Ragálypolitika

68
 

 

 

„Akkormeg elémállt és fekete hosszú kalapját, olyant mint egy gömbölyű koporsó, mélyen leemelte és akkormár erősen látszott rajta, hogy kopaszodik. De ő nem ezért jött.” 

Rejtő Jenő: Piszkos Fred a kapitány

Az elmúlt napokban az ellenzék és a járvány, nem éppen szeplőtelen nászából új fogalom született: a ragálypolitika. Az ellenzéki ragálypolitikát talán úgy tudnánk képszerűen leírni, hogy az elöl hazugság, hátul rosszindulat, középen pedig a kiméra. Együtt kell élni vele, mint Tóth Bercinek a TEJhatalommal. (Bár Berci politikai aktivitását és újításait elnézve számára inkább az aludtejhatalom lenne a megfelelő.) Hogy miképpen is működik a ragálypolitika, azt bemutatnánk alább. 

Még az általános ragálypolitikai agyviharból is jócskán kiemelkedő alkotást tett le, a messze világító HVG pixeleire, „Karantén mindörökké” címmel, a nagy kedvencem, Gombperec, a hidegló. A mű tökéletesen alkalmat nyújt a ragálypolitika működésének, tartalmának és mondanivalójának illusztrálására. 

Zárójel. Emberünk Ónody Tamás álnéven látta meg a napvilágot. E néven aztán a belvárosi SZDSZ vezetője lett és fényes politikai karriert futott be. Először Kóka János famulusa és pannon pumájának idomárjaként, később pedig a rossz emlékezetű Horváth (Wertheim) Ágnes egészségügyér kórházi páncélszekrényeinek őreként tette a dolgát és elismerésreméltó szorgalommal ártott, ahol tudott. Ágival annyira összemelegedtek, hogy közös céget is gründoltak Health-Capital Zrt néven. Roppant sikeres céggel állunk szemben, hiszen az utolsó beszámoló szerint, mind a bevétel, mind pedig a kiadás elérte a nullát, megvalósítva ezzel a költségek és kiadások oly kívánatos egyensúlyát. E sikeres üzleti karrier mellett aztán – valamely csak általa ismert oknál fogva – felvette a Gombperec nevet és hidegló, akarom mondani: „újságíró” lett a HVG-nél. Kell még mondanom valamit, Ildikó? Zárójel bezárva.

Gombperec a diktatúra egy sajátságos definíciójával kezdi. Szerinte a kormányzók „…előre meg nem határozott időre bevezetik a rendeleti kormányzást, klasszikus kifejezéssel: a diktatúrát.” Meg kell állapítsuk: igaza van, hiszen a rendeleti kormányzás csak annyiban különbözik a diktatúrától, hogy az utóbbi rosszabbul hangzik, ezért sokkal jobban használható ijesztgetésre. A diktatúrát, egyébként, szinte minden járvány sújtotta országban bevezették, egészen egyszerűen azért, mert – amint nálunk is – szükséges volt. Így tettek például Németországban, ahol most éppen a gyülekezést, eme alapvető demokratikus szabadságjogot, tiltották meg. Ám ez nem zavarja a hideglovat mert minden jó, helyes és üdvözlendő, ha nem Magyarországon van.

Ezután, némi hazudozás után, rátér a lényegre. A lényeg pedig nem más, mint a függetlenobjektív sajtó fenyegetettsége.

Ennek keretében egy roppant meglepő elképzeléssel szolgál a valóságról. Azt szeretné mondani ez a szerencsétlen hülye, hogy egyedül a függetlenobjektív média számol be a valóságról. Ez azonban első nekifutásra nem sikerül neki. Ezt írja ugyanis: „aki nagy nyilvánosság előtt »való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza.« Magyarul: beszámol a valóságról.”. Tehát, hogy jól értsük, a leírt mondatok értelmében: aki a valóságot elferdíti, valamit híresztel, illetve akadályozza a védekezést, az írja meg a valóságot.

Még egyszerűbben, nem a valóság a valóságos, hanem az amit Gombperec és elvtársai megírnak. Mint a régi vicc poénjában: „most nekem hiszel, vagy a szemednek?”

Ezután jól megfenyegeti az ellenzéket azzal, hogy amennyiben megszavazzák a törvényt, akkor ő bizony nem fog rájuk szavazni. Ugocsa non coronat. Sőt. Eb ura fakó. Majd politikaelméleti definíció következik, mely szerint: „… teleszart gatyával nem érdemes politizálni”. Ez bizonyára így van, ő csak tudja, hiszen 2010 környékén ő és gazdái ezt már ki is próbálták, és emlékeik valószínűleg kellemetlenek eme időkről. 

Abban viszont teljesen igaza van, hogy az ellenzék – szerinte kétmillió – szavazóját nem érdekeli, nem érdekelte, sem a migránssimogatás, sem a börtönbiznisz, sem a többi pajkos csíny, amelyeket a hidegló eszmetársai elkövetek a nemzet ellen. 

Majd elérkezünk a mostanában stabil ellenzéki alapvetéshez, mely szerint a megnyert választások után a jobboldali szavazókra és politikusokra börtön és kurtavas vár, tehát a parlamenti szavazás „… a történelem, a szavazóitok és a későbbi bírósági eljárás szempontjából…” nagy fontossággal bír. Ez az újabban elterjedő fenyegetőzés egyébként, enyhén szólva is kérdésessé teszi a demokratikus szándékokat, amennyiben a politikai ellenfél bebörtönzésével fenyeget. 

Megállapíthatjuk, hogy itt nem a kormány, hanem Gombperec és tettestársai akarnak diktatúrát. De nagyon. 

Végül pedig felsorolja mindazokat a feltételeket, melyek megléte esetén, szerinte az ellenzék megszavazhatja a törvényt. Ezt most nem idézem, mert az összes pontja unalomig ismert ostobaság. Az még említésre méltó, hogy a legmélyebb demokratikus érzéstől áthatva Mészáros Lőrinc vagyonának elkobzásáról delirál, megfelelve ezzel a jogbiztonság, az ártatlanság vélelme és más fontos alapelveknek. 

A fentiek értelmében tehát láthatjuk immár, hogy a ragálypolitika nem más, mint újabb ürügy a kormány szidalmazására, az emberek egészségének és jólétének álcája mögött. A rémhírekből, hazugságokból és ostobaságokból szőtt álcaháló a nagy terv fölött, melynek értelmében diktatúrára készülnek a teljes demokrácia nevében.

Miután Gombperec ezeket így meghirdette, gyorsan csatlakozott hozzá az ellenzék összes „politikusa” is, hiszen rég megszokták, hogy a haladó sajtó diktálja számukra a cselekvési mintákat, mert nekik, maguktól, nem jut eszükbe semmi.

A hideglónak sem, de ő jobban álcázza.

Van aztán egy enigmatikus mondat a végén. Így szól: „Aztán kiderül, ki a hazaáruló”. Nem tudom, pontosan mire gondolt a művész, de számomra ez már régen kiderült.