Az eskü

„Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.”

Máté 5;33

Megjelent a hír, hogy a tolerancia és befogadás mintaországában, a távoli, esős Hollandiában ezentúl esküt kell tenniük a bevándorlóknak, ha állampolgárságért, letelepedésért vagy egyéb szociális nyalánkságért kívánnak folyamodni. A törvényt elfogadta a parlament felsőháza is, így hatálybalépésének nincs akadálya. Aki nem esküszik azt kirúgják, mi több, pénzbírságra is ítélhetik. Amit nyilván a holland kormány által kiutalt segélyből fognak befizetni, úgyhogy ez azért nem tűnik bombaüzletnek az államkassza számára.

A hír szerint kötelezően el kell fogadni a leendő új-hollandoknak a „holland értékeket”, bármik legyenek is azok. Mert arra kitérnek a hírforrások, hogy a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás eszméire mindenképpen esküdni kell, ám ezek korántsem „holland” értékek, hanem az oly elterjedt emberjogizmus üres frázisai. Mint tudjuk a felvilágosodás kezdete óta mantraként hajtogatott gondolatok a tetejében ellentmondásban is vannak egymással. Például a szabadság és az egyenlőség nehezen hozható közös nevezőre. Az emberi közösségek ugyanis – ha valóban szabadok – azonnal szegregálódni kezdnek az egyéni képességek, a származás, vagy a szerencse mentén.

Ha ezt meg kívánjuk állítani, az a szabadság rovására megy.

Minél jobban befolyásolni akarjuk a természetes folyamatokat, annál inkább. Mondjuk egy átlag baloldali nem fog meghasonulni attól, ha a jó szándék megint diktatúrába torkollik, ez náluk a bevett menetrend. De vissza a hírhez.

Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon mik lehetnek a sajátosan holland értékek. Tán vállalni kell bizonyos mennyiségű sajt elfogyasztását? Esetleg fapapucs viselés? Tulipánok? A füvezésre már nem is merek gondolni. No, mindegy, ezt bizonyosan nem én fogom eldönteni, tán hollandá kéne válnom hozzá. Csak az a baj, hogy ahhoz először esküt kellene tennem a nem tudom mire. Nehéz ügy ez.

Nem említik, hogy vajon mire kell esküdniük a migránsoknak? Márpedig ez igen fontos dolog. Régebben, az ántiidőkben, mikor libsi embertársaink szerint Európa még egy tételes vallás babonái között ténfergett, a Bibliára vagy az üdvösségükre esküdtek az emberek. Ez azt jelentette, hogy amennyiben az eskü hamis, vagy megszegik az illető, a világi hatóságok büntetésén túl, a kárhozatot is magára vonta és tette következményeit egy örökkévalóságon át szenvedte el. Ez ugyan elmaradt az utóbbi időben, miután az Egyházat és az államot oly sikeresen szétválasztották, mint a sziámi ikreket.

Így legalább egyik sem működik.

Ennek ellenére minden esküszövegben maradt valamiféle fenyegetés arra az esetre, ha később meggondolnánk magunkat.

Zárójel. Emlékezetem szerint mikor feleskettek katonának, akkor valami olyasmi volt kilátásba helyezve, hogy büntetésképpen sújtson a dolgozó nép megvetése. Nem is mertem megszegni, mert roppant mód tartottam a dolgozó nép megvetésétől. Éppen ezért ma sem tudom milyen az, de bizonyára szörnyű. Zárójel bezárva.

Tehát ott tartottunk, hogy nem tudható, mire esküsznek az új-hollandok.

Talán Allah szakállára.

Nem tudom. Amint azt sem, hogy miféle büntetéssel fenyegeti őket az eskü megszegése. Ugye az lenne a logikus következmény, hogy amennyiben nem tartja be esküjét a derék új-holland mohamedán, akkor hajnalban a vár fokán felpofozzák és ünnepélyes keretek között kirúgják a holland népből. Ez azonban – a Hollandiában is dívó emberjogizmus szerint – lehetetlen, az állampolgárságot nem lehet elvenni. Olyan az, mint egy gyógyíthatatlan betegség: ha egyszer megkaptad, soha nem szabadulsz tőle. Ez némiképpen árnyékot vet az eskü hatékonyságába vetett hitre.

További probléma, hogy – amennyire tudható – az esküben többnyire roppant általános dolgok szerepelnek. Például a sokat vitatott „szabadság” fogalmába bele tartozik vajon a burka viselése, vagy a keresztények, a hitetlenek megvetése? Még súlyosabb kérdéseket vet fel a „szolidaritás”. Vajon az szolidaritás, ha miután a szomszédom felrobbantotta magát meg egy csomó hitetlent, akkor én is felrobbantom magamat? Az ilyen általánosságok nem segítik az egyszerű mohamedánt, nem igen tud mit kezdeni velük. (Nem mintha akarna.) Neki konkrét élethelyzetekre szóló tanácsokra és normákra van szüksége, melyek eligazítják a mindennapokban.

Olyanokra, mint:

• A kecském lelegelte a szomszéd mákföldjét, most mind be vannak állva, a szomszéd viszont mérges. Kalasnyikovot, vagy tőrt válasszak?
• Nagyon tetszik a szomszéd lánya. Már tíz éves, de nincs pénzem a megvásárlására. Raboljam el?
• Egyszerű drogdílerként nincs pénzem a negyedik feleségemre. Mit tegyek?
• Nagyon idegesítenek a hitetlenek. Felrobbantsam őket?

És hasonlók. Az efféle kérdésekre adott egyértelmű válaszok valóban megnyugtatóan segítik az egyszerű mohamedán integrációját és lehetővé teszik, hogy szinte észrevétlenül belesimuljon a hollandus társadalomba, a szokásos fehér klepetus alatt fapapuccsal.

Szerintem esküt is roppant egyszerű és kézzelfogható dolgokra kéne tétetni velük, melyek nem hagynak vitát maguk után. Mindenek előtt roppant fontos, hogy az eskü szövegét fejből és ékes holland nyelven kellene elmondani. Miután a holland nyelv két összetevőből, a németből és a sörivásból alakult ki, így a legtöbb hangot böfögésszerűen ejtik, ez komoly feladat elé állítaná a reménybéli új-hollandokat. Nem is beszélve a szöveg elsajátításához szükséges tanulás nevű, eladdig ismeretlen tevékenységről, amely ugyancsak komoly kihívást jelent. Olyasféle dolgokra kéne megesketni őket, mint például:

• Nem robbantok hitetleneket;
• A nő is ember;
• Csak a megegyezéses szexet szeretem;
• Néha dolgozni fogok;
• s.í.t

Ha így lenne az eskü komoly eredményekkel kecsegtet, csak ne lenne a Koránnak az a fránya része, amely azt mondja, hogy a hitetleneknek tett ígéreteket nem kell betartani.