Utazás Ujhelyi István mélyére

„Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” 

Tamási Áron

Van ugye ez a roppant szórakoztató reklám ügy. Magam nem vagyok érintett, nem láttam a plakátokat és nem iszom a jeles cég által forgalmazott cukros vizet sem, mert bár igen sokféle van belőle, de egyik sem bor. Ami elgondolkodtató, az a közélet haladó szereplőinek reakciója, mert ez nagy magyarázóerővel bír.

Nem tudom, hogy mi sarkallta a céget ilyen plakátkampány meghirdetésére. Őszintén szólva, nem is értem a dolgot, mert én úgy tudtam, hogy az efféle – bizonyára költséges – marketingfogások az eladásokat és ezzel párhuzamosan a profitot, vannak hivatva növelni. Bevallom, nem tudom mennyi buzi jár a budapesti metróban és aluljárókban, de ha annyi, hogy megéri egy ilyen reklámhadjárat, akkor a helyzet sokkal rosszabb, mint gondoltam. Mindenesetre, mivel úgy tudom, a neves vállalat a világ legnagyobb dühítőital gyártója – egyben a legnagyobb műanyagszennyező is a Földön – meglepne, ha a budapesti buzik fogyasztása mérhető változást okozna a termelésben. 

Miután, mint mondtam, annyira nem hozott ki a dolog a sodromból, csak néhány hír került a szemem elé, így én csak ezekkel foglalkozom. 

Az, hogy az affér kapcsán Alföldi Róbert író, festő, rendező, színész, hadvezér és ivarművész, személyes érintettség okán, vödörszámra vedeli a nedűt, nem lepett meg engem, és gondolom mást sem. Most jött vissza a festői Ecuadorból, és kell az újra beilleszkedés a legfontosabb honi ügyekbe. Meg aztán az ősszel bizonyosan lesznek új premierek, előadások és az ezzel kapcsolatos bevételek is, így a művész úr ilyenkor leküzdhetetlen késztetést szokott érezni, hogy állást foglaljon fontos ügyekben, és ezáltal a címlapra kerüljön. Amúgy, megítélésem szerint, ha Alföldi fele akkora művész lenne, mint amekkora PR-os, akkor ő lehetne napjaink Jászai Marija. 

Cseh doktornőre sem vesztegetnék sok szót, lévén, az ő fejében olyan sötétség honol, hogy holmi üdítő és azzal kapcsolatos ivari zavarok azon már rontani nem tudnak. És különben is. Engem mélységes elégedettséggel, mi több, eksztatikus örömmel tölt el az ő politikusi pályája. Ez ugyanis – remélhetőleg – kizárja, hogy orvosként kárt tudjon tenni bárkiben. 

Van azonban egy személy, akinek reakcióján tán érdemes elgondolkodni.

Ez pedig Ujhelyi képviselő úr. Ő ugyanis „Érti, aki érti” felirattal fotográfiát tett közzé, melyen a nagy államférfi határozott – és szőrös – állát egy üveg „zéró cukor” feliratú üdítőn nyugtatja, miközben pajkos mosollyal néz a kamerába. Hát, őszintén szólva, én az vagyok, aki nem értem. Mit akar a tudtunkra adni?

Mivel értetlenségem kíváncsisággal párosul, megpróbálom megérteni a dolgot alább.

1. Coming out

Ez esetben Ujhelyi azt kívánja a tudtunkra adni, hogy az elmúlt nehéz idők és a fergeteges választási győzelem (zéró cukor – zéró támogatottság) felmelegítette őt. Ez esetben viszont rossz helyre tette a palackot.

2. A népszerűség növelése

Ez azonban több szempontból is problematikus. Az efféle gesztusokra fogékony, politikai értelemben vett célközönség nagyrészt Budapesten lakik, ahol is osztozni kell rajtuk a Momentummal és Gyurcsánnyal. Ez az osztozkodás – az EP választások eredményét tekintve – nem sikerült valami fergetegesre.

Pedig az MSZP-nek vidéken is voltak választói, azt láthattuk ’94 és 2010 között.

Ők azonban megbízhatóan homofóbok, idegenellenesek és utálják, ha Brüsszel bármibe belepofázik, továbbá utálják még a cigányokat is, lásd a suttogó propagandában sikeresen terjesztett orsósviktorozást. Az különbözteti meg őket a haladás hívei által bunkónak tartott jobboldali érzelműektől, hogy ők – valami csak általuk ismert okból – úgy vélik, hogy a kádár-korban jobb volt, és az MSZP-ben (helyesen) az általuk kedvelt MSZMP utódját látták. 

Valaha – régi szép idők! – az MSZP vezetése ezzel tökéletesen tisztában is volt.

A témával kapcsolatos választói véleményeket nagyszerűen foglalta össze Kovács Laci bácsi mikor azt találta mondani: „Ő sem szeretné, ha kötelezővé tennék.” Ezt egyébként akkor mondta, mikor a méltán elfeledett Kósáné Kovács Magda, akkoriban a parlament kisebbségi és emberjogi bizottságának szocialista elnökeke, elutasította a pride megnyitását. Ők érezték a választóikat, vér voltak a vérükből és hús a húsukból. (Ami persze nem zavarta őket abban, hogy kifosszák őket.) Nem kis részben az efféle, a választókkal összekacsintó kijelentések miatt szavaztak rájuk sokan. Mármost őket kéne visszaszerezni az MSZP-nek, ha még labdába akar rúgni.

Megjegyzem ezt a választói réteget a haladó értelmiség, kimondatlanul bár, de ugyanolyan mélyen lenézi, mint a jobbosokat, bár – tapasztalataim szerint – e megvetés kölcsönös.

Ujhelyi gesztusa – ha ez az – pontosan ez ellen hat.

Régi vágású kommunista már azt sem nézi el neki, hogy ilyen löttyöt iszik pálinka helyett, hiszen, véleményük szerint, ilyet csak a buzik isznak. A szóban forgó kampány is ezt erősíti meg számukra. Márpedig Ujhelyinek és a többieknek ezekkel az emberekkel kéne szót érteni, visszaszerezni a bizalmukat, rávenni őket, hogy újra rájuk szavazzanak. Ez – mivel kötelezőnek érzik a PC beszédet – csak személyes találkozásokon lehetséges, ahol mód van a már említett összekacsintásra, célzásokra, sorok közötti olvasásra. Ezek, ebben a közegben, amúgy is elfogadott, bevett eszközöknek tekinthetőek, szeretik őket. Ehhez azonban nem Brüsszelben kéne politizálni, nem a parlamentben kéne a falra mászni, hanem el kéne járni az utolsó falvakba is, megígérni mindent és az ellenkezőjét is, ahogyan kell.

A személyes hazudozásnak van egy, semmivel össze nem hasonlítható, varázsa. 

Hát erre jutottam.

Összefoglalva azt mondhatnám, hogy Ujhelyi ismét ékes példáját adta a tökéletes alkalmatlanságának. Csak így tovább.