Tudományos boldogság

42
 

 

 

„Ne kívánj állni végre mint tanú
Saját halotti ágyadnál. – Ez óra
Csodálatos átvizsgálása ám
A gazda nélkül készült számvetésnek.”

Madách: Az ember tragédiája

„… fölösleges minden véleményt megvizsgálni, amelyet egyesek a boldogságról alkottak. Hiszen sok olyan dolog ötlik fel a gyermekekben, a betegekben és a gyengeelméjűekben, amelyen egyetlen épeszű ember sem töpreng.” – írja Arisztotelész az Eudémoszi Etika lapjain. A filozófusnak ez a mondata jutott eszembe, mikor olvastam az Index című kiadvány cikkét, egy bizonyos Paul Dolan viselkedéskutató professzor, a boldogságot illető véleményéről, hiszen önmagában a „brit tudósok” kifejezés is hordoz már valami utalást a betegekre és a gyengeelméjűekre.

Az eredeti irományban – mely a ballibsizmus orákulumában, a Guardien-ben jelent meg – ez a jóember kifejti, hogy szerinte a „házasságon kívül és gyermektelen nők a társadalom legboldogabb alcsoportja”. A jeles professzor hangot ad abbéli véleményének, miszerint csak társadalmi elvárás a család és a gyerekek, mint a nők „sikerességének” elengedhetetlen feltétele és valójában az egyedülálló, gyermektelen nők boldogabbak. Ezt egyfelől azzal indokolja, hogy valami felmérés szerint a házas nők csak addig vallják magukat boldognak, amíg a házastársuk is ott van, amint kimegy, bevallják, hogy életük „fucking miserable” (már bocsánat, de szó szerint: kibaszottul nyomorúságos). Másfelől pedig azzal, hogy az ilyen nők – állítólag – tovább élnek.

Zárójel. Itt jegyezném meg, hogy erre, mifelénk azt, aki mást mond valaki jelenlétében, mint a háta mögött, azt kétszínűnek nevezzük, és nem hiszünk neki, hiszen nem tudjuk, mikor hazudik. Azt pedig főleg nem tudjuk, hogy miért. Ilyen emberek kijelentése valami olyasmi, amelyen egyetlen épeszű ember sem töpreng. Zárójel bezárva.

Amint a ruházatban, a hajviseletben vannak divatok, úgy léteznek intellektuális divatok is. Ez a Dolan nevezetű fickó is nagy magyarázóerővel bíró példája ennek. Az épp divatban lévő felfogás szerint az ember kizárólag társadalmi konstrukció. Ez – a haladás hívei szempontjából – roppant praktikus felfogás, mert bármiért, ami valakinek rossz, azonnal a társadalom megváltoztatását lehet követelni és nem kell azon a kínos és messzire vezető gondolati úton elindulni, hogy netalán az illetőben magában van a hiba.

Így aztán a tyúkszemtől a boldogtalanságig bármiért forradalmat lehet hirdetni.

A boldogságért hirdetett forradalom után rögtön az örök élet követelése következik, amiért aztán, hasonló sikerrel, szintén lehet forradalmárkodni.

E divat teljességgel figyelmen kívül hagyja, hogy az utódok világrahozatala és felnevelése nem társadalmi elvárás, hanem sokkal mélyebb, a gének szintjén kódolt, ösztönszerű késztetés. Az emlősök között, az állatvilágban az utódok gondozása, védelme sok mindent, olykor az életfenntartást is felülíró parancs. Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy az ember kizárólag ösztönlény, hanem azt, hogy a pusztán társadalmi kreálmányként tekinteni elnagyolt, hibás, szélsőséges nézet.

Van aztán egy másik, szempont is. A jó professzor, láthatóan, a nem túl bonyolult, hedonista életvitelt preferálja. Ez pedig összekeveri a boldogságot az élvezetekkel, ami a boldogság fogalmának igencsak primitív meghatározása, és ha életcéllá emeljük akkor többnyire függőséghez vezet. Azt egyébként sem tudjuk, hogy mi is a boldogság. Maeterlinck Kék Madara is elrepül, mikor pedig megfogják színét váltja, vagy elpusztul.

A carpe diem életvezetés azonban erősen életkor függő.

Van egy életkor, ami után már szinte lehetetlen, mert az idő megbüntet bennünket, és végül valóban tanúként állunk majd saját halotti ágyunknál, mert gazda nélkül készítettük a számvetést, ahogyan Madách írja. Ha csak az örömöknek éltünk, akkor egy idő után, mikor elmúlik azok élvezete, semmi sem marad. „s fejem belepte régesrég a hó:/ s megtört derékkal és lecsukló arccal/ vánszorog így, mint egy bolygó bitó.” – ahogyan Faludy írja a „Ballada a szép fegyvermesterné vénségéről” című Villon átköltésében. Az elhallgató telefonok, üres lakások és házi kedvencek nem tervezett kora jön el. Így az örök fiatalságnak – ami a hedonista élet mögött, mintegy peremfeltételként meghúzódik – még a gondolata is mérgező.

A nagyszerű professzor gondolatai szépen illeszkednek a családnak küldött általános libsi hadüzenetbe. Ne vállalj felelősséget másokért! Ne dolgozz másokért! Ne kockáztass! A tökéletes szerelem az, amit önmagad iránt érzel, mert azt biztosan viszonozzák! – kiáltják, és mindehhez szemrebbenés nélkül veszik igénybe a kontroll nélküli „tudomány” és „tudósok” szolgálatait, az eredeti parancsolatokhoz hozzátéve a „Ne szaporodj!” parancsát is. Az így létrehozott, arc és gondolatok nélküli tömeg aztán ideális fogyasztóvá válik, hiszen bármit megadna, hogy hozzájusson élvezete tárgyaihoz, horribilis profithoz juttatva azokat, akik ezt szállítják neki.

Csakhogy ez a malom a semmit őrli, hiszen azok, akik hasznát húzzák, maguk is olyanokká válnak, amilyenek a fogyasztóik, az ő életük is ugyanolyan üres és haszontalan lesz.

Végezetül nem nyernek semmit, a végső elszámoltatásnál ők sem lesznek nyugodtak.

Hogy mit tehetünk? Nos, ne törődjünk velük, éljük úgy az életünket, ahogyan azt ránk hagyományozták az előttünk járók, tanuljunk tőlük és nevessünk azokon akik ezt meg akarják tagadni, mert végső soron nevetségesek. Továbbá reménykedjünk, hogy ostobábbak, mint amilyen gonoszak.