A műalkotás

33
 

 

 

„Gyakorlat teszi a pancsert.”
Karinthy Frigyes

A fotográfia egyike a modern kor új művészeteinek melyek aztán jócskán össze is zavarták a művészetekről alkotott tudós véleményeket. A fotóshop koráig – azaz napjainkig – a művészeten túl, a fotó a valóság pontos dokumentációját is szolgálta, a „hiszem, ha látom” elv alapján. Ma ez már nem így van és a digitális korban a hozzám hasonló szkeptikusok inkább a „ha látom, sem hiszem” álláspontján állnak. Ennek ellenére továbbra is létezik a dokumentum fotó, mint műfaj, és számtalan felvétel kerül fel szinte percenként a világháló bugyraiba, melyek eseményeket kívánnak megörökíteni, szándékuk szerint az örökkévalóság számára. Továbbra is lehetnek, vannak azonban olyan felvételek, melyek hihetőek, nem manipuláltak, mondhatnók igazak és valóban azt látjuk rajtuk ami történt és ahogyan történt, ezért azután nyugodtan tekinthetjük ezeket a képkészítők valóságról alkotott véleményének. Egy ilyen képpel találkoztam és ennek értelmét, üzenetét szeretném, egy rövid elemzés keretében megfejteni alább.

A kép ugyanis csak kép. A valóság közvetlen ábrázolása, igazi jelentőségét azonban a mögöttes tartalom adja, mely vall az ábrázolt valóságról a fotográfus által alkotott elképzelésről.

A képen Sárosdi #meetoo Lilla és Schillng #youtoo Árpád látható egy sajátos, elgondolkodtató helyzetben. Schilling művész úr áldozati pózban, a földön hever, szerencsére a nézőnek háttal (előröl nem fért volna ki rá a nevezetes a felirat), szürke, ízléses alsónadrágban, szőrös hátán vörös festékkel elkövetett „Ő VOLT A SOROS!!!” felirattal.

Vegyük észre a halált megvető bátorságot, amivel leheveredik a jeges járólapokra, kockáztatva a felfázás veszélyét!

Sárosdi művésznő ezúttal talpig felöltözve tekinthető meg, nagykabátban és időjárásilag indokolatlan hótaposó csizmában. El kell mondani azt is, hogy ebben a felszerelésben jóval összeszedettebb és esztétikusabb látványt nyújt, mint anyaszült meztelenül, mely állapotához művészileg már szokva vagyunk.

Az öltözék nyilvánvaló utalás a jeles díva rosszkedvének telére, mely a honi fasizmus okán ereszkedett rá. Orcáján Hitler-bajusz, kezében ismeretlen eredetű és összetételű folyadékot tartalmazó pálinkáspohár, mely nyilván a vidéki suttyóságot szimbolizálja. A Hitler-bajusz pedig – roppant szofisztikált módon – valószínűleg Hitlert szimbolizálja. Lilla egyik lábát, diadalmi pózban, Árpád tetemén nyugtatja, a másikon áll. A háttérben roller és elhanyagolt kert.

A kompozíció nyilvánvaló parafrázisa a Pócs nevezetű fideszes képviselő által valamely erdélyi disznóvágásról közzétett fotónak, melyen egy, a vad szittyák által elejtett nehéz sorsú sertés látható, hátán, a perzselés okozta koromrétegbe kaparva, ugyancsak az Árpádon is megtekinthető felirat. A Pócs által közzétett kép hatalmas nemzetközi karriert futott be, először Bloomberg, majd maga a világ-libsizmus katekizmusa, a New York Times is közölte, szétszórván a világban a magyari antiszemitizmus eme megdöbbentő dokumentumát. A dolog annyira fontosnak ítéltetett, hogy még rövid nyelvtani eszmefuttatást is közöltek a „SOROS” szó kétértelműségéről a törzsi nyelvjárásban.

Elnézve a két képet, vannak jelentős eltérések. Először is a néző számára a leölt sertés, a füstölt kolbász és a húsvéti sonka ígéretével, sokkal esztétikusabb látvány, mint a Schilling. Nem tudható ugyanis, hogy Lilla a későbbiekben mivé kívánja feldolgozni áldozatát.

A tetejében a művész úr még csak meg sincs perzselve, amit a hátán látható ízlésesen vitális szőrzet is tanúsít.

Mondjuk, amúgy a két áldozat a képeken tényleg hasonlít, bár Árpád kétségtelenül sokkal kóserebb.

Ami azonban jóval érdekesebb eltérés, az a két kép elkészültének oka, illetve értelmezési háttere. Az első kép nyilvánvalóan és szimplán egy meglehetősen laposra sikeredett, humorosnak szánt szójáték kíván lenni, a másik viszont az orbáni antiszemitizmus fertelmes bugyrait bemutató metafora. Azt ugyanis el sem merem képzelni, hogy a kompozíció a nő győzelmét jelenti a férfi fölött, vagy – Lédererné szerepében Sárosdi Lilla – egy sorozatgyilkosság aktuális áldozatát. Pedig ezek is izgalmasak lehetnének.

Azt több-kevesebb pontossággal tudjuk, hogyan készülnek a szittyák a disznóvágásra és azt is, hogy az ilyenkor testet öltő humor mely kémiai ágensek bevitelére vezethető vissza.

Gondolkodjunk el viszont egy pillanatra azon, hogy a Schilling családban, karácsonyra készülődvén, hogyan fogan meg a kép gondolata. Orbánbasi hétköznapi alattvalói ez idő tájt főleg az ünnepekkel kapcsolatos fotográfiákat szoktak megosztani egymással, mint az alig felrobbant bejgli, vagy a gyereknek vásárolt csíkos fuszekli. Nem így egy haladó karácsony előkészítése során. Az igazi haladó ugyanis – megvetve a tapló népszokásokat – ilyenkor is fogát összeszorítva tiltakozik. Amint egyébként húsvétkor és a boldogújév alkalmával is ezt teszi. Próbáljuk meg elképzelni hát.

Tehát Árpád olvasgat a kedvenc foteljében, Lilla pedig a „Johanna a máglyán” címszerepét próbálja a süteménysütés közben. Egyszer csak Árpád sebzetten felkiált:
„Ezt nézd meg!” – és megmutatja a nevezetes sertés képét, melyet a 444 tett közzé, miután jelentette Sorosnak. Lilla megnézi és a szívéhez kap,
„Tennünk kell valamit” – rebegi rémülten.
„Ezt ne tűrhetjük!” – ért egyet Árpád.
Magukba roskadtan ülnek egy darabig, miközben a sütemény tovább lángol a konyhában, aztán – miközben Árpit méregeti – Lilla szemében a felcsillan a felismerés.
„Te pont jó lennél disznónak és rád írnánk, hogy te voltál a soros.” – sikkant fel a kreativitás boldogságában. Árpádból ekkor kitör a rendező.
„Te pedig ott állhatnál fölöttem Hitler-bajusszal, míg én alsógatyában fekszem a teraszon.”
„Miért alsógatyában?” – kérdez vissza az asszony – „A disznó nincs felöltözve.”
„Jó de mégsem érhet le a tököm a jéghideg padlóra!” – érvel a rendező – „Még bajom esik.”
„Akkor lehetnél mártír.” – veti föl Lilla

Mivel e lehetőség Árpádot nem vonzza annyira, rövid tanakodás után összeáll a kompozíció, el is készítik és felteszik a Facebookra. „Nem lennék most a fasiszták helyében” – gondolják. A bejglinek ugyan annyi, de fene se bánja, gondolják, ha ekkorát üthetünk a nácikon. Hát valahogy így.

A kompozíciót aztán a megsemmisített haladó sajtótermékek tucatja teszik ki a címlapjukra és mindenki álmélkodik. Így lesz a magyar vidék sajátos élelmiszeripari szokásaiból antiszemita világszenzáció.