Mona Lisa, avagy azok a halott fehér csávók

58

„… a szórakozni vágyó hallgatóval éppen az a baj, hogy színvonalát soha nem lehet

eléggé mélyre helyezni.”

Theodor W. Adorno: A zenével kapcsolatos magatartás típusai

Új videóklipet forgatott Beyonce és Jay-Z, a szórakoztatóipar két legjobban kereső kreatúrája – egyébként házasok – nem máshol, mint a párizsi Louvre termeiben, ahol is a nyugati magaskultúrát bírálják.

A helyszín már meg sem lepi az embert, forgattak már pornófilmet templomban, létezik a Slam Poetry, a Hermann Nitsch-féle hentes-art, aki véres állati tetemeket állít ki „műalkotásként” és így tovább. Én magam nem is értesültem volna erről a kultúrtörténeti jelentőségű eseményről, ha nem kerül elém a „Fidelio” című kiadvány cikke, mely felkeltette a figyelmemet, lévén a címe: „Így kritizálja Beyoncé és férje a nyugati magaskultúrát!”. A cikket felvezető kép is a nevezetteket ábrázolja, Leonardo: Mona Lisa című képe előtt.

Az első, ami eszembe jutott: hogy a fenébe kritizálhatja valaki „a nyugati magaskultúrát”, mikor nem csak hogy nem ismeri, de még a fogalmával sem találkozott eddigi élete során.

Ahogy elmélyedtem a „művészpár” életútjában, az a benyomásom támadt ugyanis, hogy még az írni-olvasni tudás is kétséges esetükben. Az pedig teljesen bizonyos, hogy nem találkoztak eddigi életük során a halott fehér csávók tevékenységének emlékeivel, akik „a nyugati magaskultúrát” létrehozták. Persze érdekes kérdés lehet, hogy mi a véleménye valakinek a magaskultúráról, aki ennyire kívülálló.

Minden esetre kíváncsiság ébredt bennem és elolvastam az inkriminált cikket – amitől a hányinger kerülgetett – majd pedig, súlyosítván helyzetemet, a videóklipet is megtekintettem. Mindent az olvasóért. Miután a cikk írója azt a módszert választotta, hogy kiválasztott képeket a zenei műalkotásból és kommentálta azokat, én is ehhez a módszerhez folyamodnék alább.

Az első ilyen értékelhető kép midőn a „művészházaspár” az említett Leonardo da Vinci által festett Mona Lisa című kép előtt áll, lezser testtartásban. Beyoncé művésznőnek félig kilógnak a mellei a nem sokat takaró ruházatból. Ez egyébként szükséges felszerelése minden hozzá hasonló énekesnőnek, dalaikat általában bugyogóra vetkőzve, kilógó mellekkel adják elő; aminek művészi jelentőségét én nem értem, de ez most mindegy. A férj viszont öltönyben látható, ami alatt – ing helyett – aranyláncot visel olyan vastagságban, hogy az alkalmas lenne az Auróra cirkáló kikötésére. Az aranylánc – ebben a vastagságban – úgyszintén szériatartozék e műfajban, ékesen illusztrálva viselőik szeriőz ízlését. Miközben ők bambán néznek, hangaláfestésként egy (vagy több) számítógép a következő zeneművet interpretálja: tüp, tüp, tüp …

A következő kép a kedvencem. A nyugati magaskultúra kritikusai itt a szamothrakéi Niké szobor előtt állnak. A szobor valamikor a Kr. e 2. században faragta egy halott fehér csávó, akkor, mikor a művészek ősei még azt sem tudták, mi az a gyapot. Itt állnak a főszereplők, a hölgy egy túlméretes fehér fürdőlepedőben, partnere ugyancsak fehér öltönyben, aranylánccal természetesen. (Anélkül egy lépést sem tesz). A szoborhoz vezető lépcsőkön testhez simuló trikóban, kvázi meztelen feka leányzók fekszenek igen kifejezően.

Számítógép: tüp, tüp, tüp … Majd a „zene” bonyolulttá válik – több mint kép hangból álló melódiák hallatszanak – és a néger leányzók táncra perdülnek, nyilván, hogy kimozogják magukból a kulturális sokkot. A tánc abból áll, hogy jelentős méretű farukat fintorgatják. Középütt maga Beyoncé táncol, egy megkülönböztető jelzésként visel kockás sztreccs-nadrágban. Számítógép: tüp, tüp, tüp … A háttérben, mintegy mellékesen, Napóleon koronázza éppen császárnévé Joséphinet egy képen. A „Fidelio” cikkének szerzője szerint: „Az afrikai gyarmatosítás alatt jó néhány feketét a halálba taszító király (sic!) fölött szimbolikus győzelmet aratnak a kép előtt natúr színű ruhában táncoló, ízig-vérig életerős, fekete nők.” Hát, ha csak úgy nem…

.

A klip további részében is különböző négerek jelennek meg váratlan módon összevágva a kiállított festmények tökéletesen indokolatlan részleteivel. Számítógép: tüp, tüp, tüp … Hogy ne feledkezzünk meg az eszmei mondanivalóról sem, Jay-Z összefoglalja nekünk: „Gorilla vagyok a kibaszott kupéban” – szavalja nekünk. És valóban.

Hát ennyi a nyugati „magaskultúra” kritikája a „Fidelio” szerint, és e kritika jegyében született a klip is.

Miután biztos vagyok benne, hogy a cikk szerzője nem volt jelen a műalkotás születésénél, úgy érzem, nekem is jogom van előállni egy saját elmélettel a világrajövetelről.

Szóval az úgy volt, hogy a felkért alkotók között volt valaki, aki kiemelkedő műveltséggel rendelkezett és tudta, hogy valahol Európában létezik egy Louvre nevezetű múzeum, sokan ismerik és ott még nem forgattak ilyesféléket. Biztosan feltűnő lesz. Aztán irdatlan pénzért kibérelték és megcsinálták. Az emberek pedig pénzt adnak érte.

A klip – ha egyáltalán – arról szól, hogy mekkora hatalmas kreatúrák ők ketten. Milyen szépek, milyen gazdagok és néger létükre milyen okosak is mindehhez. Visszatérő kép mikor Beyoncé Sába királynőjének van öltözve (illetve vetkőzve). Ebből az következik, hogy Jay-Z pedig bizonyára a bölcs Salamon, aki amúgy egy „kibaszott gorilla”. A megkritizált magaskultúra pedig minden bizonnyal szégyelli magát. Mit mondjak: én is.