Kutya-mutyi

9

„Amikor túl erősen gyűlölünk, méltatlanabbá válunk még annál is, akit gyűlölünk.”

François De La Rochefoucauld: Maximák

Cherchez la femme” Keresd a nőt! Tartja a francia mondás. Ennek a mondásnak új változata keletkezett mostanában a haladó sajtóban: „Keresd a kutyát!” Fény derült ugyanis arra a megdöbbentő tényre, hogy a gonosz Orbánbasinak kutyája van.

E hír, még a nagyeszű DK-s kvízmestert, Vágó Istvánt is arra késztette, hogy tollat ragadjon. (Vágót egyébként egy ország tartja nagyon okos embernek, mert többé-kevésbé helyesen fel tudta olvasni a leírt választ az előtte lévő képernyőről, ami – lássuk be – nem kis teljesítmény.) Nos, ő képes volt a kutya nevén is elmélkedni, ami ugyebár Nárcisz. Erről a nemzet esze Narcisszuszra asszociált. Ő volt az a szépséges ifjú aki beleszeretett a saját képmásába és lett máig az önimádat szimbóluma. A derék kvízelő természetesen nem a kutyát tekintette önimádónak, hanem a gazdáját. Idáig jutottunk.

Neki is indultak felkutatni a baloldali skriblerek a derék ebet. Kiderült, hogy az állandó bejelentett lakása Alcsútdoboz-Hatvanpusztán van, in partibus infidelium, oda autókáztak hát, hátha rajtakaphatják valami kutya-mutyin. Egyébként egy kuvasz a lehető legjobb helyen van, ha egy nagy, elkerített terület őrzésével bízzák meg. Erre tenyésztették. Hogy mit akartak megtudni Nárcisztól az rejtély. Lehet, hogy a Vágó akart tőle kérdezni valamit 100 000 forintért, hátha továbbjut. Meg is találták a majorságban, de nem osztották meg velünk, hogy mit mondott. Innentől a kutya mellékszereplővé válik, mert a haladó logika következtetései veszik át a helyét. Mindenekelőtt szerintük törvény, ahol a kutya lakik, ott lakik a gazdája is, tehát Nárcisz ügyében valami nem stimmel. Ez a napnál világosabb.

Például, ha Szily Laci csivaváját – okosabb kutyát nem javaslok neki, mert még szellemi vetélkedő lesz a vége – megtalálják az állatmenhelyen, akkor pontosan tudható, hogy a nevezett haladó újságíró is az állatmenhelyen lakik. Amit amúgy nem javasolnék, mert állatvédő vagyok. Ugyan területvédő kuvaszok esetében ez nem feltétlenül van így, de nem erről akartam beszélni.

A magyar vidék majorsági szempontból való vázlatos ismertetése következik haladó újságírók számára.

 

Miután a kutyával nem volt szerencséjük, elálmélkodtak a majorságon és annak méretein, melyek egyértelműen a majorság-mutyi fennforgására utalnak. További gyanús jel, hogy az épületeket még fel is újítják. Pedig akár hagyhatnák összedőlni is. Az csak később derült ki, hogy még kötelezték is a tulajdonost az épületek helyreállítására.

A magyar vidék, a pesti skribler számára, egyszerre van nagyon távol és nagyon közel, mint migránsnak a sarkkör.

 

Programmatikus módon Karinthy határozta meg a dolgot: „Ázsia Vecsésnél kezdődik.” – mondotta a nagy humorista és a pesti újságírás számára ez a mai napig érvényes kultúr-geográfiai alapvetés. Vidékre szerintük csak népdalgyűjtők és antropológusok járnak felfegyverzett karavánokkal, hogy meg ne verjék őket a kocsmában gyülekező bennszülöttek. Veszélyes hely az, hiszen még a „pogány” elnevezés is a latin  paganus-ból, a vidékiből származik. Még rettenetesebbé teszi a dolgot, hogy az ott élő törzsek többsége a féktelen orbánista vallás híve. Véres, barbár szertartásaikon fékekkel és ellensúlyokkal ékesített, ártatlan, fehér demokráciát áldoznak isteneiknek, így oda csak nagyon ritkán vetődik haladó újságíró és akkor sem száll ki az autóból.

Ezért elmondanám nekik, hogy a nagybirtokok (tudják: feudalizmus!) rendesen majorságokból és a körülöttük elterülő földekből állt. (A föld az a területet, melyet hanyagságból nem aszfaltoztak le és ezért mindenféle növények teremnek rajta.) A major istállókból, takarmánytárolókból, szérűskertekből állt, ezen kívül lakóházakból, részben a cselédség, részben pedig az uraság, vagy az intéző számára. Az épületeket többnyire a 19. században építették, vagy építették át a gaz feudálisok, méghozzá a leghíresebb építészek tervei alapján.

Ezrével vannak ilyenek az országban. Sorsuk – miképpen az országé is – roppant hányatott volt.

 

Először a megszálló szovjet csapatok dúlták fel őket, ők többnyire nem vittek el semmit  – hogy nézett volna ki egy kozák Bösendorfer-zongorával? – viszont rendesen szétvertek mindent. Széthordani a szorgos helybéliek hordták szét, a plafon-gerendáktól a cserépkályháig, a kommunista hatalomátvétel után, mikor a rablás államformává vált. Majd a későbbiekben többnyire Tsz és állami gazdasági központ lett belőlük. Ennek kapcsán a padlót lebetonozták, a freskókat lemeszelték, új ajtókat vágtak, elválasztó falakat építettek – egyszóval szakszerűen megbecsülték őket, mert hát mit nekik a feudális Lechner Ödön? A rendszerváltozásra állapotuk – ha szépíteni akarjuk – siralmas volt. Az új tulajdonosok – a régi szövetkezeti „elit” – fillérekért kótyavetyélték el.

Cserébe egy budai lakás árából két majorságot lehetett venni a hozzá tartozó földekkel, és felújítani, ha a kalandvágy mindenképpen erre szorított valakit.

 

Persze ez azzal a felfoghatatlan következménnyel jár, hogy az illető nem Budapesten lakik. Nincs villamos, nincsenek hajléktalanok, drogosok, ELTE-BTK-sok és más érdekes emberek. Rom-kocsmák sincsenek, vidéken az ÁNTSZ nem engedi. Hogy hogyan tudnak ott élni, az érthetetlen, de mégis megteszik egyesek.

Értem hát én, hogy mikor a pesti újságíró kiautózik, a kutya miatt, a méretek okán úgy tűnik neki, mintha a gonoszoké lenne az egész Városliget. Csakhogy a vidéken a világ tágas, nagyobb mint a gang és a lichthóf együtt. Így néz ki a magyar vidék. Falvak vannak, köröttük régi majorságok, kastélyok mára magántulajdonban és a tulajdonos anyagi lehetőségei szerinti állapotban.

Mindez a távoli és idegen terra incognita 20-30 perc autózásra kezdődik Budapest határától. Javaslom rendszeres látogatását. Csak úgy. Kíváncsiságból.