Érvek

20
 

 

 

 „…mert ha az előkelők látják, hogy a népnek ellenállni nem tudnak, valakinek a kegyét keresik közülük, s megteszik uralkodónak, hogy az árnyékában kedvüket tölthessék.”

Niccolò Machiavelli: A fejedelem

Tombol az amerikai elnökválasztási kampány. Olyannyira tombol, hogy még Tusványoson is érezni a szelét. Hiába, mégiscsak a világ uralásáról és annak módszereiről van szó, rakétákról, pénzről, bankokról, olajról és szaxofonozásról az orális irodában. Mindenről ami fontos.

Nem csoda hát, hogy mindenki bevet mindent, ami a rendelkezésére áll, többek között az összes betűszót, amit csak ki lehet találni, az LMBTQ-tól a CIA-ig. A tét látszólag óriási hát – bár szerény véleményem szerint bárkit választanak bármire, valójában semmi sem történik majd – mindezt azonban valahogyan el kéne adni az egyszerű amerikai választónak, akikről tudjuk, nem a szofisztikált világlátásukról híresek.

Az átlag amerikai választó talán megtalálja a térképen Európát – már ha tud írni, olvasni – de azon belül az egyes országokat biztosan nem. (Statisztikák szerint 42 millió amerikai teljesen analfabéta és 50 millióan alsó tagozatos szinten képesek csak gyakorolni ezt a bonyolult művészetet.) Szavazni viszont szavazhatnak. Mi, itt, Európa eldugott szegletében fel sem tudjuk fogni, hogy ez milyen sok ember. Képzeljük el, mondjuk Lengyelországot tisztán analfabétákból. Ők ugyan, a 2014-es adatok szerint, csak 38 és fél millióan vannak, tehát mondjuk még hozzácsaphatjuk Szlovákiát is, hogy kijöjjön a 42 millió. Izgalmas gondolat.

Miután az igazságosságról kialakított haladó elméletek minden esetben primitív egalitarizmusba torkollanak – ami egyforma az igazságos – ezért az átlag amerikai fogja eldönteni, hogy ki üljön a császári trónon az elkövetkezendő években.

A kialakult módszer szerint többnyire nem azt kell nekik elmagyarázni, hogy mire szavazzanak, hanem azt, hogy kire. Egy ember arcát sokkal könnyebb megjegyezni, mint bonyolult világpolitikai, vagy gazdasági összefüggéseket. Különös tekintettel arra, hogy az említett világpolitikai és gazdasági összefüggéseket, a maguk teljességében valószínűleg senki sem ismeri és ez egyben a maradék szabadságunk záloga.

Miután a látszat a legfontosabb, kénytelenek ún. „érveket” felhozni egyik, vagy másik jelölt mellett/ellen. Objektíven szemlélve a dolgot, valaki mellett érvelni bizony nem egyszerű, tekintettel arra, hogy az egyik jelölt vállalhatatlanabb, mint a másik. Ez abba az irányba tereli a választási agytrösztöket, hogy a lehető legegyszerűbb módon ne valaki mellett, hanem valaki ellen „érveljenek”. Ez már nem olyan nehéz. Ki ne tudna valami nagyon csúnyát mondani akár Trumpra, akár Clintonnéra.

Mennyivel nehezebb lenne valami jót mondani bármelyikről?

Van azonban a választóknak, a választási stábok szerencséjére, egy sokkal könnyebben kezelhető rétege is. Ők az ideológia-vezéreltek. Alapvetően nincsenek talán sokan, de roppant hangosak és aktívak is. Az ő döntéseik egyszerűen kalkulálhatóak, hiszen az egyes kijelentéseket, ígéreteket nem a roppant bonyodalmas valósággal vetik össze, hanem a vallásos meggyőződésükkel. E meggyőződés a fékezhetetlenül locsogó prófétáik világot leíró kijelentéseiből, a felkentek magyarázataiból és a világot illető ijesztő érzéketlenségből áll össze. Számukra bőségesen elég, ha valami olyat vetnek elébük, ami a vallásuk valamely tételével összhangban áll.

Szociológiai leírásban ők a „magasan kvalifikált, fiatal, városi értelmiségiek”.

Ezek közül a „magasan kvalifikált” és az „értelmiségi” jelzőket nem értem, de mindegy. Biztosan bennem van a hiba.

Hogy legyen mégiscsak valami pozitív dolog is, Clintonné jelöltsége mellett nagy beszédet mondott Obamáné is, akit – valamely általam ismeretlen okból – fontos tényezőnek tartanak sokan. Sok más ostobaság mellett a következőket találta mondani: „Hillary Clinton miatt a lányaink és fiaink biztosan tudhatnák, lehet egy nő az Egyesült Államok elnöke.” És itt elmélázhatunk egy pillanatra, mert a libsi lélek rejtelmeinek megfejtéséhez juthatunk közelebb.

Először is ez egyszer már bevált. Annak idején az ő férjét is jórészben azért sikerült megválasztatni, mert lányaink és fiaink biztosan tudhatták, lehet egy néger az Egyesült Államok elnöke. Teljesen mindegy, hogy milyen ember, csak legyen néger. Mert olyan még nem volt, és a haladás vallásának hívei szerint ami új, amilyen még nem volt, az jó. Ennek egyszerű oka van: ami régi, az ugyanis rossz.

Ennek mintájára kívánják most az, hogy legyen az USA elnöke nő. Mindegy, hogy milyen, csak legyen nőnemű.

Pedig, mint azt tudjuk, nőből igen sokféle van, a vasorrú bábától  életünk értelméig. Sőt, a nők arra is képesek, hogy mindezeket egy személyiségen belül is megvalósítsák, hangulatuk szerint. Ez azonban most mellékes, mellékes, hogy Clintonné egy frusztrált, hazug, pénz- és hatalomsóvár némber, aki időről-időre megdöbbentő tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot, valószínűvé téve, hogy holtversenyben végezne a dobogón a „leghülyébb elnök” címéért folyó versenyben férjeurával, pedig a mezőny igencsak népes. Mindenesetre most még Obama felesége kampányol Hillarynak, de várjunk csak néhány évet és fordítva lesz.

Csak lépésről lépésre.