A politikai stílusról

„A stílus maga az ember.”

Comte de Buffon

A sajnálatos A Hmvhely-i (ott voltam katona és akkoriban minden iraton így szerepelt Hódmezővásárhely neve, nyilván a hadászati álcázás és az írnoki lustaság eredményeként) események rávilágítanak arra, az amúgy érdemtelenül elhanyagolt tényre, hogy az egyszerű választó rendelkezik egy sajátságos jellemvonással, melyet – elkerülendő a pszichológiai pöffeszkedést – a továbbiakban egyszerűen csak lelkivilágnak nevezünk. Ez a fogalom kellően tág és meghatározatlan ahhoz, hogy egy efféle írásban használjuk és a továbbiakban én a választók mindazon tulajdonságát ide sorolnám, melyeket nem az ún. „tények” határoznak meg, hanem mindennapi élményekből, a hasonszőrűek véleményéből és egzisztenciális nyűgökből fakadnak.

A világ minden kincséért sem szeretném én most a vásárhelyi választások tanulságait levonni. Megtette azt már helyettem számtalan bölcs és felkent elemző; jobbról-balról egyaránt. Feltűnt azonban egy hír, amely tán alkalmas néhány tanulság levonására. Megjelent ugyanis, hogy nyilvánosságra hozták a nevezetes Hmvhelyi közvilágítási projekttel kapcsolatos OLAF levelet.

Aki akarja, elolvashatja, de ne fűzzön hozzá nagy reményeket: nincs benne semmi.

Semmi olyan, ami indokolna egy jóízű tiborczozást, vagy lázározást. Az Átlátszó című kiadvány is csak annyit talál benne, hogy: „referenciák nélkül nyert közbeszerzést az Elios jogelődje a városban” Ez természetesen csak nekik meglepetés, hiszen azidőtájt egyetlen magyar vállalatnak sem volt ilyenféle referenciája, tekintettel arra, hogy ez volt az első közvilágítási-modernizációs projekt az országban.

A lámpákat felszerelték, azok világítanak és az önkormányzat több tízmillió forintot takarít meg évente a villanyszámlán. A kutya ugat, a karaván halad.

Az azonban egy roppant érdekes és szerintem a választók lelkivilágát érintő kérdés, hogy minderről miért csak most és miért csak így értesültünk. Miért nem lehetett ezt hamarabb, önként és dalolva, az ügy kirobbanása kezdetén megtenni, mikor még a hozzá fűzött magyarázatok sem hatottak volna magyarázkodásnak?

Ez a gesztus, illetve ennek hiánya az, amit politikai stílusnak nevezek.

Tudom és, hogy az Átlátszó, vagy az Index munkatársai pimasz, tenyérbemászó figurák, akiket élvezettel kerget el az ember, dobat ki a biztonsági őrrel vagy uszítja rá a kutyát. (Bár normális kutyát szerintem nem kell uszítani, az efféle alakokat szívesen megharapja magától is, és nem úgy, mint a migránst Röszkénél, hanem igazából.)

Csakhogy az efféle ellenállás könnyen beállítható fennhéjázásnak, pökhendiségnek és hasonlónak. Az pedig roppant mód árt a választó lelkivilágának.

Ezt egyáltalán nem így kell csinálni.

Egy efféle EU-s projekthez cirka egy tonna papír szükséges. Tapasztalatból mondom. A megérkező újságírót meg kell kínálni kávéval, üdítővel, akármivel, be kell ültetni egy szobába és egy talicskán betolni az említett tonnányi papírt. Aztán magára hagyjuk, hogy olvasgassa. Azt esetleg még udvariasan megkérdezhetjük tőle, hogy hány hétre jött és foglaljunk-e neki szállást.

Egy ekkora projekt helyszíni ellenőrzése az „irányító hatóság” – nem én találom ki, így hívják – rutinos ellenőreinek hetekig szokott tartani. A libsi újságírók szellemi képességeinek és munkamoráljának ismeretébe nyugodtan állíthatjuk, nekik hónapokig fog tartani, hogy ne találjanak benne semmi kompromittálót. Ebben tökéletesen biztosan lehetünk, hiszen egyrészt nem loptunk, másrészt, ha mégis azt tettük volna, azt az ellenőrök már régen megtalálták és szóvá is tették. Közben végig lehetünk roppant kedvesek, felvethetjük, hogy a kemény szék kicseréljük és elárulhatjuk, hol kapható a legjobb vega menü.

Ezzel szemben hagyták, hogy a haladó sajtó heteken, hónapokon keresztül gyomrozza ezt az ügyet, és mivel nem voltak tények vadregényes sejtetésekkel és összeesküvés-elméletekkel szórakoztathassa a fogékony olvasót. Az egyszerű választó – akivel kapcsolatban Churchill találóan megjegyezte, hogy a vele folytatott beszélgetés a legjobb érv a demokrácia ellen – olyan lelkivilággal rendelkezik, melyben a politikus és a tolvaj szinonimák. Ez a Horn-Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt alakult ki és erősödött meg – jegyezzük meg hogy joggal – ám minden párt minden politikusára alkalmazzák.

Ez bizonyára bántó és igaztalan minden politikus számára, aki nem ilyen, de hát mikor politikára adta a fejét akkor ezt is vállalta. A politikusnak képesnek lennie arra, hogy ha egyébként fennhéjázó és ripők természetű is, el tudja hitetni a választókkal, hogy éppen ellenkezőleg.

Azt javaslom tehát, hogy igenis foglalkozzunk a választók lelkivilágával.

Ennek keretében pedig az idézett ügyhöz hasonlókban engedjük meg a haladó újságírók bosszantó kutakodását, és mikor előhozakodnak valamivel, keressük meg az az embert, aki érthetően el képes magyarázni, mi is történt. Tudom, hogy ez macerás, és a vitában elhangzó érvek természetesen senkit sem fognak érdekelni, a nagy többség érteni sem fogja őket, csak a készségre, az udvariasságra, a felkészültségre fognak emlékezni. Ami aztán jót tesz a választó lelkivilágának, olyannyira, hogy ez akár szavazatokban is megjelenik.

Aki nem ilyen, illetve nem tudja ezt meggyőzően eljátszani, az sajnos nem alkalmas politikusnak.