Mezőgazdaság, avagy a hazugságok anatómiája

40

„Cujus regio, ejus religio” 

Akié a föld, azé a vallás

Biz’ Isten, semmi kedvem sem volt ennek a cikknek a megírásához. Mégpedig azért, mert egyfelől senkinek sincs kedve tudatlan, de legalább rosszindulatú firkászokkal vitatkozni, másfelől a mezőgazdaság kérdése olyan összetett és bonyolult, hogy nehéz róla azon egyszerűsítésekkel beszélni, melyek nem tévesek és mégis magyarázóerővel bírnak. De hát – úgy tűnik – nem úszom meg, sem én, sem pedig a nyájas olvasó, akitől előre elnézést kérek a csomó számért, melyet idézni vagyok kénytelen. Hosszú lesz és unalmas, viszont – ígérem – legalább igaz.

E nem kívánt irományt az indokolja mégis, hogy a magyar mezőgazdaságról terjedelmes cikk jelent meg a New York Times hasábjain, méghozzá magyar nyelven is, ami – lássuk be – ritka a lap történetében. Olyannyira, hogy nem tudom, előfordult-e valaha is ezt megelőzően. A cikket egy Novák Benjamin nevezetű ember követte el, aki szabadidejében a méltán függetlenobjektívnek minősített sorosista blog, a 444.hu munkatársa. A jeles sajtótermék természetesen úgy hozta le, mintha a NyT saját szellemi terméke lenne, és már Amerikában is a magyar agrárviszonyok tartanák lázba a közönséget. 

A fogalmazás aztán összehord hetet-havat, úgy, hogy még csak kísérletet sem tesz valamiféle „bizonyítékok” felmutatására.

Ehelyett sulykolja mindazokat a kötelező és megszokott hazugságokat, ferdítéseket és ostobaságokat, melyeket eddig is hallottunk a mezőgazdaság ügyében a haladó sajtótól. Van egy érdekes kérdés ezzel kapcsolatban: vajon mi ösztökélte a NyT-t az írás közlésére?

Két okot láthatunk. Az első és bizonyára fontosabb, hogy az USA számára az EU mezőgazdasági támogatásai hátrányosak. A védővámokkal együtt akadályozzák az amerikai élelmiszer-exportot, így ártanak a farmereknek. Erről azt kell tudni, hogy az amerikai farmok – európai mértékkel mérve – nagybirtokok, melyek létét a cikk Magyarországon elítélendőnek tartja. Az átlagos birtokméret 2017-ben, 178,5 hektár volt, és ez gyorsan növekszik, a birtokméret növekedése 1,6 százalékos volt 5 év alatt. (Ez egyébként világjelenség.) Ez az átlagos birtokméret Magyarországon 9-10 hektár, amivel az EU országai között az alsó negyedben helyezkedünk el. Az amerikai farmok kibocsátásának háromnegyede viszont az összes gazdaság alig huszadától jön. A több mint kétmillió farm közül mindössze 105 ezer az, amely az amerikai agrártermelés 75 százalékát produkálja.

Mármost az amerikai nagybirtokok – mint a világon mindenütt – intenzív gépesítéssel, kemizálással és génmódosított növényekkel, rendkívül nyereségesen termel, az európai költségek töredékéért. Ebből következően elemi érdekük az európai támogatások és védővámok eltörlése, hiszen eláraszthatnák és uralhatnák az EU nagy, fizetőképes élelmiszerpiacát. Az akadályok elhárítása az USA hivatalos és nem hivatalos politikai célkitűzéseinek része.

Jellemző módon tehát Benjamin nem csak magyar, hanem egy füst alatt az imádott Európa termelőit is szeretné megkárosítani. 

Az európai agrártámogatási rendszer a II. világháború tanulságaként jött létre. Azok az országok, melyek bár katonailag és iparilag a legfejlettebbek voltak, mint Németország vagy Anglia, ám nem voltak önellátóak élelmiszerekből, gyakorlatilag a háború első perceitől kezdve éheztek. Jegyrendszer, áruhiány, mű-élelmiszerek – ezek voltak jellemzőek. Ezt elkerülendő, a harmadik világháborúra várakozva mindenütt, hatalmas támogatásokkal, élelmiszer önellátásra akartak berendezkedni, aminek eredményeként – első körben – óriási élelmiszer feleslegek jöttek létre. A mezőgazdaság oly mértékig kitett a külső, időjárási és egyéb tényezőknek, hogy az „elég” fogalma nem nagyon értelmezhető. Többnyire vagy sok, vagy kevés terem, és ha már így van, inkább legyen több, mint kevés – gondolták. A támogatási rendszert aztán többször finomították, ám amit egyszer adtak, azt már, politikai okoknál fogva, nem lehetett elvenni a gazdáktól, így alakult ki a jelenlegi földalapú támogatási rendszer. 

Ami az iromány Magyarországgal foglalkozó részét illeti, az is annyira hazug, amennyire a csövön kifér, nyilván ezért is közölte a NYT.

Két állításon alapszik.

Az első, hogy a támogatásokat a nagybirtokok kapják. Ez igaz. Olyannyira, hogy Angliában például II. Erzsébet királynő részesül belőlük a legnagyobb mértékben. Ennek oka egyszerű számtan. Földalapú támogatásról van ugyanis szó, tehát az kapja a legtöbbet, akinek a legtöbb földje van. Ma nagyjából 70 ezer forint hektáronként a földalapú támogatás, aminek feltétele, hogy a föld művelt állapotban legyen. A valaki 1000 hektár földdel rendelkezik, az – könnyen kiszámítható – 70 millió forint támogatásra számíthat, és ezen felül van a megtermelt árukon képződő haszon. Óriási pénz. Látszólag. 

A magyar törvények szerint az államon kívül csak magánszemélyek rendelkezhetnek földtulajdonnal, és ez nem haladhatja meg a 300 hektárt. A nagybirtokok pedig valamilyen vállalati formában működnek és a tulajdonosok birtokain felüli földet bérlik. A bérleti díj pedig – nem fogják elhinni – többnyire megegyezik a földalapú támogatás összegével. Ezért aztán a támogatásból, melyet a törvények értelmében a bérlők igényelnek és kapnak meg, jócskán részesednek a bérbeadó kisbirtokosok is. És akkor még nem beszéltünk a csak a magyar mezőgazdaságra jellemző abszurditásról: az ún. „osztatlan közös tulajdonról”. És nem is fogunk róla beszélni, mert ép ésszel felfoghatatlan, azt jelenti, hogy van neked egy darab földed, csak nem tudod mekkora és hol van. 

Természetesen ha családtagonként vesszük a 300 hektárt, akkor nyilván nagyobb lehet a családi birtok. Nagycsaládosok előnyben. Csakhogy, ami nem az én nevemen van, az nem az enyém. Mert például lehet a feleség nevére is földet venni – már, ha van eladó, mert magánforgalomban már kevés van –, ám mi van, ha elválnak? Vagy a gyerek nevére, ám mi van, ha az nagykorú lesz és el akarja adni, mert ő retteg a klímaváltozástól? Megvenni tőle nem lehet, hiszen nekem is van már annyi, amennyi csak lehet, hova kerül majd? A család összes tagjának tulajdonában álló és nyilván közösen művelt birtokot, nem szabad összetéveszteni a „nagybirtok” fogalmával, mert az egy kézben lévő birtoktestet jelent.

Ettől még persze összekeverik, mert úgy gondolják, azzal a kormányon ütnek egyet. 

A második állítás – amiért az egész cikket írta Benjámin –, hogy a nagybirtokosok pedig egytől egyig fideszesek, NER-oligarchák és effélék. Erről lesz szó a következő részben. 

(Folyt. köv.)