De mi az a széndioxid?

„Az emberek többnyire rosszak”

Bion attikai bölcsnek tulajdonított mondás

Visszavonult a magyar politikai élet bús képű lovagja, Don András de la Szakasits, és ebből az alkalomból tengernyi nekrológ hangzott már el – és még fog is – melyek írói mind kifejezték mélységes megrendülésüket ez alkalomból. Visszavonulása űrt hagy maga után, Széll Bernadett fejében például egészen nyilvánvalót. Itt az ideje, hogy magunk is véleményt nyilvánítsunk eme szomorú esemény kapcsán. Engedelmükkel nem magáról a volt elnökről beszélnénk – róla már épp elég dicshimnuszt zengtek széles e hazában –, hanem az zöld gondolat és a demokrácia viszonyát boncolgatnánk alább.

Hősünk azt mondta a visszavonulása alkalmából adott interjúban, hogy „ha nincs meg a szellemi erőtér, ami stabilitást adna egy rendszerkritikus politikának, a párt nagyon nehezen tud áttörni”. Mély gondolat. Ennek jegyébe otthagyott csapot-papot és el is indul megkeresni a „szellemi erőteret”, hogy elnyerje azt, mint a legkisebb királyfi a királylány kezét. Nem tudom tisztába van-e vele, de a mesehősök útján még ott leselkedik majd az a rohadt sárkány is, de hát mi egy sárkány a szellemi erőtérnek?

Lemondásának oka – amennyire ez kiderül – kettős, részben nem tudta meghonosítani az öko-gondolkodást, minek eredményeképpen nem sikerül két fok alatt tartania a globális felmelegedést, részben pedig nem tudta áttörni pártjával a 5% körüli „üvegplafont”.

Ami a globális felmelegedést illeti, arról már kifejtettük a véleményünket – mérsékelt népszerűséget szerezve magunknak általa –, ezért nem is tudunk tanácsot adni. Szerintünk ugyanis a felmelegedés ciklikus folyamat, amely már sokszor előfordult, nem sok köze van az emberi tevékenységhez és se pro, se kontra nem nagyon tudunk beleavatkozni. Ettől függetlenül a környezet védelmére természetesen szükség van, hiszen bár a Földet felmelegíteni még nem tudjuk, összeszemetelni, megmérgezni, túlnépesedni annál inkább.

Bár, hogy ez utóbbi mennyiben „környezetvédelmi” probléma, az vitatható.

A lemondás másik okával kapcsolatban annál inkább felkészültek vagyunk, és mert nem tartozunk a „szellemi erőtérhez”, így ingyen is hajlandóak vagyunk tanácsot adni. Még csak meg sem kell erőltetnünk magunkat, elég ha – Szókratész módjára, a gondolatok bábájaként – egy egyszerű tanulmányi kirándulásra teszünk javaslatot. El kell utazni valami faluba, mondjuk a vadregényes Felsőbüdösbürgözdre, ahol az átlagválasztók élnek és a szembejövőknek fel kell tenni a címben szereplő  kérdést: „De mi az a széndioxid?”. Fontos! Mindezt csináljuk óvatosan, mert lesznek – nem kevesen – akik az anyjukra vonatkozó dehonesztáló kijelentésnek fogják tekinteni és agresszíven reagálnak.

Fogadni merek – bár úriember nem fogad biztosra – 100 szembejövőből körülbelül 5 fogja a kérdést értékelhető módon megválaszolni. Az átlagválasztónak ugyanis kegyelemkettese volt kémiából, fizikaórán pedig szénszünete.

Már megvan az 5% és vele az üvegplafon is egy öko-párt számára.

Az emberek nagy többsége ugyanis roppant ambivalensen viszonyul a környezet óvásának gyakorlatához (is). Mélyen elítélik például azt, ha valaki más szemetel. Nem szeretik az autókat sem, ha azok mások tulajdonában vannak. Megvetik a környezetszennyező vállalkozásokat, ha azok nem a sajátjaik, vagy nem egy ilyennél dolgoznak. Egyetértenek a szigorú környezetvédelmi szabályokkal, amennyiben azok rájuk nem vonatkoznak.

Márpedig – a tömegdemokrácia már csak ilyen – az ő szavazataikkal kell hatalomba jutni, hogy azután nyomorgatni lehessen őket a bioszotyolára vonatkozó előírásokkal.

Ez azután minden zöld mozgalom, párt, akármi számára komoly nehézséget okoz. A modern ember kényelmes. Nem szövi maga a ruháját, nem gyalogol, ha autóval is mehet és inkább megveszi készen az élelmét, minthogy vesződjön az elkészítésével. Mariska nem áll neki pogácsát sütni este, hanem megveszi készen, mert az is finom. Ami nem is csoda, hiszen guárgumiból, polisztirolból, ízfokozóból és a kőbányai Kátránygyár mellékterméküzemében készül aromából áll. Naná hogy finom. Fogyasztása közben pedig lehet nézni a TV-t, ami tovább fokozza az élvezetet. Ha egyáltalán lehet.

A modern ember hozzá van szokva az ígéretekhez, melyek arra vonatkoznak, hogy egyre „jobb” lesz az élete. Nagyobb lesz az autója, finomított guárgumit ehet és egyre kevésbé kell csinálnia bármit is. A demokrácia a korrupción alapul, mindig ígérni kell valamit, valami többet. Ezzel szemben a „zöld” politika csupa tiltás. Ne autózz! Ne szemetelj! Ne vegzáld a vörös vércsét mikor tojik! Ne lépj a kockás levelű kálmosra! És így tovább. Ezzel nagyon nehéz áttörni azt a bizonyos üvegplafont.

Még akár a „szellemi erőtér” segítségével is.

Bizonyára efféle felismerések vezették az LMP-t is, mikor – népszerűségét növelendő – felült az ellenzéki „mutyi” vonatra és külön mutyiszakértőnek alkalmazta azt a Hadházy Ákost, akit mostanában lehetséges utódnak is neveznek.

Hadházy szellemi erőtere roppant változatos és váratlan fordulatokban gazdag. Ami biztosan megállapítható róla, hogy unja a székrekedéses tacskók gyógyítását és mindenáron országos mutyi-babérokra tör. Ő a szekszárdi Talleyrand, hiszen a híres köpönyegforgató sem országok, hanem trafikok sorsáról döntött volna, ha Szekszárdra veti a sorsa.

Egyébként bárhogyan is nézzük, furcsa szokás a velem egy politikai pártba tartozók beszélgetéséről titokban hangfelvételt készíteni, majd erre politikai karriert építeni. Az LMP-nek, ha van esze, akkor megbeszélések előtt elveszik a diktafonját, mert aki megtette egyszer miért ne tenné meg másodszor is? A kitűnő Szanyi kapitány szerint:”Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol!”

Kénytelenek vagyunk mélységesen egyetérteni.