Kísért a múlt II.

124
 

 

 

„Régi bűnnek hosszú az árnyéka.”

Agatha Christie

Ez az írás terápiás céllal készült. Vannak pillanatok, mikor az embert oly élmény éri, hogy úgy érzi, rögtön megüti a guta, ha nem tesz valamit. Így jártam én is. Ezek az alkalmak, többnyire, úgy állnak elő, hogy valami miatt csak gyűlik, gyűlik a düh, míg egyszer kicsordul és akkor oda a nyugalom, a méricskélő megfontolás, a megválogatott szavak – ordítani kéne a tehetetlenségtől.

Hosszú cikket írt a HVG című propaganda kiadványba ifj. Marosán György, „Impeachment – Orbán Viktor ellen!” címmel. A szerző ebben arról ábrándozik, hogy meg nem nevezett helyen és időpontban a „demokratikus” ellenzék egy nagy impeachment eljárást kezdeményez majd Orbánbasi ellen, melynek keretében bemutatják összes bűneit, például „… hogyan rombolták le a jogállamot, miként iktatták ki a „fékek és ellensúlyok” rendszerét, miként lehetetlenítették el a kormányzó hatalom demokratikus ellenőrzését…” és más efféléket. Az ötlet nyilvánvalóan kirívó marhaság, a cikkbe csak és kizárólag azért került bele, hogy újra – immár milliomodszor – sulykolás céljából le lehessen írni a haladó propaganda kulcsszavait. Nincs semmi látnivaló, mondhatnók és nem is az írás tartalmától dühödtem be, ha a cikk szerzőjének személyétől, aki a legendás Buci Gyuri fiacskája. 

Buci Gyuri – lánykori nevén Marosán György – igen erős versenyben is egyike volt a legmocskosabb, legvéreskezűbb, hazaáruló kommunista gyilkosoknak. Puszta léte is teher volt ennek a földnek. Ő nemhogy ’56 után, már előtte lövetni akart. Utána már csak kevesellte a gyilkosságokat. Jó kommunistához méltó módon buta és műveletlen volt, de legalább nagypofájú is. Elhíresült üzenete az éppen „hatalmon lévő” proletariátusnak, „Nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy!” 

Élete – mint a demagógoké általában – kalandosan alakult. Volt minden. Ifjú korában például egy szál bránerbe öltözött aktmodell volt a festőtanoncok számára. ’56 után kevesellette a sortüzeket és az akasztásokat, vérszomja csillapíthatatlan volt. Mindent és mindenkit elárult, mindenbe belepofázott, úgyhogy Kádár végül ráunt, és elzavarta. Persze a lopott villa, a kiemelt nyugdíj és ehhez hasonlók továbbra is jártak neki. 

A haza két alkalommal is elmulasztotta, hogy megadja neki, ami jár.

Az első alkalom ’56-ban volt, mikor a szénatéri felkelők elfogták. Ám ahelyett, hogy a falhoz állították volna, elengedték. Az volt az ő szerencséje – és a mi szerencsétlenségünk – hogy a felkelők egyik vezetője, bizonyos Márton Erzsébet, lágy lelkű leányzó volt. A szokásos kommunista hála keretében aztán letartóztatták, megkínozták, megbecstelenítették és 15 évre ítélték. „Minden jótett elveszi a maga büntetését” – ahogyan Oscar Wilde találóan megjegyezte. 

A második alkalom a rendszerváltozás idején maradt ki, mikor az ismert körülmények között szabad elvonulást biztosítottak neki és rablógyilkos elvtársainak is. Nem állt egy percig sem bíróság, vagy népítélet előtt, Biszkuval, Apróval, a taláros gyilkosokkal, a vérbírókkal együtt ágyban, párnák között halt meg. E hibának a levét isszuk a mai napig. Nem hallgattunk Joseph de Maistre szavaira, aki – nagyon helyesen – azt mondta: „A reakciónak egyenlő erejűnek kell lennie az akcióval”.

Nem így történt.

Zárójel. „Tetszettek volna forradalmat csinálni” – mondta Antall, aki az egyike volt azoknak, akik ezt megakadályozták. Azt nagyjából biztosra vehetjük, hogy személy szerint neki szerencséje volt a forradalom elmaradása, mert ha lett volna forradalom, akkor belőle semmiképpen sem lett volna miniszterelnök. Zárójel bezárva. 

Így jutottunk ide, hogy ennek a gazembernek az ivadéka egy koncepciós pert szeretne kezdeni, úgy ahogyan azt a papi is szerette.

Ne gondoljuk, hogy ez valamiféle baleset, vagy kivételes dolog.

A többiek is itt járkálnak közöttünk, az Aprók, Bauerek és mások kölkei pöffeszkedve oktatnak ki bennünket a „demokráciáról”, sőt, horribile dictu az „emberi jogokról”. Így fordulhat az elő, hogy 2022-ben, minden bizonnyal az egyik legaljasabb gyilkos unokája lesz a miniszterelnök-jelölt, az igazság nagyobb dicsőségére.

Vajon milyen „rendszerváltás” az, mikor a gyilkosok büntetlenek maradnak és a retyerutyájuk pedig hangadó lesz?

Akik azt mondják, hogy a „történelem” igazságot szolgáltat, azok hatalmasat tévednek. Nem a „történelem”, hanem az emberek szolgáltatnak igazságot és ha nem teszik, újra megtörténik velük mindaz amit elmulasztottak megtorolni, mert – sajnos azt kell mondani – megérdemlik.

Tudom, úgy mondják, az utódok nem felelősek az apák bűneiért. Csakhogy vegyük észre, ezek nem utódok, hanem ugyanazok. Minden pökhendi, kioktató megnyilvánulásuk azt sugallja, hogy ha tehetnék, pontosan úgy viselkednének, mint a szüleik.

Az alapvető módszerük, a csőcselék alantas  irigyelésének felébresztése is, ugyanaz, mint a felmenőiké. Nem is csinálnak titkot ebből, hiszen nap mint nap fenyegetnek bennünket börtönnel, lámpavassal, golyóval. Jól láthatóan gyűlölnek bennünket, amiért emlékezni merészelünk, és mert még ők vannak megsértődve, ha emlékeztetik őket kétes származásukra. 

A régi bűnök hosszú árnyékában ugyan azok a baljós kísértetek járnak. Jobb lesz ha figyelünk.