Sajtóterror

18

„A terrorsajtó az elnyomó állam része, vele együtt kell megdönteni – ha esetleg valakinek kedve szottyan megdönteni az elnyomást és a szolgaságot.”

TGM: Terrorsajtó

Tulajdonképpen az amerikai elnökválasztás haladó szempontból nehezen megmagyarázható eredménye kapcsán jött divatba a sajtó, a propaganda szerepének túlhangsúlyozása a társadalmak „demokratikus” döntéseinek befolyásolásában. Közhellyé vált például, hogy Putyin hekkerei és az orosz propaganda juttatta Trumpot a Fehér Házba. Attól, hogy sokan mondják, ez továbbra is nyilvánvaló hülyeség, de hát mikor zavart ez bárkit is, mikor a bizonyítvány magyarázatára került sor.

Az is teljesen egyértelmű, hogy kizárólag a bunkó, vidéki, fasiszták fordulhatnak ilyen nemtelen eszközökhöz, egészen egyszerűen azért, mert ők – von Hause aus – gonoszak és szabálytagadók. Nem úgy a haladás és a demokrácia hívei, akik még véletlenül sem vetemednének ilyesmire, hiszen ez az erkölcstelen tett gonosz sebet ejtene lelkük vadvirágos rétjén, ahol az oroszlán a gödölyével kézen fogva szedi a pipacsot.

A helyzet tehát az, hogy van a haladó sajtó, mely kizárólag a tények pártatlan közlésére szorítkozik, tág teret biztosítva az ellenvélemények számára is, és hát van a lakájmédia, a „terrorsajtó” – ahogyan TGM volt szíves elnevezni –, akik anyagi előnyökért megjelenítik, megerősítik, sőt mostanában már meg is valósítják az elnyomó rezsim szándékait.

Persze erre, mifelénk nem egészen így zajlottak eddig sem a dolgok.

Errefelé a sajtóban megjelenő hírek egy része eleve rendelkezik valami gyanús aurával, ami arra készteti az olvasót, hogy a hitelességgel kapcsolatban megvizsgálja, vajon melyik sajtótermékből származik. Hisz oly sok dolgot láttunk már. Teller Ede közvetlenül halála után írott megható levelétől kezdve, a bajai oktatóvideóig, ahol megtekinthettük, hogyan vásárolnák meg a cigányok szavazatait, ha lenne valaki, aki meg akarná azokat vásárolni.

Így azután engem nem lepett meg különösebben, mikor előkerült egy videó, amelyen azt láthatjuk, hogy hogyan szervezi meg a méltán nagy hírű, elfogulatlan CNN az igazi, integrálódott mohamedánok spontán tüntetését.

Az efféle tüntetést amúgy bizonyára szervezni kell, mert magától semmiképpen sem kerülne rá sor, mivel felmérések bizonyítják, hogy a jól integrált, tökéletesen beilleszkedett, az európainál is európaibb mohamedánokat egyáltalán nem zavarja, ha a keresztényeket felrobbantják egy kicsit.

Így aztán nem is tüntetnek ellene.

Ugyanakkor megfigyelhető, hogy különböző terrorcselekmények után más-más „érvek” kerülnek elő, melyek állítólag bizonyítják, hogy tulajdonképpen nincs semmi nagyobb baj, időnként van egy kis robbantás, gázolás, késelés, ez-az, de hát lássuk be: halálra unnánk magunkat nélkülük. Ezeket az „érveket” valakik kieszelik, megírják és azután fénysebességgel bejárják a haladó sajtót, és amit tegnap a New York Times vezércikke volt, másnap a felsőröcsögei Hírlapban köszön vissza szó szerint.

Most éppenséggel az ún. „mennyiségi érv” van divatban.

Ennek lényege, hogy tulajdonképpen az emberiség létszámához, vagy a világegyetem kiterjedéséhez képest – százalékban kifejezve – roppant  kevesen halnak meg terrorcselekményekben. Csak Kínában naponta tízszer ennyien hullanak el, mert reggel belenéznek a tükörbe és ijedtükben lenyelik a fogkefét.

Így aztán a haladó sajtó nem is érti, hogy mi ez a hisztéria a halálos áldozatok száma körül.

A másik összetevő pedig az ún. „csendes többség” feltételezése.

Ezek azok a mohamedánok, akik nem robbantanak, nem késelnek, hanem békésen és roppant integráltan élnek közöttünk a szociális segélyekből. Ők – állítólag – sokkal többen vannak, mint a „radikálisok”, és ez bizonyíték arra, hogy a mohamedánok tulajdonképpen békés, barátságos népek és fontosak számunkra, mert ha nem lennének, kikre költenénk azt a rengeteg pénzt.

Az nem nagyon zavar senkit, hogy minden felmérés azt mutatja, hogy a „csendes” többség is fontosabbnak tekinti a saríát, mint a befogadó ország jogrendjét és nagy részük a merényleteket sem ítélik el. A lényeg, hogy ezt csendesen teszik.

A csendes többség létét, pontosan csendes voltuk miatt, igen nehéz igazolni.

Ezért kell valószínűleg efféle áltüntetéseket rendezni a haladó sajtó erőforrásainak felhasználásával. Mindenesetre nekem az egész valahogyan roppant fantáziátlannak, igénytelennek tűnik. Ha már rendelkezésre áll a megfelelő apparátus, miért ne tűznénk sokkal messzebbre vezető, nagyobb víziókat magunk elé, olyanokat, melyek a legszkeptikusabbakat is meggyőzik a mohamedánok hasznosságáról és jelenlétük áldásos voltáról.

Mivel a kis és a nagy hazugságot csak egy jelző különbözteti meg egymástól, olyan dokumentarista alkotásokra gondolok, melyek igazolják a haladás régi álláspontját: sehol sem lennénk a sok szorgos migráns nélkül és bizonyítanák, hogy értékeink alapvetően közösek, együttélésünknek nincsenek elháríthatatlan akadályai.

Íme néhány lehetséges téma-vázlat.

  1. Alit felövezik és felpattan hófehér tevéjére, hogy elinduljon megkeresni a szent Grált (erről később esetleg kiderülne, hogy egy darab paprikás tokaszalonna Mohamed korából, de erről talán majd egy következő filmben) és megvédje a veszélyeztetett női ártatlanságot. A kaland végén azután kiszabadítja a szépséges Zulejka hercegnőt a tűzokádó, hétfejű iszlamofóbia fogságából.
  2. Szelim megtanul olvasni. Szelim honosíttatni szeretné kvantumfizikusi oklevelét Németországban, ezért meg kell tanulnia olvasni. A film bemutatná az ehhez szükséges hihetetlen szellemi erőfeszítést. A film végén friss tudása felhasználásával felolvas egy részletet a zöldségmixer használati utasításából.
  3. Mahmud, Szultán és Ali együtt mennek meccsre, de mégsem robbantják fel magukat. (Ezt mondjuk a hiszékenyebb célközönségnek kéne levetíteni)

Talán ezekből a kiragadott példákból is látszik, hatalmas lehetőségek állnak a migránsokkal foglalkozó áldokumentarista filmek előtt. Bizonyos vagyok benne: sok ilyet fogunk még látni, ama utolsó napig, mikortól már feleslegessé válnak.

Facebook Hozzászólások