A világvégéről

Az ostoba ember ahhoz is ostoba, hogy jóságos legyen.
François de La Rochefoucauld

Egy reggelen felébredvén azt olvastam, Svédországban egy leszbikus püspöknő felajánlotta az egyik templomot a migránsok számára és egyúttal javasolta azt is, hogy a kereszteket takarják le, mert azok alkalomadtán idegesíthetik a mohamedánokat. Mondjuk én még javasoltam volna oltárterítőnek a próféta zöld zászlaját is. Az más kérdés, hogy a mohamedánok mit szólnak hozzá, hogy vendéglátójuk egy leszbikus nő. Valamint az is kérdéses, a toronyban hogy mutat majd a müezzin a nagyharang mellett. A hír olvastán, különösebb megfontolások nélkül is nyilvánvalóvá vált, hogy a világ megérett a pusztulásra.

Alig pár száz éve még e hír bármely eleme önmagában elég lett volna ahhoz, hogy az emberek hosszú tömött sorokban elinduljanak rőzsét gyűjteni a főtéren felállítandó máglyához, melegséget varázsolva a hideg északi estébe. Ma már csak egy kisszínest jelent. Ide jutottunk, viszonylag rövid idő alatt.

Amint arról már másutt írtam is, nekem mindig gyanúsak voltak ezek a skandinávok. A szűkös nyomorúság hosszú évszázadai után – melyet csak rövid ideig vidított fel a viking rablások aranykora – láthatóan nem tudnak mit kezdeni az újkeletű gazdagsággal. Skandinávia pedig, Hannah Arendt-el szólva, valóban a hülyék paradicsoma lett.

Ebben a gazdagságban egyébként nem kis szerepet játszott a II. világháború alatt a németeknek szállított vasérc és golyóscsapágy. Bizony feleim, az Európát a eltipró német páncéloshadosztályok lánctalpai svéd csapágyakon gördültek. Ezt nevezték – nem kis eufemizmussal – reálpolitikának, mert akkoriban még képesek voltak ilyenre. Mostanság – úgy tűnik – a realitás már nem játszik szerepet a svéd politika alakításában.

Nekem, egyébként az általános skandináv elmeállapot kapcsán, már Ibsennél felébredt a gyanúm, mert az nem lehet véletlen, hogy egy életmű minden hőse gyagya; nem kicsit, nagyon. Bár érthető a dolog, hideg van és sötét, a svédek is unják magukat, hát még a migránsok. Lehet, arra vágynak, hogy vidám, élénk, szeleburdi mohamedánok majd friss életet lehelnek a monoton skandináv mindennapokba, odavarázsolva Arábia napsütötte ízeit.

Arabia felix. Kivéve talán a tevéket és a legyeket, mert azok nem bírják a hideget.

Nem tudtam ellenállni a kísértésnek – soha, hosszú életem során nem láttam még leszbikus svéd püspöknőt – és megnéztem a neten az illetőt. Egy idősödő, kövérkés, szemüveges, jelentéktelen arcú nőt láttam durcásan lebiggyedő ajakkal; az önkormányzat pénzügyi osztályán vannak ilyenek és szemüvegük villanásától mindenki retteg. Ezt hívták régebben járási szintű tekintetnek. Hogy hogyan lesz egy ilyenből leszbikus püspök pénzügyi revizor helyett az rejtély. Kiderült, hogy élettársa szintén lelkész. Ennek az lesz a vége, hogy az egész svéd egyház körbe izéli egymást, korra és nemre való tekintet nélkül, miközben a hírhedett Kékfogú Harald, viking hős, forog a sírjában. Megtudtam továbbá, hogy a felszentelésén a svéd királyi pár is jelen volt.

Az ő helyükben ezt én sem hagytam volna ki.

A kies Svédországot uraló Bernadotte-ház, amúgy, maga is a modernizmus élő megtestesülése. Alapítója az a Jan Baptiste Bernadotte, aki Napóleon marsallja volt és valami szatócs gyerekeként látta meg a napvilágot. Később Napoleon hozzáadta volt menyasszonyát, Desirée-t és kineveztette svéd királynak. A császár a maga szikár, katonás stílusában később így kommentálta az esetet: „Kötelességem volt gondoskodni Desirée-ről, mert elvettem a szüzességét és utána otthagytam.”

Így lett királya a svédeknek azokban a daliás történelmi időkben.

Arról is értesültem, hogy a svéd egyház nem minden tagja értett egyet a kinevezéssel, olyannyira, hogy a multikulturalizmus nevében Ugandából hívtak érseket felszentelni saját püspöküket. Ezek a négerek megbízhatóan homofóbok, ezért van túlnépesedés Afrikában.

Itt tartottam a hír feldolgozásában, mikor megszólalt a rádió és Szigetvári Viktor kezdett nyilatkozni. Ott álltam, beszorulva a leszbikus, svéd püspöknő és Szigetvári Viktor közé tehetetlenül. Nem tudtam eldönteni, melyik az ijesztőbb. Hogy Szigetvári miről és mit nyilatkozott arra nem emlékezem, nem csak a mostanira, az előzőekre sem, mert szerintem még sohasem nyilatkozott olyat, amit érdemes lett volna megjegyezni.

De kétségbeejtő volt.

Az értelmiségi agy már csak olyan, hogy mikor a valóság szorongatni kezdi, absztrakciókba menekül. Nekem is csak az jutott eszembe, hogy nem kell választanom, melyik dolog szörnyűbb, mert egy tőről fakadnak. Világunkat – mint annyi más világot/civilizációt – a hülyeség fogja romba dönteni. És romjain majd körtáncot jár Szigetvári Viktor és a leszbikus, svéd püspöknő a migránsok álmélkodó tekintete előtt.