Gyűlöletkeltés

„Föl ne dühíts, nyomorult, mert elhagylak haragomban,
s úgy gyűlöllek, ahogy kedveltelek eddig erősen”

Homérosz: Iliász

Hírül adta a sajtó, hogy Berlinben – a szabadság és tolerancia európai fővárosában – a bíróság ezer euróra büntetett meg egy Jutta Lichtenberg nevű 62 esztendős hölgyet, mert a Facebook-on közzétett egy általa viccesnek gondolt képet. A kép felirata szerint a menekültek ellen a géppisztoly és a kézigránát tűnik a legjobb választásnak. Bár nehéz ennek igazságával vitatkozni, de az ítélet szerint eme tréfa alkalmas a gyűlöletkeltésre és – mint ilyen – a törvény szigorával üldözendő.

A szerencsétlen hölgyet le is tartóztatták és házkutatást is tartottak nála, nem tudni, mit kerestek, talán egy hosszú kést éjszakára, vagy géppisztolyt és kézigránátot. Egyébként, hasonló ügyben több tucat másik gyűlöletbeszélőnél tartottak házkutatást és indítottak eljárást. Elvégre sokkal könnyebb egy alapvetően törvénytisztelő német polgárt vegzálni, mint kiutasítást foganatosítani egy afgán erőszaktevő ellen. A hatóság olyan, mint az elektron: a kisebb ellenállás irányába megy, és azokat fogja macerálni, akiket könnyű, tehát minket.

Egyébként nem csak pénzbírságra ítélték, hanem a Facebook-profilját is törölték, ami – napjaink közösségi-média őrületét tekintve – tulajdonképpen afféle virtuális kivégzés. A hírhedt Netz Gegen Nazis, az antifák, halálosan meg is fenyegették, ami egyébként nem vicc, mert gyakorlatilag bármi kitelik az ifjú szélsőbaloldaliaktól. Hamburgban egy egész várost képesek voltak lerombolni, mi nekik akkor egy idősödő hölgy? Tették/teszik mindezt természetesen a haladás legnagyobb vívmányai, a szólás és gondolatszabadság nagyobb dicsőségére. Hol van már Voltaire híres mondata: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Már ha ő mondta.

A németek furcsa népség. Tulajdonképpen az a tragédiájuk, hogy mindent komolyan vesznek, velünk ellentétben, akik semmit sem veszünk igazán komolyan. Ez néha jó, néha nem. Például mifelénk egy féltökű cseh káplár bizonyára nem tudott volna hisztériás görcsé fokozódó imádatra szert tenni. Elég csak a záptojás fejű hülye kommunista esetére gondolni, aki semmilyen tiszteletre nem tudott szert tenni, titokban mindenki röhögött rajta, pedig hogy erőltettek.

Így azután halálosan komolyan veszik a gyűlöletbeszéd elleni harcot is.

Az igazságügy-miniszter számít is az antifák segítségére, akik járőrözhetnek a neten és lecsaphatnak a „rasszista” felhasználókra. Rasszista pedig az, akit mi annak nevezünk. Az antifák fel is ajánlották egy régi jó nevű szakember, Anetta Kahane segítségét, aki legjobb ajánlásokkal rendelkezik, ugyanis Stasi ügynök volt, méghozzá a hangzatos „Viktória” néven. Hiába, a hozzáértést meg kell becsülni, tanult embernek nincs párja. (Ha Orbánbasinak van esze, kiküldi nekik Lendvai Ildikót, aki szintén régi szakértője a bonyolult cenzori munkának; biztosan megértenék egymást. És addig sem lenne itthon. Ez akkora üzlet lenne nekünk, mint vízibicikli áruházat nyitni a líbiai tengerparti strandon.)

Itt tartunk most. De lesz ez még rosszabb is.

Miután nyilvánvaló, hogy egy tendenciával van dolgunk és egyre több efféle ítélettel és a klasszikus értelemben vett cenzúrával fogunk találkozni a szép, új, liberális jövendőben, úgy vélem érdemes merengeni magán a „gyűlöletkeltés” fogalmán.

A józan ész szerint a „gyűlöletkeltés” valami olyasmit jelent, hogy valamit eredetileg az emberek nem gyűlöltek, közömbös volt számukra, sőt akár tetszett is nekik, azonban valamiféle gonosz, külső beavatkozás, meggyőzés hatására megváltoztatják véleményüket és gyűlölni kezdik a nevezett dolgot. Például úgy van az, hogy eredeti természete szerint, ha az ember meglát egy mohamedánt, amint az habzó szájjal, üvöltve rázza a kerítést, átdobálja rajta a gyerekeit, nőket molesztál Kölnben, vagy buzikat hajigál a tetőről a vadregényes közel-Keleten, akkor ettől nyilván egyből megszereti a nevezett mohamedánokat, mert ez felel meg civilizált, felvilágosult emberi természetének. Vagy mert hülye. Csak a gonosz gyűlöletkeltők tudják később, kemény munkával rábeszélni, hogy ezekért az apró csínyekért utálja őket.

Miután pedig a gyűlölet csúf, rossz tulajdonság, a gyűlöletkeltők is rossz emberek, akiket büntetni kell.

Természetesen szó sem lehet arról, hogy bizonyos viselkedések, attitűdök csak úgy, mondhatni maguktól, ellenérzéseket váltanak ki. És ekképpen az emberek egy része csak úgy, saját indíttatásból  utálja a másikat, aki így viselkedik. A közkeletű libsi vélemény szerint az emberek annyira hülyék, hogy maguktól még rendesen utálni sem képesek senkit, szakértői segítségre van szükségük.

A gyűlölet szó is keresztülment a fogalmak libsi eszkalációján, és mint a mesebeli kisgömböc, magába gyűjtött egy csomó, egymástól jól megkülönböztethető jelentésű fogalmat, a „nem nagyon tetszik”-től a „megfojtanám egy kanál vízben”-ig.  A libsi terminológia szerint a „nem nagyon tetszenek a migránsok” kijelentés egyenértékű módon xenofób a „kecskével háló arab” szakkifejezéssel. Az ő gondolatvilágukban ugyanis nem nagyon vannak pasztellszínek, árnyalatok, vagy átmenetek, egyedül talán csak a nemi identitás területén, ahol viszont kötelező százféle átmenetet megkülönböztetni.

A gyűlöletkeltés szó – miután átment a liberális fogalmi darálón – nem szorul további magyarázatra. Vallási kategóriává válik, és arra illik rá, akire a libsizmus felkent papjai a médiumok szószékéről rámutatnak. Ezzel az illetőt azonnali hatállyal ki is átkozzák az egyházból, nem vonulhat fel a Pride-on és még otthon sem tűzhet pávatollat a fenekébe. Megsemmisül, na. Így válik a fogalom, a szó bunkósbottá, melyet azután a volt kommunisták, ügynökök és cenzorok forgatnak.

Mi pedig felkészülhetünk, hogy az ehhez hasonló írásokat szamizdatban fogjuk terjeszteni.