Apró örömeim

„A légvárak építésének nincsenek szabályai”

G K Chesterton

Mióta Béndek Péter megsértődött és elhagyta a magyar nyilvánosságot, életem szürke, unalmas és kilátástalan. Ám mostanában újra rám ragyogott a nap: Kardos Gábor két cikket is közölt egymás után, betörve – mit betörve – berobbanva a Béndek után maradt fájó ürességbe.

[rule style=”rule-dotted” ]

A folytonosságot mi sem szimbolizálja jobban, mint az, hogy Kardos – akár csak Béndek vagy éppen Arisztotelész – „filozófus”-ként jegyzi szellemi végtermékeit. Én borozófusnak nevezem, mert mikor nem az államformát reformálja éppen, akkor civilben borkereskedéssel foglalkozik; a borkereskedő tudják az, aki a hátulképzett szilvaízről szokott szabadverseket költeni. A nagyoknak is élni kell valamiből.

A két írásmű különösen egymással összeolvasva nyújt bájos képet a szerző fejében kavargó konfúzus gondolatok varázsos világáról. Elég csak egy pillantást vetni a két írásmű jelentősebb gondolataira, hogy az a bizonyos furcsa érzés vegyen rajtunk erőt, melyet a meghökkentő hülyeségek láttán szoktunk érezni.

A szerző pontosan úgy bírja a gondolati koherenciát, mint migráns az önmegtartóztatást.

„A Szent Korona válna ismét a legfőbb közjogi méltósággá, melynek egy esetleg megválasztott király is alárendelt maradna!” Így Kardos az első cikkben, majd a másikban: „Pedig negyedszázada pont ezt várjuk, hogy végre valami ilyen történjen és értelmet nyerjen a polgári fordulat, a polgári demokrácia a politikában.” (Írja mindezt a puklisták március 15-i performanszáról.) Úgy tűnik, a jeles borozófus ezúttal is fordítva mászott fel a lóra és a monarchiát a Tuileriák ostromával szeretné kezdeni. Ez önmagában is nagyszerű gondolat, felcserélni valaminek a kezdetét a végével. Így legalább nem tart sokáig.

Az első cikk a monarchia újjáépítését vizionálja, méghozzá a Szent Korona fősége mellett és ez akár rendben is lehetne, csakhogy van néhány érdekes kiegészítés is, melyek nehezen értelmezhetővé teszik a dolgot. Nem sima monarchia lenne ez, hanem „…kiegészül a baloldali politikai gondolkodás legprogresszívebb intézményeivel…”

Nincs jobb egy kiegészített monarchiánál.

Mármost van az az apró probléma, hogy a baloldali politikai gondolkodás legprogresszívebb intézményei – a történelem tanúsága szerint – a guillotine, az éhínség és a GPU kivégzőbrigádjai voltak. A többi ugyanis humanista mázba csomagolt hazudozás volt, mely azt a célt szolgálta, hogy csak a végén, mikor már nem lehet visszafordulni, derüljön ki, hogy mi is következik.

Hogy mindez megvalósulhasson, Kardos csatlakozik a másik nagy nevettető, Torgyán doktor ötletéhez az alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása tárgyában. Abban igaza van, hogy sem az 1946-os országgyűlés, sem a 49-es alkotmány nem volt legitim, hiszen tömeges erőszak, proskripciók és gyilkosságok kísérték őket – nyilván a baloldali politikai gondolkodás „legprogresszívebb” intézményeiként – ám ez mit sem változtat azon, hogy nem lehet az elmúlt 70 évet csak úgy elfelejteni. Mint azután kiderül nem is kell. Kardos úgy képzeli a dolgot, hogy a monarchia legfőbb szerve a Koronatanács lenne, melynek tagjait az egyszerű állampolgárok közül választanák sorsolással – havonta. Valamint eme grémium magába „integrálná a néptribunátus intézményét” is. (Itt csatlakozik borozófusunk szórakoztatásom következő létezőjéhez, TGM-hez, aki szintén szokott a néptribunosokról ábrándozni.) Elképzelem, amint az állampolgár nem a lottószámokat keresné izgatottan az újságban, hanem azt, hogy besorsolták-e a koronatanácsba, hogy végre személyesen találkozhasson a főpohárnokkal. E cím ugyanis regényes képzelettársításokkal jár a felsőbüdösbürgözdi italbolt törzsközönsége körében.

Úgy tűnik tehát, az elképzelt berendezkedés állna egy darab királyból és a koronatanácsból, melybe a „szakmai szervezetek(?)” és a „nép” delegálnának tagokat. Ez kínosan emlékeztet az un. korporativista államberendezkedésre, melynek eklatáns példája Mussolini Olaszországa. Mínusz a Duce, ugyebár.

A legszebb pedig az a dologban, hogy mindez tökéletesen felesleges is lenne, mert be kívánja vezetni a svájci mintájú népszavazásokat mindenféle kérdésekben. Nagyszerű lesz. Este Rezső kiordít a konyhába:

„Anyukám ma miről szavaztunk?”
„Valami szoborról!”
„És hogy szavaztunk?”
„Nem tudtam miről van szó, úgyhogy igennel! Jó lesz a déli paprikás krumpli vacsorára?”

Hát valahogyan így éldegélnénk az ezeréves magyar királyság utolsó éveiben.

Az, hogy mindez hogyan valósulna meg a „mai terrorkormányzás felé elhajló hatalom” regnálása alatt, az a szerző titka marad. Mert ugye terrorkormányzás esetén vagy nem lehet nemzetgyűlést összehívni, vagy felesleges.

A második cikk jóval egyszerűbb mondadójú, a legfőbb állítása: „a nép helyett inkább a sajtót, a véleményvezéreket kéne leváltani” A sajtó leváltása amúgy egybecseng a „baloldali politikai gondolkodás legprogresszívebb intézményeivel”, legjobb lenne egyből le is lőni őket, mert különben visszajönnek.

A mi kis monarchistánk azután annyira belelovalja magát a nép barátja szerepébe, hogy meg is kérdezi „Kedves Nép, mit gondolsz erről?” Miután a nép hallgat, meg is válaszolja a kérdést: „A népvezért mintha elhagyta volna a nép.” És ezt Kardos mértéktelenül helyesli.

Az első cikk után elgondolkodhattunk, vajon ki lehet a borozófus titkos esélyese a trónra? A második cikk után ez nem kérdés többet. Nyilvánvalóan csak egyvalaki lehet az: Pukli. Ő fog első vagy „Kockás” Pukli néven az ezeréves trónra ülni, kezében országalma és jogar helyett fejesvonalzóval és nyelvtankönyvvel. Mikor majd fellovagol „12 pont” nevű paripáján a Koronázódombra, ezzel a vonalzóval fog a négy égtáj és Felcsút felé suhintani, jelezve, hogy megvédi a királyságát és alattvalóit mindentől és mindenkitől. Főpohárnoknak – ki mást – Kardos borozófust nevezi majd ki, akit egyben nemessé is üt, alsó- és felső-Kossuth-téri nemesi előnévvel. Gallóné lesz az első udvarhölgy és Juhász Peti a főalamizsnás.

Ostende nobis, Domine, misericordiam tuam.

Urunk, mutasd meg nekünk irgalmasságodat.