Boszorkányság

16

„Ahol nagy a szükség, közel a segítség”

Közmondás

Örömmel jelenthetem a haladó, demokratikus ellenzéknek, hogy megoldódni látszik az őket szorító legsúlyosabb probléma: hogyan vessenek véget Orbánbasi hatalmának.

Az eddigi kísérletek ugyebár nem voltak túlságosan sikeresek. Mindhárom bevetett fegyver, a választási összefogás, a haladó függetlenobjektív sajtó és a gigatüntetések, mint a múlt szombati, egyként csütörtököt mondtak. Most azonban új horizontok nyílnak, új módszerek érhetőek el. Honnan máshonnan jöhetne ez, mint a modern innováció tágas hazájából, Amerikából. Hiszen minden – az emberi nem boldogságát fokozó – újítás onnan származik, mint a rágógumi, a farmernadrág, a rokkenroll, vagy az atombomba.

Az új Wunderwaffe pedig nem más, mint a boszorkányság.

A boszorkányság és a boszorkányok egyidősek az emberiséggel, ám nagyon sokáig kizárólag negatív értelemben beszéltek róluk, mi több, üldözték őket. Vádolták őket járványok kirobbantásával, tehenek tejének elapasztásával, a férfierő lekonyításával és még ki tudja, mivel. Elnyomott, kisebbségi csoport voltak, akiket a többségi társadalom kitaszított és remény nélkül tengették nyomorult életüket. Természetesen azért eljártak hozzájuk méregért, szerelmi bájitalért, jövendőmondásért, egyebekért, de összességében igazságtalanok voltak velük.

Mint annyi minden a modern, boldog korban, ez is megváltozott, a haladás felszabadította a boszorkányokat is.

Az történt ugyanis, hogy – mint a Breitbart hírt adott róla (https://www.breitbart.com/politics/2018/10/13/dozens-witches-gather-place-public-hex-brett-kavanaugh/) – a haladó amerikai boszorkányok elhatározták, hogy átkot mondanak Brett Kavanaugh főfasiszta főbíróra. Mint talán tudják, őt Trump maga jelölte főbírónak, holott nyilvánvalóan alkalmatlan a tisztségre, hiszen 32 évvel ezelőtt egy buli alkalmával állítólag fogdosott egy leányzót. Erre megdönthetetlen bizonyíték van, magának az áldozatnak a vallomása, amiben csak a hol és a mikor nem tisztázódott.

Zárójel. Az illető hölgy, bizonyos Christine Blasey Ford a zaklatás után, a későbbiekben – nyilván az esemény hatására – libsi pszichológus lett és a Palo Alto-i egyetemen tanít. Ebből még a szexisták számára is nyilvánvaló lehet, hogy milyen tragikus, egész életre kiható, visszavonhatatlan hatást tesz a nőkre az ilyen szexuális fogdosás. Hogy hová képes süllyedni egy virágzó fiatal nő ily rettentő élmény hatására, hiszen ha ez nem történik, nagyszerű műkörmös lehetett volna belőle. Ezt a Kavanaugh-ot pedig ilyen gonosztettért nem főbírónak kellett volna választani, hanem kiherélni és elküldeni a sivatagba remetének. Bizony. Zárójel bezárva.

A híradás szerint az amerikai boszorkányok átkot fognak mondani erre a gonosz szexistára. A boszorkányok ugyanis haladók. A főátkozó egy bizonyos Dakota Bracciale, aki nem elég hogy boszorkány, a tetejébe még – mint írják – „queer, non-binary” is. Hogy ez pontosan mit jelent, azt tessenek megkérdezni Pető Andreától, én – a magam egyszerű eszével – úgy vélem, hogy ő egy boszorkánybuzi a haladás nagyobb dicsőségére. Ez a kitűnő lény még azt is mondta, hogy boszorkányok mindig is az elnyomottak mellett voltak, hiszen: „A boszorkányság az egész történelem során eszköze és szövetségese volt a társadalom peremén élőknek, akiknek soha sem fognak a hatalmasok igazságot szolgáltatni.” Ó Istenem, ha ezt az inkvizíció tudta volna!

Azonban, ha ez igaz, és hát bizonyára az, hiszen ők mondják, akkor kezdi érteni az ember Heller Ágnes szerepét a magyar történelemben.

Az átkozást magát közvetíteni fogják a közösségi médiában (mágikus körökben ezt Facebook-átoknak nevezik) és adományokat is gyűjtenek, melyek egy részét a kitűnő Planned Parenthood-nak ajánlják fel. Ez a gesztus mondjuk érthető, hiszen a boszorkányok évszázadokon átívelő feladata volt az angyalcsinálás, és a nevezett szervezet ennek a feladatnak modern kori, iparosított úttörője. Gondolom, azt remélik a boszik, hogy mintegy viszonzásképpen, a meggyilkolt csecsemők szerveinek egy részét nem adják el, mint szokták, hanem átadják nekik elixírkészítés céljából, hogy még jobban meg tudják átkozni az elnyomókat. Eddig a hír. Ígérem, beszámolok róla, ha metoozó főbírónak bibircsók nő az orrán, vagy más baja esik.

Mindez nagyszerű hír a honi haladó ellenzék számára. Kitörést jelenthet a reménytelen  eszköztelenségből, mert eddig például hiába zengett végig az országon Jámbor András lángszava a legégetőbb gondról, az 5 éven belül kialakuló kasztrendszerről, és hiába tette fel a legégetőbb kérdést ezzel kapcsolatban: „Kasztrendszer vagy fegyverbe?”, nem történt semmi. Bár a kasztrendszer nem biztos, hogy olyan rossz lenne, hisz akkor a libsi újságírók minden bizonnyal az érinthetetlenek kasztjába kerülnének – hiszen már így is azok – és soha többé nem vernék el Szabó Z.-t a KFC-ben, akármilyen részeg.

Most azonban végre új eszköz érhető el.

Csak fel kell keresniük Kalányosné született Lakatos Rozáliát a nyugati-aluljáróban. Sajnos róla nem mondhatjuk el, hogy fehér boszorkány, mert ő a kisebbségi boszorkányság fárosza, a seprű és a kristálygömb Paganinije, aki már bizonyított. Egyetlen mozdulattal teleportálja tyúkot, meghajlítja a téridőt és leveszi, vagy ráteszi a rontást. Közkívánatra jobban elvarázsolja a csöveseket az aluljáróban, mint a kannásbor. Csekély anyagiakért olyan átkot mond nekik Orbánbasira, hogy annak lesántul a lova és elveri a jég a szőlőbányáit.

Szép és hasznos dolog lenne. Továbbá egyáltalán nem lenne boszorkányság ebből a haladó libsizmus szellemi állapotára következtetni.