Már a külpolitikának is vége

9

„Utolsó szavai, amelyek az emberek között elhangzottak – miközben harsányabb hangot hallatott testének azon a részén, amellyel folyékonyabban beszélt -, ezek voltak:
– Jaj nekem! Azt hiszem, összerondítottam magam.
Hogy megtette-e, nem tudom; az biztos, hogy mindent összerondított.”

Seneca: Játék az isteni Claudius haláláról

Így ír Lucius Anneus Seneca, Néró nevelője, filozófus, államférfi és cselszövő Claudius császár haláláról, akit jól láthatóan nem szeretett. Elsősorban azért – mint meséli – mert ütődöttnek tartotta és úgy gondolta, nincs helye a császári trónon. Persze azóta is – de hányszor! – előfordultak a legnagyobb hatalmú emberek között olyanok, akik teljesen ütődöttek. Ilyen az amerikaiak volt elnöke, Bill Clinton is. A felesége nem ütődött, ő csak gonosz, hazug és pénzéhes. Mostanában a derék házaspárnak volt némi afférja Magyarországgal és Lengyelországgal is. Alább erről esik majd szó.

A haladó bulvár zászlóshajója, az Index A hét, amikor Orbán Viktor megszüntette a magyar külpolitikát” címmel közölt publicisztikát az esetről, bizonyos Panyi Szabolcs tollából, akinek munkásságát lankadatlan figyelemmel szemléljük, lévén az roppant szórakoztató. Ugyancsak az Indextől tudjuk azt, hogy Orbán korábban már minden mást is megszüntetett. Így – ha az Indexre figyelünk – akkor Magyarországon már nincs semmi, mostanra tulajdonképpen nem is létezik, helyén egy fekete lyuk tátong, és csak szélein – bizonyos kvantum-effektusok révén – fodrozódik a fasizmus és a korrupció. E kozmogóniai látomás után nézzük az inkriminált cikket magát.

Történt, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök egy kampányrendezvényen a következőket találta mondani: „Lengyelország és Magyarország – két ország, amelyik nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül – most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak. Jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a külföldieket! Erre a hülyeségre mind a lengyel, mind pedig a magyar kormány meglehetősen élesen válaszolt. Az lehet, hogy Lengyelország sokat köszönhet Amerikának, az viszont biztos, hogy Clinton a lengyeleknek köszönheti Monica Lewinsky kisasszonyt, akivel oly sok boldog percet töltött, tehát részéről is hálátlanság a lengyelek csepülése.

Az idézett mű egyik lényeges megállapítása, hogy a magyar külpolitika roppant rosszul reagált Bill Clinton kijelentéseire, melyeket a volt elnök hazánk és Lengyelország belpolitikai viszonyaira tett. Ez a megállapítás már csak azért is roppant érdekes, mert így a bombasztikus cím legalább önellentmondóvá válik, lévén a rossz külpolitika is külpolitika, így megszüntetése kevéssé értelmezhető.

De hát Panyit eddig sem a formállogika területén szerzett érdemei miatt szerettük.

Mikor a hév elkapja a jeles szerzőt olyan kijelentésekre ragadtatja magát, hogy: „Bill Clinton meg egyenesen az elmúlt negyedszázad külföldön is legnépszerűbb amerikai elnöke” Nyilván például arra a kiemelkedő eredményre gondol, hogy Clinton volt a második elnök, akit hamis tanúzásért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért a szenátus felelősségre vont. Az ügy során ugyanis először kategorikusan tagadta viszonyát Lewinsky kisasszonnyal, majd mikor az előállt a corpus delictivel, azt az érdekes védekezést választotta, miszerint az orális szex az nem „szexuális kapcsolat”.  Panyinak ez láthatóan imponál. Lelke rajta.

A megállapítás tökéletes párja annak, melyben valamelyik másik nagyeszű Sorost Széchenyihez hasonlította. Tényleg nagyon hasonlítanak. Különösen a szakálluk.

Szerzőnk teljes eszköztárral bír, ami azt jelent, hogy a haladó újságírás összes kliséjét, csúsztatását és konkrét hazugságát virtuóz módon kezeli. Az egyik első ezek közül: a keress egy tetszőleges országot és állítsd, hogy az is jobb, mint kis hazánk; az teljesen mindegy, hogy melyik ez az ország. Mert minden ország jobb mint a miénk – ezt az álláspontot talán nevezhetnénk progresszív hazaszeretetnek – kivéve azokat, melyeknek nevét Orbánbasi pozitív kontextusban említi, mert az kizárt, hogy ami neki tetszik, az ne lenne velejéig romlott. Az összehasonlítandó, mértéket adó ország esetünkben Lengyelország.

Varsó sértetten, de méltósággal válaszolt” – hangzik a verdikt. Magyarország meg úgyszintén sértetten, de méltóság nélkül, nyilván. A kitűnő skribler szerint például az, hogy Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzópárt elnöke és bizonyára a legbefolyásosabb lengyel politikus – sértetten, de méltósággal – orvoshoz küldte Clintont, az nem probléma, mert  Kaczynski „nem tagja a kormánynak”, továbbá bizonyára csak megható módon aggódik Bill egészségéért, ami szép és karitatív dolog.

Beata Szydlo a miniszterelnök viszont azt mondta: „Minden kellő tiszteletem mellett, és tartózkodva durva kifejezésektől, azt mondhatom, hogy Clinton egyszerűen túlzott, és bocsánatot kellene kérnie tőlünk.” Ez volt a „sértetten de méltósággal” tett kijelentés. Mivel a szerzőnek látható nehézséget okoz a szövegértés elmondanám, hogy a „tartózkodva durva kifejezésektől” kitétel pontosan azt jelenti, hogy indokoltak lennének a durva kifejezések (pl. menjen orvoshoz, hülye), de én nem használom őket, mert volt gyerekszobám.

Ehhez képest volt – szerinte – durva Orbán azon kijelentése, hogy „Clinton szájával Soros szól”.

Ez tényleg nagyon durva, ehhez képest az orvoshoz küldés már-már dicséret. A cikk szerint Bell nagykövetasszony odanyilatkozott, hogy Clinton magánemberként lehet hülye, de Magyarországon meg korrupció van; hogy a kettőnek mi köze egymáshoz, az nem tudható.

Megjegyzem aki magánemberként hülye, az többnyire politikusként is az. És újságíróként is.

A politikusi állás nem bír terápiás hatással az elmebajra. Bell nagykövetasszony érvelése mindazonáltal erősen emlékeztet arra a régi szovjet visszavágásra, mely szerint: „Maguknál meg verik a négereket

A cikk szerint „a külpolitikai szempontok szinte teljes kikapcsolásáról és a kétoldalú kapcsolatok szándékos rombolásáról” van szó. Ennek alátámasztásául azt állítja, hogy a „lengyellel ellentétben a magyar vezetés nem leválasztani, hanem direkt összemosni akarta Clintonét a hivatalos washingtoni kormány álláspontjával” A helyzet ezzel szemben az, hogy Panyi mossa össze a magyar kormánynak a Clinton családra és Sorosra vonatkozó kritikáját az amerikai kormányra vonatkozó kritikával. Senki sem beszélt az amerikai kormányról, csak ő. Még a megszüntetett magyar külpolitika is tisztában van vele, hogy a Clintonok – jelenleg még – magánemberek. Persze lehet, hogy nem sokáig lesz ez így.

Könnyen előfordulhat, hogy nemsokára ismét egy Clintont üdvözölhetünk a Fehér Házban, a szaxofon másik végéről, és lesz akkor nemulass, valamint a megszüntetett magyar külpolitikának dolga rengeteg. Az én oldalamat csak azért furdalja a kíváncsiság, Clintonné vajon milyen akcióra készül a híres Ovális irodában? Főleg, mert ő nehezebben hagy maga után DNS nyomot, amit később bizonyítékként fel lehet használni. Ő drónokkal és irányított forradalmakkal “kényszerít térdre”, és nem gyakornokokat, hanem országokat.

Facebook Hozzászólások