Új funkciókat az LMP-be!

15

Most, hogy sok más ellenzéki párthoz hasonlóan, a tagság már nem zavarja a pártvezetést az LMP-ben, eljött az ideje, hogy a kreatív szervezeti átalakítással foglalkozzanak. A borzalmas tagság ugyanis – akik már a boldogult MDF vezetését is az őrületbe kergették – rettentő nehézzé teszi a politizálást, jobb megszabadulni tőle. Az LMP teljes sikerrel látszik ezt megvalósítani. Ha a folyamat lezárul, akkor majd foglalkozhatnak olyan alapvető, a választókat halálra izgató kérdésekkel, mint a klímakatasztrófa, vagy Szél Detti ruhatára.

A tagság azonban makacs és nehéz megszabadulni tőle. Elmésnek kell lenni, és ez megy is párt vezetésének. Egy nagyszerű újítást már láttunk tőlük: a pártot immár nem a központi, hanem a fegyelmi bizottság kormányozza. Persze elfelejtették levédetni a know-how-t így aztán a többi párt is rákapott az irányítás efféle módszerére. Fegyelmi eljárások zajlanak/zajlottak a Jobbikban és az MSZP-ben is – hasonló sikerrel. Az azonban biztos, hogy az LMP – mint ötletgazda – jutott a legmesszebbre, ott már a fegyelmi bizottság elnökét is a fegyelmi bizottság elé állítják (bizonyára ezt nevezik önfegyelemnek).

A kígyó önnön farkába harap, a kör bezárul.

Az ellenzéki pártok kifinomult stratégiájának lényegét és annak minősítését is nagyszerűen megvilágítja az alábbi videó:

Működni látszik hát a dolog, azonban némi hiányérzet marad az emberben a hírek hallatán. Vannak dolgok, melyeket tulajdonképpen nem értek.

1, Ha jól hallom, az egyik fő fegyelmi kérdés az, hogy ki szivárogtatta ki a Sallai vs. Hadházy csata felvételét. Amit ebben nem értek az az, hogy miképpen merül fel egyáltalán ez a kérdés egy olyan eseménnyel kapcsolatban, melyen Hadházy is jelen van? Ő köztudottan a diktafon Paganinije és kiszivárogtatás mestere. Ja és nem szereti a véletlenre bízni a dolgokat. Széles e honban egyedül Márki-Zay fogható hozzá, lábra is kapott a pletyka, hogy közösen fognak pártot alapítani. Érdekes lesz.

Szerintem a leendő párt kongresszusi küldöttei a szavazataikat is stílszerűen titkos hangfelvételen fogják leadni. A pártközleményeket pedig kiszivárogtatják.

Olvasom a Népszavában, hogy valami Kovács Aranka nevezetű álfelhasználót gyanúsítanak kiszivárogtatással. Ha engem kérdeznek ennek az Arankának kis kecskeszakálla és ragyás képe van, valamint lódoktori karrier áll mögötte.

Zárójel. Apropó Népszava. Különböző regényes elméletek láttak napvilágot az ellenzéki sajtó egy részének eltűnése kapcsán. Miután az igazság elrejtőzik ez ügyben, javaslom tegyük fel a klasszikus kérdést: Cui bono? Ha figyelembe vesszük, hogy a Népszava tavaly százmilliós nagyságrendű nyereségre tett szert, miközben – élő libsi sajtókonkurencia mellett – veszteséges volt, akkor e kérdés mentén, szerintem, Maigret felügyelő, teljes joggal, a nevezett sajtótermék irányába kezdene tapogatózni. Zárójel bezárva.

2, Azt sem értem, hogy mit vizsgálnak az Ungár Péter féle kiszivárogtatáson. Tán emlékeznek az esetre: Péter, miután bevásárolta magát belépett az LMP-be, olyan szédületes karriert futott be ott, hogy szinte azonnal személyesen verhette át Ron Werbert, ami – lássuk be – nem kis teljesítmény, hiszen nálunk párt-bűncselekményt csak érett, befutott politikusok szoktak elkövetni, ez az ő privilégiumuk volt eddig. Persze egy milliomos csemete mindig jól jön egy pártnak, főleg ha újságja is van, talán beszélhetnének Simicska Ádámmal is, bár ő – a hírek szerint – elújságtalanodott. A kiszivárogtatást, szerintem minden bizonnyal egy Aranka nevezetű hölgy követte el aki a hátsó sorban ült és némi feltűnést keltett kis kecskeszakállával és rücskös orcájával.

A fegyelmi-kormányzásnak azonban jelenleg van egy súlyos hiányossága. A fegyelmi határozatokat meghozzák, ám a bűnösök egyáltalán nem bűnhődnek meg, nem adják vissza mandátumukat, hanem „függetlenek” lesznek, és hat hónapjuk van rá, hogy eldöntsék: melyik frakciót akarják legközelebb elárulni.

Ennek így nincs semmi elrettentő ereje.

Javaslom, hogy Sallai Benedek őstermelőt azonnali hatállyal hívják vissza és nevezzék ki pártítéletvégrehajtónak. Ezentúl úgy mennének a dolgok, hogy a pártot irányító fegyelmi bizottság meghozza ítéletét, a bűnöst a képviselői irodaházba kialakított siralomházba kísérnék, teljesítenék utolsó kívánságát – ez valószínűleg egy mélyinterjú lenne Kálmán Olgával – majd hajnalban az irodaház fokán, miután Drága Bolgár úr feladta neki az utolsó kenetet, katonai tiszteletadás mellett, dobszóra Sallai felpofozná. A szertartást az RTL Klub élőben közvetítené, „Csatt” címmel, a választók okulására.

Ha néhány alkalommal imigyen példát statuálnának, a fegyelmi helyzet radikálisan javulna.

A tetejében – az ellenzéki összefogás jegyében – Benedek szolgáltatásait a többi párt rendelkezésére is bocsáthatnák. Ez lenne a nagy ellenzéki összepofozkodás, ami alkalmasnak látszik a rendszer gyors, tünetmentes megbuktatására.  

Remélem segítettem.