Valami történik

48
 

 

 

„Ha egy dolog magyarázatához elégséges a hülyeség, akkor nem kell összeesküvést keresni.”

Aristo: Világmagyarázatok

Úgy esett, hogy kiszivárgott – immár ki tudja hányadszor – egy hangfelvétel, melyen KariGeri általános ellenzéki mindenre-jelölt, olyasmit mond, ami igen kellemetlen az őt futtató pártok számára. Ez annyira nem érdekes, lévén mindennapos, megszokott dolog. Furcsa azonban az ellenzéki függetlenobjektív média reakciója az eseménnyel kapcsolatban.

Először is ugye ők hozták nyilvánosságra az inkriminált felvételt. És nem csak nyilvánosságra hozták, hanem még nagy élvezettel turkáltak is a KariGeri tépte sebekben. Különösen érdekelte őket az, amit a zuglói MSZP üdvöskéjéről, Tóth Csabáról mondott. Azok a hangfelvételek, melyek az érintettek véleményét tartalmazzák KariGeriről, még rejtőzködnek. Figyelembe véve Hadházy és Márki-Zay tevékenységét, elmondhatjuk, hogy a bekapcsolt diktafon az ellenzéki egység talpköve. 

Zárójel. Mint tudjuk, az emlékezet rövid, ezért érdemes felidézni, ki is ez a vigyorgó, kopaszodó, kerek törpe Tóth Csaba. Ő pályafutását a távoli, vadregényes Vas megyében kezdte, mint fiatal baloldali. A megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szerint 500-1000 forintért cigányokat vásárolt be az MSZP-be, akik aztán ott rá szavaztak, így rohamléptekben haladt előre a ranglétrán, és nemsokára alelnök lett. Erre Tóthot a párt megyei etikai bizottsága kizárta a pártból, de később ezt az országos etikai bizottság megsemmisítette. (Ezt nevezik szocialista etikának.) Végül megyei elnök lett, feljelentették okirathamisításért, amit a kitűnő Zuschlag Jánossal kart karba öltve követtek el a vád szerint. Felmentették, mert az okiratokat állítólag ellopták. Így került Zuglóba. A Vas megyei pályafutásához még egy érdekesség fűződik, jelesül, hogy miközben a fenti kriminális  események folytak, az ügybe belekeveredő Szabó nevezetű ifjuszocialistát, valami LMBTQ cigányok, egy sajátos vasi pride keretében, figyelmeztető jelleggel, hátulról, vazelin nélkül… Úgy tűnik, a demokratikus szocializmustól eljutottak az anális szocializmusig. Mint nyilatkozta, neki erről orvosi látlelete is van. Na ez az, amit nem akarok elképzelni. Zárójel bezárva.

Geri szerint ez a Tóth megfenyegette őt és családját is, továbbá – a többi szocialistával akarategységben – ellopnak mindent, ami nincs lebetonozva. A hírt követő hazudozás minden képzeletet alulmúlt. Geri először kijelentette, hogy nem tudja hol és mikor készült a felvétel, de nem igaz. Aztán, némileg megvilágosodva, azt mondta, valami játszótéren eset meg a dolog, ahová ő gyakran jár a vödörrel meg a kislapáttal.

Majd, az ügy kirobbanása után nem sokkal, Geri egy képet tett ki, melyen ölelkeznek a nevezettel. A kép igen érdekes. Tóth joviálisan mosolyog, ahogyan kell, KariGeri arckifejezése viszont sokkal talányosabb. Úgy foglalnám össze, hogy ilyen az, mikor valaki mosolyogva szarja össze magát. Finomabban úgy is fogalmazhatnék, hogy mosolya nem látszik teljesen őszintének. Sőt, azóta KariGeri már mindenkivel ölelkezve lefényképezkedett, akit előzőleg tolvajnak, alkalmatlannak tartott.

Több képre is szükség volt hozzá, egyen ugyanis nem fértek volna el. 

Most pedig érkezett a Párbeszéd esze és Kabul szépe, Szabó Timi, és közölte, hogy a felvétel a képviselői irodaházban, a Párbeszéd sasfészkében készült, a pártvezetőség megbeszélésein. (Ez náluk egyben a pártkongresszus is, lévén a tagság létszáma megegyezik az elnökséggel.) Egyúttal kijelentette, hogy a dolog az új Watergate-ügy, mivel – szerinte – a felvételt a titkosszolgálat készítette, kormánymegrendelésre természetesen. Ez azonban nekem súlyos aránytévesztésnek tűnik. A sas nem kapkod legyek után.

Számtalan megfejtés érkezett arra nézve, hogy ki, miért készítette és hozta nyilvánosságra a felvételt. Egyesek szerint a Gyurcsányok utálják ennyire Gerit, mások előzetes bűnbakképzésre gyanakodnak, megint mások beépített ügynökökre.

Én azonban újfent felhívnám a figyelmet arra, hogy ez esetben is elégséges magyarázatnak tűnik a hülyeség. 

A nagy nehezen összeállt ellenzéki összefogás résztvevői – akik most is az árulót keresik – nem gondolnak egy egyszerű megoldásra: nem kéne olyanokat mondani, amik aztán visszaszállnak a fejükre. Mindenki ott hordja a zsebében az életbiztosításnak szánt hangrögzítőt, és míg azon töri a fejét, hogy miképpen rögzítse és használja fel mások elszólásait, nem jut ideje arra ügyelni, hogy ő maga ne mondjon semmit, ami őt hozza veszélyes helyzetbe. Megfeledkezik arról, hogy a másik zsebe sem üres. Így aztán újra és újra lehallgatási botrányok törnek ki. 

A megoldhatatlannak tűnő alapprobléma az, hogy utálják egymást, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy még mindig több az eszkimó, mint a fóka. És ezen utálat okán nem is bíznak egymásban, csak a diktafonban.

A politika – minden ellenkező híreszteléssel szemben – a pártok és politikusok kíméletlen versenyén alapul. Egy funkció és a vele járó hatalom csak egy embernek jut, és automatikusan igen sokak csalódottak lesznek, ezen csalódottak pedig előrántják a hangfelvételeket, hiszen – mivel már lemaradtak – nincs veszíteni valójuk. A mai ellenzéki politikusok nagy része már korábban is az volt, és mondott már régebben is mindenfélét a másikra. Ezeket pedig, a mai napig, számon tartják, és amint esély, lehetőség van rá, egymás orra alá is dörgölik. Erre pedig a függetlenobjektív média majd teret is nyújt nekik, hiszen ez a média is különböző pártokhoz, érdekcsoportokhoz van bekötve. 

Már most is izgalmas a helyzet, de még inkább az lesz az önkormányzati választások után. Ahol veszítenek azért, mert kell keresni egy bűnbakot, és akit annak jelölnek, majd az sértettségében egyből a zsebébe nyúl és mindenféle csúfságot hoz nyilvánosságra. Ahol pedig nyernek, ott pedig el kell osztani a funkciókat, és ennek sz osztozásnak vesztesei is késztetést éreznek majd a tiltakozás e formájára. 

Úgy érzem, hogy az elkövetkezendőkben sokkal többet fogunk megtudni az összefogás belső életéből, mint amire valaha kíváncsiak vagyunk.