A hülyeség házhoz jön VI.

39

„Ha egy férfi attól tart, hogy feleségében lázadás van, először intse meg. Ha ez nem használ, joga van arra, hogy szexuálisan se közelítsen hozzá. Ha ez sem válik be, megverheti.”

 (Korán 4:34)

Weinstein producer szexuális kilengései elöntik a honi és a nyugati sajtót is, ebből a témából azután szerencsére számtalan, roppant szórakoztató írásmű is születik. Én, a magam véleményét már elmondtam ez ügyben, úgyhogy most egy másik véleménnyel foglalkoznék inkább.

A nyugati haladó libsi sajtó egyik zászlóshajója, az Independent című kiadvány cikket közölt egy bizonyos Qasim Rashid, az USA-béli Ahmadiyya Muslim közösség ügyvédje és nemzeti szóvivője tollából. Ez az Ahmadiyya egy eretnek mohamedán szekta, a mai Pakisztánból származik és egy bizonyos Mirza Ghulam Ahmad nevű ember alapította, aki egy történelmi pillanatban azzal a meglepő hírrel szolgált álmélkodó követőinek, hogy ő a beígért messiás. Ebben maradtak. Az illető aztán 1908-ban, messiáshoz méltó heveny hasmenésben – valahogy csak távozni kell a halhatatlan léleknek – elhunyt. A szertartásaikról nem sokat tudok, de a történet ismeretében, gondolom a központi liturgikus elem a fosás. Az ő tanaiból alakult az Ahmadiyya szekta, melyet egy kalifa irányít, és világszerte, így az USA-ban is vannak filiáléi.  De nem erről akartam beszélni. Sőt, erről egyáltalán nem akarok beszélni.

Az inkriminált írás – röviden összefoglalva – a mohamedán hitet ajánlja, mint a nők elleni erőszak megszüntetésének eszközét.

Természetesen nem tudom pontosan mit ért a derék szerző az „erőszak” fogalma alatt, de bizonyára számára a házasságtörő nők megkövezésének töretlen gyakorlata a fundamentalista országokban nyilván nem erőszak. A Weinstein, na az az erőszak, ahhoz képest pár kődarab elhanyagolható apróság. Továbbá nem erőszak a 13 éves lányok férjhez adása idősebb, gazdag imámokhoz. Ellenben mohamedán országokban a disznótor viszont erőszak. Gondolom legalábbis.

Rashid véleménye szerint a nőkkel szembeni erőszak megfékezésére Mohamed tanai a legalkalmasabbak, bőven idéz is belőlük. Mondandója igazát pedig – szerinte – az bizonyítja, hogy a mohamedán országokban nincs, vagy ritka az erőszak, az a más vallásúak sportja, amint azt a cikkben szépen levezeti. Ez bizonyára így is van, ám ennek igen egyszerű oka van, jelesül az, hogy a szerencsétlen nők fejére egy földig érő zsákot húznak, ha kimegy az utcára és egy férfirokon kíséri borotvaéles handzsárral. Ki merné zaklatni? Arról nem is beszélve, hogy ki akarja? Az igen valószínű, hogy amennyiben Weinstein áldozatai is így mentek volna a bonyolult művészeti kérdések megvitatása végett a szállodai szobába, az abúzus elkerülhető lett volna. Már csak a handzsár miatt is. Továbbmenve, ha az európai nők is így járkálnának az utcán, bizonyára jóval kevesebb zaklatásnak lennének kitéve.

Zárójel. Kivéve természetesen a legjelesebb nőjogi aktivista hölgyeket, ők ugyanis tetszőleges ruházatban, illetve anélkül is – morfológiai okokból – nincsenek zaklatásnak kitéve a normálisnak mondható ízlésű hetero férfiak által. A buzikra meg úgysem számíthatnak. Zárójel bezárva.

Persze komoly filozófiai kérdés, hogy lehet-e egy nő számára életcél, hogy ne zaklassák.

Megéri vajon a zsák és a foltja a zaklatásmentességet? Nem beszélve arról az igen gyakori esetről, mikor az illető hölgy kifejezetten szeretné, hogy zaklassák. Ez – talpig zsákban – igen nehéz feladat, különösen azért, mert a hölgyek nem általában szeretnék, hogy zaklassák őket – illetve vannak olyanok, de az egy szakma – hanem azt szeretnék, ha egy bizonyos, jól meghatározott valaki tenné ezt velük. Nem tudom mire mennének, ha a lepedők alól kacéran kivillantanák a cipőtalpukat. Különösen, ha előtte beleléptek valamibe.

Én a magam részéről – mivel súlyosan iszlamofób vagyok – javasolnám, hogy inkább az európai tradíciókba sokkal jobban illeszkedő erényövet vezessük be újfent. Ez már a maga idejében sem vált be, de hát a haladás jegyében úgyis mindig olyan dolgokkal kísérleteznek, melyek sohasem váltak be. Ez is roppant hatékony lehetne, mert kizárt minden szexuális erőszak mellé lakatost, vagy sperhaknistát rendelni. Ez esetben is problémák merülnének fel a szexuálisan túlmotivált lakatosokkal kapcsolatban, de hát nincs tökéletes megoldás, csak a számtanpéldában.

Egyébként megjegyezném, hogy amennyiben ilyen ütemben terjed a nemi aberrációk ideologikus divatja (szakszóval: buzizmus), akkor lehet, hogy ezután az európai férfiakat kell majd hasonló klepetusba burkolni és őket fogja az utcán kísérni egy mindenre elszánt nőrokon, élesre fent emaszkulátorral. (Állattenyésztésben járatlanok számára: az emaszkulátor az az eszköz, mellyel a kiherélés kínos aktusát hajtják végre.)

Rövidnek mondható előjáték után, a civilizációnk bukásának előszeleként, eljutottunk hát oda, hogy egy mohamedán ad nekünk szexuáletikai tanácsokat. Boldogult Lux Elvira gyorsulva forog a sírjában.