Keresztény Európa

„Ex oriente Lux”

Keletről jön a fény

Pünkösd van. Szerte a világon keresztények milliárdjai számára ez a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a halál fölött aratott győzelem, az isteni szeretet bizonyossága, a hívők vigasza és egyben az Egyház születésének pillanata is. Nekünk, hívő és nem hívő magyaroknak különösen fontos ünnep ez, hiszen most tartjuk a csíksomlyói búcsút, mely az elmúlt években a magyarok összetartozásának tán a legnagyobb bizonysága lett. A hegynyeregben összegyűlt százezrek nem csak hitükről, hanem magyarságukról is tanúságot tesznek és tudjuk azt is, bizonyos helyeken sem kereszténynek, sem magyarnak nem könnyű lenni mostanában, ezért különösen fontos lett az együttlét élménye.

Vannak közöttünk is, akik a vállukat vonogatják, vagy gúnyolódnak a nem „korszerű” ünnepen. Pedig – hiszik, nem hiszik – értük is összegyűlünk Csíksomlyóban, hogy megmaradjon számukra, az unokáik számára, ha lesznek, az a kitüntetés, hogy magyarok lehetnek. Lehet, nem becsülik sokra a magyarságukat, mennének/mennek világgá, ahol – úgy vélik – jobban élnek majd, mert összekeverik a gazdagságot, a megvásárolható dolgokat a jó élettel. Gazdagabbak lesznek, az talán igaz, de nem élnek majd jobban. Soha nem fogadják be őket, mert a nyugati nagyvárosok mára sem befogadni, sem elutasítani nem tudnak már senkit.

Amiről azt hiszik, hogy elfogadás, az a közöny ölelése.

Mi, magyarok harcias, független turáni nép lévén, csak nehezen és vonakodva vettük magunkra a szeretet vallását. Még Szent István királlyá koronázása után hatvan évvel is fellázadt Vata fia János a királyság nyűge és a kereszténység ellen. Pedig a kereszt felvétele volt az alapja annak, hogy több mint ezer évvel első királyunk koronázása után is beszélnek még magyarul.

Ezt is el akarják feledtetni velünk.

Velünk együtt Európa keresztény, keresztény még annak tagadásában is. A felvilágosodással beköszöntő egyház és keresztényellenes ideológiák mind-mind a Tanításban található értékekből és gondolatokból indul ki. Az emberek egyenlőségétől akár az egyház és az állam szétválasztásának gondolatáig minden benne rejlik a krisztusi tanokban. A magukat baloldalinak tartó honfitársaink is lépten-nyomon a bibliai értékeket kérik számon tőlünk, a szolidaritástól, az egyenlőségig, csak mert úgy vélik, szemezgetni lehet az elvek és értékek között, és azokat melyek nem tetszenek nekik, például a családra, a férfi-nő kapcsolatra vonatkozókat pedig elvethetik.

Nincs igazuk.

Az evangéliumi tanok és azok évezredes, a görög-római örökségű exegézise összefüggő, szorosan összetartozó egészet alkot, melynek társadalmi alapja a család, a férfi és nő szövetsége, hogy utódaik öröksége ne kevesebb, de több legyen, mint amit ők örököltek. Nem csak és nem elsősorban pénzben, vagy más jószágokban, hanem optimizmusban, életigenlésben; örömben, ha tetszik.

Azt látjuk, hogy mint annyiszor, ismét támadás éri Európa keresztény lényegét. Úgy tűnik, mindazok akiket zavar ez a szellemiség, új eszközt találtak ellene. Az ordas ideológiák, az „átnevelés” gondolatának sikertelensége után a fizikai megsemmisítést tűzték ki célul, magának az európai embernek az eltüntetésével.

Meglehetősen aljas módon pontosan a szeretet, a szolidaritás keresztényi elveit akarják felhasználni erre.

Az eszköz amennyire aljas, annyira veszélyes is. A kereszténység és a keresztények ősi, esküdt ellenségét hívják segítségül, telepítik be, hogy lerombolják mindazt, ami érdekeik ellen való. És itt hangsúlyozni kell, hogy a beözönlő mohamedán hordák nem csak a keresztényi elvek, hanem maguknak a keresztényeknek az ellenfelei. Személy szerint nekünk, egyenként és együtt.

Aki ezt nem hiszi ezt, az tekintsen körül a világban!

A mohamedán országokban rohamosan irtják ki az évezredes keresztény közösségeket, nem csak elűzik, hanem legyilkolják őket. Miért gondolnánk, hogy nekünk, akik az ő szemükben hitetlenek vagyunk, más sorsot szánnak, ha majd megtehetik.

Mostanában – az emlékezetes miniszterelnöki interjú után – sokan ízlelgetik a kereszténydemokrácia szót. Találgatják, mit is jelenthet ez valójában, miféle hatással lesz/lehet az ő életükre.

Nos, a kereszténydemokrácia nem más, mint egy, a huszadik századot megrontó osztályharcos ideológiákra adott józan válasz.

A keresztény elvek alapján próbálja enyhíteni a társadalmon belüli feszültségeket és egyenlőtlenségeket, józanul számolva azzal, hogy azok bizony csak enyhíthetőek és nem szüntethetőek meg, mert az emberi természetben rejlenek okai. Világnézeti közösséget jelent, a szabadság és a demokrácia elfogadottnak tűnő elvei mentén.

A kormány és a kormányfő ismét valami új dologba kezd bele, mert Magyarországon nincsenek, nem lehettek tradíciói a kereszténydemokráciának. Mikor az Európában oly sikeres volt a háború után, akkor nálunk még a keresztény szó is veszélyes volt. Évtizedekig nyögtük egy gyilkos eszme igáját és – nagyon sok szempontból – nyögjük ma is.

Mi tudjuk mi jelent az, ha a nyugati hétvégi kommunisták eszméi egyszer valódi hatalomhoz jutnak.

Éberebbek is vagyunk náluk, mert az Írás szerint: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen”

Európa urai rossz úton járnak. Nem tudom, nem tudjuk pusztán ostobaságból, vagy rosszindulatból, vagy mindkettőből. Kötelességünk megosztani velük azokat a tapasztalatainkat melyek nekik, szerencséseknek nincsenek meg.

Ez nem ellenkezés Európa népeivel, ez segítség, hogy lássák hová vezet az út, amin menni akarnak. Ex oriente lux.

***

Vezető kép: Moldvai csángó búcsújárók a csíksomlyói hegyoldalban, 1990. június 3-án. A kommunista diktatúra bukása után ismét szabadon lehetett elzarándokolni a somlyói Boldogságos Szűzanya szobrához, megemlékezve a XVI. századi győzelemről, amikor a csíki katolikusok ellenálltak János Zsigmond fejedelemnek, aki erőszakkal próbálta protestáns hitre téríteni a székelyeket. MTI Fotó: Asztalos Zoltán