Bolondok forradalma

55
 

 

 

„Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.”
Ady Endre: Harc a Nagyúrral

A méltán népszerű 444 című kiadvány a sorok közül jól kihallható örömujjongással írta egy cikkében, hogy a virtuális világból, a közösségi médiából egyre több rasszista, neonáci tartalmat töröltek, illetve törölni is fognak a későbbiekben. Történik mindez a sajnálatos Charlottesville-i események kapcsán, illetve ürügyén. Többek között a Facebook Cukorhegyije és a PayPal is kizárta az együttműködést a fehér neonácikkal. Lám, lám. A nemzetközi kapitalizmus egy emberként sorakozik fel a haladás zászlaja alatt, a szent profitot is feláldozva az egyenjogúság oltárán. Közel már a Kánaán.

Erről nekem, mint cégéres neonácinak is vannak élményeim, mivel több bejegyzésemet is sikeresen törölték Cukorhegyi homokozójából. Ami egyébként a statisztikák tanúbizonysága szerint kifejezetten jót tett azok olvasottságnak. Nem tudom pontosan hogyan működik a dolog, de úgy hallottam, hogy bizonyos algoritmusok segítségével kulcsszavakat keresnek az adott szövegben, és így döntik el, mi megy és mi marad.

Ezt az algoritmust talán robotcenzornak nevezhetnénk.

Ennek azonban akár furcsa eredményei is lehetnek. Kihalhat például a „fehér” jelző, mint a rasszizmus alapszava. Helyette tán a „négernél világosabb” kifejezést használhatjuk. Miután az amerikaiak a fehérekre a „kaukázusi” jelzőt használják, még akár az erről elnevezett kefir is veszélybe kerülhet.

Persze ez már nem is lep meg bennünket, hiszen az utóbbi években hozzászokhattunk, hogy egyes szavakat új jelentéssel ruház fel a haladás, és onnantól azokat úgy is kell használni, különben a fasizmus vádja éri az embert. Klasszikus példája ennek a „meleg” szó karrierje, melyet mostanság kötelező a buzikra alkalmazni, függetlenül attól, hogy meghökkentő marhaságok következnek a használatából. Hogy csak egy példát mondjak, én – miután nem vagyok buzi – nyilván hideg vagyok, vagy, tovább gondolva, a levesem pedig buzi.

Visszatérve a közösségi média forradalmi aspektusához, nekünk azt tanították még, Marx elvtárs nyomán, hogy a világtörténelem tulajdonképpen nem más, mint a többség küzdelme az őket elnyomó, kizsákmányoló kisebbség ellen, a szegényeké a gazdagokkal szemben. Ezek a forradalmak a haladás motorjai, mondták és jogos voltukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy sok ember boldogságát akarják, szemben az elnyomó kevesekével.

A „nagyobb szám boldogsága” az utilitarista igazságosság kritériuma. Így tanították legalábbis.

Manapság mintha változna a világ. Hiszen mostanság azt látjuk, hogy éppenséggel számszerűen marginális kisebbségek lázadoznak a többség ellen, arról nem is beszélve, hogy a forradalmi hevület az amúgy kizsákmányolónak tekintett, kőgazdag nagytőkéseket ragadja el; mondhatnók fordított forradalom van kitörőben.

Az is furcsa, hogy egy forradalom cenzúrával kezdődjön. Többnyire fordítva volt eddig, a forradalom a cenzúra tagadásával kezdődött, és csak később vezették be a forradalmárok a cenzúrát, de az persze más volt. Lelki szemeimmel már látom Cukorhegyit az elnyomottakért küzdeni a barikádokon, egyik kezében golyó szaggatta szivárványszínű buzizászlóval, a másikban véres mobiltelefonnal. Mindezt stílszerűen, fedetlen tyúkmellel természetesen.

Az, hogy egy magánvállalkozás vezetője/tulajdonosa hülye, a klasszikus kapitalizmus alapvetései szerint nem baj. Hiszen ott van az isteni gondviselés helyébe állított láthatatlan kéz, mely majd büntet vagy jutalmaz – kinek-kinek érdeme szerint.

Csakhogy a helyzet némileg kacifántosabb most. Úgy esett, hogy a legjelentősebb, legnagyobb hatású, az internetes szolgáltatásokon alapuló médiát, néhány, jellemzően amerikai magáncég tartja kézben. Ennek hatalmi-politikai befolyásolóereje óriási, és miután az egymást követő generációk egyre függőbbek lesznek, tulajdonképpen meg sem nagyon tudjuk becsülni, hogy ez az óriási mekkora.

Bár, ha tekintjük az ún. „arab tavasz”, vagy a „színes forradalmak” kirobbantásának körülményeit, akkor azért lehetnek gyanúink.

Kérdés persze, hogy miért most és miért így tör ki a hülye gazdagok forradalma? Ennek egyik, ha nem a legfontosabb oka a felsőoktatás eltömegesedése és a színvonal ezzel együtt járó zuhanórepülése. Hatalmas tévedés az, hogy a népesség 60, vagy több százaléka alkalmas felsőfokú tanulmányok elvégzésére. Ha roppant optimista vagyok, akkor ez a szám inkább tíz százalék körüli, és még ezeknél sem biztos, hogy meg is értik amit tanultak. A tanulás ugyanis csak kiinduló alapja a világ megértésére tett – többnyire sikertelen – erőfeszítéseknek. Korunk „elitjei” ennek a tudásinflációnak áldozatai és generálói is egyben. Hozzájuk mérik az átadandó tudást, hogy ők magukat a tudáshoz mérhessék. Üzleti sikereik csak megerősítik őket saját mindentudásuk tévhitében, így nem csoda, hogy összetévesztik a szellemi divatokat a tudással.

Timeo hominem unius libri – félek az embertől aki csak egy könyvet olvasott.

Mivel korunk libsizmusának, mely tulajdonképpen nem más, mint rabszolgamorál, legfontosabb összetevője a nietzschei ressentiment, a bosszúszomjas neheztelés minden idők bűneiért, ők is haragszanak hát.

A kor kapitalistáin egyre inkább erőt vesz a beléjük táplált önutálat. Ez persze nemigen zavarja őket, hogy több és még több pénzt csináljanak, csak arra indítja őket, hogy így megszerzett vagyont azután társadalmi kísérletekre herdálják el, ahelyett, hogy a Tibi-csoki és a mesztic kurvák kényeztetését élveznék. Bolondok na.