Ellenzék-TV

15

„Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk.”

William Shakespeare

Most, hogy Lajos közgazdasági okokból hatalmas, fájó rést ütött a sajtószabadság bástyáin, sok mindenen el kell gondolkodniuk.

Rögtön itt van az összefogás problémája. Mint az a választások után nyilvánvalóvá vált: a bukás alapvető oka az összefogás hiánya volt. Ezt az összes szellemi világítótorony, akiknek mindig igazuk van, kellően megvilágította a haladás honi hívei számára, akik eddig holmi pártokban, véleménypluralizmusban, társadalmi csoportok érdekérvényesítésében vélték látni a modern demokrácia lényegét. Nos, erről kiderült, hogy ócska, régi, elhasznált gondolat.

A haladás követelménye az összefogás.

A szükség hatalmas, intellektuális gruppenszexet igényel, ahol boldog nászban egyesülnek szíriuszi Turul bolygó hívei Vágó Istvánnal, a londoni hermeneutikus árufeltöltőkkel, Heller Ágnessel, az igazikonzervatívokkal és a Spinoza ház törzsközönségével. Hogy a dolog pikánsabb legyen, néhány szürke farkas is beszállhat. (Amúgy, visszariadok attól, hogy ezt elképzeljem.)

Erről az elengedhetetlen összefogásról szólt a szombati tünci is, mint az a főszervező és főszónok Gulyás Balázstól is megtudhattuk. Egyébként ez a Balázs Gurmai Zita fia, és a genetika tréfája révén, láthatóan, a szépségét és az eszét is az anyjától örökölte. De ez most nem fontos.

A másik, immár gyakorlatiasabb szempont az, hogy egy kiélezett helyzetben Lajos a pénztárcája és Orbán-gyűlölete közül az előbbit választotta, bizonyos fölösleget hozott létre haladó médiamunkásokból és libsi politikusokból; a folyamatnak még messze nincs vége. Az még ugyan elképzelhető, hogy Lajos után szegény hülye Ungár Pétert is sikerül kizsebelni, ezzel azonban csak halogatni lehet a dolgot.

A fizetés nélküli libsi médiamunkásnál pedig nincs veszedelmesebb.

Még az is előfordulhat, hogy elmegy dolgozni, vagy dühében igazat mond. Ezt mindenképpen kerülni kéne a Jövendő Egyesült Ellenzéknek.(JEE)

A fentiekből két szükségszerű lépés következik. Az egyik a már említett Jövendő Egyesült Ellenzék (JEE) megalapítsa, felépítése és menedzselése az ellenzéki pártok elképzeléseinek összefésülésével rövid, érthető üzenetek küldése a szavazóknak, mint például: „A szíriuszi is migráns!” vagy „Hitler környezetvédő volt!” A másik – nem kevésbé fontos – egy Jövőbeni Egységes Televízió (JET) megalapítása, mely műsorszerkesztésében és tartalmában ugyanezen sokszínű, nyitott üzeneteket képes eljuttatni a reménybeli választókhoz.

Én magam, legendás segítőkészségemnél fogva alább megkísérlem e média egy napi műsorát felvázolni, hogy a tervezés fázisában majd sorvezetőként szolgáljon. Teszem mindezt ingyen, puszta jóindulatból. Íme:

***

Reggeli feles

Sokszínű beszélgetős műsor aktuális témákról.

Műsorvezetők: Gyurcsány Ferenc és Szanyi Tibor

A haladó gondolkodás kérdései

Értelmiségi műsor olyan kérdésekről, mint például:

Nem minden feminista ronda és kövér

Beszélgetés Pető Andreával

A dús szemöldök összeköt

Karl Marx, Vona Gábor és Kiszel Tünde elméleti munkásságában fellelhető párhuzamokról Heller Ágnes előadása

Magazinműsor

Életmód, szokások, sokszínűség. Például:

Kicsi vagyok székre állok

Bőtös Botond műsora a fogyatékkal élőkről

A felmelegedésről

Életmód magazin; műsorvezető: Gulyás Márton

Az ivás nem segít

Terápiás magazin Gyurcsány Ferenc és Szanyi Tibor beszélgetnek Szekeres Imrével

Hangarchívum

Válogatás Márki-Zay és Hadházy hangfelvételeiből

Felvonulók kérték

Az internacionálé; előadja: a Romantikus erőszak együttes

– Sport

Minden, ami sport. Például:

Dulakodás

Vegyes páros, Magyar Kupa döntő

Szakkommentátor: Juhász Péter

Parasztlengő

Pankráció döntő

Szakkommentátor: Sallai R Benedek

– Kultúra, művészet

Minden ami kulturális és haladó

Színházi közvetítés

Jancsi és Jancsi

Petőfi Sándor nyomán írta, rendezte és a főszerepet játssza Alföldi Róbert

– Környezetvédelem

Klíma katasztrófa

A környezet ellenségei

Dokumentum műsor arról, hogy Orbán Viktor olyan hajszárítót vett a feleségének, amelynek az teljesítménye meghaladja a három millió szentjánosbogár által kibocsájtott fényszennyezés mértékét.

***

Remélem segítettem. Ilyen műsorszerkezet mellett ellenzéki honfitársaink minden bizonnyal egész nap a televízióra tapadnának, és addig sem tennének kárt magukban. Vagy az ellenzék pártjaiban.