Jogvédők – II.

„Ez a mozgalom csak a vagyonos nők hozzájárulásával lehet életképes.”

Reginald McKenna brit belügyminiszter a szüfrazsettekről

Az előzőekben az ügy neveléselméleti hátteréről beszéltünk, most pedig az elégedetlenség szítóiról, a jogvédőkről fogunk. Illusztrációképpen azt a falut fogjuk használni, amelyről az előzőekben is szó esett. Gyöngyöspata már hosszú ideje a cigány-magyar együttélés ékes példája. Volt itt már minden. Lopások, öngyilkosság, gárda-felvonulás, pisilő gárdisták megverése – minden, mi szem-szájnak ingere.

Az ilyeténképpen komoly médiafigyelmet igénylő község a kisebbség- és jogvédők Mekkájává vált. Az egy főre eső szociológusok és jogvédők száma egy ideig itt volt a legmagasabb. Közülük érdekessége okán kiemelkedik Richard Field amerikai üzletember és filantróp, aki emlékezetes módon kimentette a cigányokat a vélelmezett gyöngyöspatai pogrom elől a messzi Csillebércre.

Ő azon monomániás elmebeteg tipikus esete, aki életét és apja pénzét a magyar fasizmus és Orbánbasi megállítására szánta.

Szülőhazájában messze drágább jogvédeni vagy érdemben befolyásolni a nagypolitikát, így hát a mértéktartó és protestáns apukája inkább az olcsóságáról híres Közép-Kelet-Európába küldte elmegyógyintézet helyett, ami érthető. Távol van, tehát nem járatja le a vendégek előtt és pénzt is ritkábban kér. Egyik legkomolyabb sikere, hogy első volt, aki az általa jegyzett „Budapest Beacon” című oldalon cigánynak nevezte Orbánbasit; ez a kijelentés eladdig csak a baloldali suttogópropaganda tárgya volt. Mert ugyebár az átlag antirasszista baloldali szavazó a rasszistáknál jobban csak a cigányokat utálja. (Saját antropológiai gyűjtés, magukat baloldali szavazónak meghatározó lényektől, kocsmákban.)

A jogvédő a haladó libsizmus kulcsfigurája. Ő az, aki felfedezi, felhergeli és utána a következményektől megvédi a kisebbségeket.

Jogvédő az, aki pontosan tudja, hogy másoknak mit kéne csinálni. Korai képviselői, mondhatni ősanyái a brit szüfrazsettek voltak, akik lerakták az efféle mozgalomárok máig ható agresszivitásának alapjait. Robbantottak, gyújtogattak, nagygyűléseket szerveztek és eközben nagy figyelmet szenteltek a propagandának is. Tevékenységük csúcspontja az a pillanat volt, mikor Emily Wilding Davison aktivista az epsomi derbyn a király lova elé vetette magát, tönkretéve ezzel a király és a nemes paripa egész napját. Ő később belehalt a mutatvány során szerzett sérüléseibe, mozgalmuk azonban sikeres volt, hiszen 1928-an a nők megkapták a választójogot. Ezt azután feltartozhatatlanul követték az egyenjogúsítás további aktusai egészen napjainkig, mikor is végre lehetővé vált, hogy nők is kínozhatnak rabokat az abu ghraibi börtönben, vagy pilótaként napalmmal bombázhatnak más nőket és gyerekeiket.

Kell-e ennél több?

A szüfrazsettek tevékenysége kapcsán felmerült a jogvédő mozgalmak Achilles-sarka, a pénz.  Az aktivistáik már akkoriban is rendszeres fizetést húztak a balhékért, és nyilvánvaló volt, az egész mozgalom a hamvába halna, ha nem lenne néhány pénzes ember, aki finanszírozza. Így velük született meg napjaink érdekes karaktere, a hivatásos jogvédő, aki a nemes célon túl, komoly anyagi okok miatt is támogatja az aktuális mozgalmat. Kívülről aztán nagyon nehéz megmondani, melyik a fontosabb az egyes aktivisták számára.

Az efféle jogvédő előtt azonban egy igen súlyos ellentmondás tornyosul, nevezetesen az, hogy amennyiben megszűnik a védendő kisebbség elleni diszkrimináció, szegregáció, elnyomás, szolgasors, akkor ő ott áll munka és – ami még fontosabb fizetés – nélkül. Az pedig baj. Hiszen ki szereti elveszíteni a munkáját és a fizetését? A munka még csak hagyján, de a fizetés…

Mármost nehéz hatékonyan olyan célért küzdeni, amelyet ha elérünk, akkor oda az egzisztenciánk.

A fejlett és gazdag nyugaton még csak-csak találni olyanokat, akik az ügy érdekében, önzetlenül – értsd: ingyen – védik a kisebbségeket, migránsokat, perverzeket, bárkit aki eszükbe jut, mert szerintük ez maga a haladás. Minél gazdagabb ugyanis egy társadalom annál több a hülye – ez olyan történelmi axióma, melyet az emberiség egész eddigi története cáfolhatatlanul igazol.

Erre, mifelénk azonban még nagyon messze járunk a gazdagságtól, így nálunk csak egészen fiatal, a valóság által még nem érintett CEU-s és BTK-s leányzók képesek ingyen jogvédeni. Ők az un. „önkéntesek” akik azután – ha nem lesznek doktoranduszok, vagy nem kapnak fizetett állást – néhány hónap után kellően ki is ábrándulnak, és újakat kell toborozni. De jelentkező mindig van elég. A profik azonban egészen mások.

Teljes családok – kiterjedt rokonságukkal együtt – élnek meg remekül a kisebbségek, esetünkben a cigányok, jogainak védelméből, mert a kisebbségi nepotizmus természetesen nem bűn.

Itt van rögtön nekünk az idős „Choli” Daróczi József vezette klán. A nemzetségfő anno a Kommunista Kiáltvány cigány nyelvre fordításával került az érdeklődés homlokterébe. A cigányok minden bizonnyal azóta is azt olvassák. A rendszerváltozás óta viszont már a Bibliát fordítja – úgy tűnik megváltozott az érdeklődése.

A család apraja-nagyja prímán megél az etno-bizniszből.

„Choli” Mohácsi József nevű unokatestvérének lányai Viktória és Erzsébet, akik közül Viktória már emigrált Kanadába, mert – mint nyilatkozta – itthon polgárháborús helyzet van. Erzsébet azonban továbbra is közöttünk él és tevékenykedik, hogy tényleg legyen. Az ő általa vezetett alapítvány jelentette fel a gyöngyöspatai iskolát, meg még egy csomó másikat.

Persze nem csak iskolákat jelentenek fel, hanem bárkit, aki az útjukba kerül. A feljelentések célja papíron a mindenkire vonatkozó törvényesség betartatása, ám a következményei ezzel pontosan ellentétesek. A feljelentések, perek, vizsgálatok közvetlen eredménye a hatóságok képviselőinek elbizonytalanodása. Ami érthető is.

Ha bármit is teszek, mikor az elkövető cigány, azonnal feljelentenek rasszizmusért, szegregációért, fasizmusért, akkor miért tegyem ki magamat ilyen dolgoknak?

Inkább elnéznek felette, úgy teszek mintha nem látnák. Ezzel viszont felbátorítják az elkövetőket, arra sarkallva őket, hogy még súlyosabb szabályszegéseket kockáztassanak. A törvény végrehajtóinak akarata, elszántság nélkül nem működik a törvény. Az út nyílegyenese vezet(ett) a hazai no-go zónák kialakulásához, ahol a saját, törzsi szokások – aki először üt az nevet utoljára – szabják a törvényt, a liberális igazságosság és humanizmus nagyobb dicsőségére.

A jogok védelme, így vezet a jogok megsemmisüléséhez. Mindegy. A lényeg, a fizetés egyelőre marad.