A haladó irónia fogalmáról

„Bárcsak hallottam volna Szókratészt ironizálni.”

Sören Kierkegaard:Az irónia fogalmáról – állandó tekintettel Szókratészra

Történt, hogy a haladó újságírás kiemelkedő alakja, Vágvölgyi B András – aki amúgy „Író, újságíró, filmrendező, filmesztéta, politikai és kulturális kommentátor” is egyben – bejegyzést tett közzé a Facebook-on. Ebben arról írt, hogy katonai pályafutásuk során Áder Jánossal együtt ültek a fogdában a borzalmas 1978-as év nyarán Kalocsán. (A ’78-as év egyébként azért volt borzalmas, mert bírói csalással kiesett a válogatottunk az argentin foci VB-ről.) Vágvölgyi itt úgy emlékszik, hogy Áder azért ült, mert részegen lövöldözött a kaszárnyában. Ezt a hírt azután azonnal felkapta a haladó sajtó, élén az Index-el, és mint Áder Köztársasági elnök természetének princípiumát taglalta. Úgymint: „Mekkora sötét balkáni tapló az aki részegen lövöldözik? Most meg Elnök. Hallatlan! Ide jutottunk.”

Vágvölgyi B Andrásról dióhéjban. Hősünk a ’90-es években résztvevője volt a magyar újságírás megújításának. Akkoriban – a történelmi helyzetnek megfelelően – élénk igény mutatkozott a műfaj modernizálására. A régi, kommunista, direkt ülepfényesítő stílus – időlegesen – kiment a divatból, a klasszikus, Kosztolányi vagy Karinthy nevével fémjelzettet pedig nem volt aki vállalja. Jól jött hát az importált gonzó stílus, melyet iszákos amerikai riportektől tanultak el.

Műfaj meghatározás következik. Gonzó újságírás az, mikor a jeles skribler berúgva és/vagy betépve ír marhaságokat. Nagy előnye, hogy a szerkesztő úrnak a napi betevő honoráriumért nem kell a kijózanodás nyűgeit is magára vennie. Az így leírtakat azután „benyomásoknak” nevezi. Hogy mi nyom be neki, az nem is kétséges. Ennyit a műfaji meghatározottságról.

Vágvölgyi hosszú és változatos karriert futott be a libsi médiában, a Magyar Narancs főszerkesztői székétől kezdődően. Publikált az ÉS-ben, írt néhány pocsék, unalmas és invenció nélküli könyvet és rendezett teljesen jelentéktelen filmeket. Így lett belőle „író, újságíró, filmrendező, filmesztéta, politikai és kulturális kommentátor” mely megnevezések közül a kulturális kommentátor az, ami számomra enigmatikus.

Fogalmam sincs mit jelent, szerintem Vágvölgyi sem tudja.

Mint meghatározó kulturális kommentátor sok befolyásos embert ismer, például, mint maga írja: „Találkoztam e választás éjszakáján a miniszterelnökkel, [2006-ban] akivel futó ismerettségben vagyunk. Jattoltunk, semmi, két szót sem beszéltünk.” Lám, őt Gyurcsány meg se csókolta, de azért jóban vannak kicsit. Madarat tolláról… A magyari rögvalóság nem fekszik neki, mint ismét csak maga mondja: „… én azért >>disszidáltam Romániába<<, mert ez legalább egy megbízhatóan atlantista ország, és az nekem a nünükém.” Azt, hogy szerinte pontosan mi is az a nünüke nem fejti ki, pedig érdekes lenne. (A nünükék – a hólyaghúzók családja – egyébként roppant undorító kinézetű bogarak, még mérgezőek is; súgja a bennem halódó biológus. És ennyiben analógiájuk Romániával rendben is van.) Ennek jegyében barátunk jelenleg Kolozsvárott tanít média-tudományt vagy mit, természetesen. De vissza a történetünkhöz.

Áder János szerint viszont mindez nem így történt, a fogdát nem tagadta ugyan, viszont szerinte azt azért kapta, mert valamelyik VB-meccs miatt elaludt az őrségben. Be is perelte Vágvölgyit, valamint az Indexet. A pert megnyerte és a bíróság végül Vágvölgyit hatszázezer forint plusz perköltség megfizetésére ítélte. Eddig a történet, amiben semmi különöset nem találunk.

A libsi sajtó, a haladó karakter-gyilkosság szabályai és szokásai szerint hazudott valamit, kiderült, megbüntették, mindenki mehet haza.

A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Kontextusa van neki. Vágvölgyi ugyanis, aki magát az indokolatlan, ösztönös cselekvés, az action gratuite emberének vallja és gonzó újságírónak, nem hazudik véletlenül, amint nyilván ingyen sem.

Történt, hogy régebben, egy Várady nevű embernél, aki számítástechnikus és a tüntiken az Igen Gazdag Ám Nagyon Szabadságszerető Ember szerepét játszotta, némi marihuánát találtak, ezért azután „elterelést”– vulgo: elvonókúra – alkalmaztak nála. Ő volt az, aki akár pénzt is adhatott volna akkor és ott a haladásnak, de nem adott. Ennyi esze azért volt. Miután ezt a gaz jobbos sajtó feltárta, hatalmas vernyákolás támadt haladó oldalon, mondván micsoda piti dolog ez. Na, erre válaszként került a köztudatba a lövöldözés. „A miénk csak füvezik, de a tiétek lő! Beee…”

A hazugságnak célja és oka is volt tehát.

Mikor látszott, hogy a dolog rosszra fordul le kellett valahogyan tagadni. A liberális szürkeállomány azt izzadta hát ki magából, hogy tulajdonképpen vicc volt az egész. Irónia. Amint nyilván az is irónia csak, ha valakiről azt állítom, hogy kislányokat molesztál és időnként kecskével hál. A magamfajta félművelt fasisztának (ahogyan a mandiner kommentelői neveznek jobban sikerült írásaim nyomán és ez engem – szándékaik ellenére – szórakoztat) kissé más fogalmam van az iróniáról, de hát ahány ház annyi szokás.

Most azonban baj van, a fasiszta bíróság nem vette be. Fizetni kell. Mint megtudtuk, barátunk mostanában nem áll valami jól anyagilag, így hát nehezére esik a kártérítés kifizetése. Ekkor jött a mostanában divatos ötlet: rendezzünk gyűjtést. Ez részben takarékos, részben pedig közösségképző eljárás. Tulajdonképpen olyan, mint a vörös segély volt anno. Elvtárs, segítsd a lebukottakat. „Ezért döntöttem úgy, hogy zenészbarátok segítségével minifesztivált, segélykoncertet szervezek az irónia, a kiröhögés szabadságáért mely a szólásszabadság igenis fontos része.” – írja hősünk. Mert itt már kiröhögni sem lehet szabadon azt, akit előtte egy jól irányzott hazugsággal befeketítettünk. Pedig milyen jól esne.

Miután Vágvölgyinek zenész barátai vannak, adódott, hogy zenés formában rendeződjék meg a dolog. Valamiért a zenei irányzatok közül is a punk lett kijelölve. E műfaj híres a bonyolult zenei alap és a filozofikus mondanivaló szerves egységéről, amit mi sem bizonyít jobban mint a mellékelt mű a nagyszerű Rózsaszín Pitbull nevezetű együttes munkásságából.

Érdekes megfigyelni, hogy a punk irányzat kifejezetten a baloldali önkifejezés eszköze lett, csak utalnánk az idézett műben szereplő „Szavaztál volna az MSZP-re/Vehetnél füvet hétvégére” sorokra.

Na, ez lett a zenei alap, a többit elképzelhetjük. Ott volt mindenki aki számít, például az összes „kreatív köcsög” (copyrigh by !444!) Fura ez a kreatív dolog, mert ugye a kreatív fogalma, egy olvasatában valami nem szokványost, a szokványostól eltérőt jelent. Na most mifelénk hamar észrevették, hogy e kritériumnak simán megfelel az, aki egyszerűen úgy viselkedik mintha hülye lenne. Valódi hülyék természetesen előnyt élveznek. Ja, és ez egyszerűbb, mint kitalálni valamit. Ott voltak hát és nagy siker volt, mint a fényképeken látszik. A pénz nem biztos, hogy összejött, de legyünk optimisták.

Végezetül álljon itt egy ideillő parabola az irónia, a nevetés veszélyeiről a nagyszerű Kierkegaard mester tollából. „Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester, hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották, és tapsolni kezdtek: a mókamester megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem, a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc”.