láthatóan a baloldal is visszatér az embrionális, anarchista, utópista kezdetekhez, szellemtörténetileg Marx elé. Csakhogy a sárkánytojásból sajnos mindig csak sárkány kel ki.