Videójáték

25

„A férfi érettsége: újra megtalálni azt a komolyságot, amely gyermekként – játék közben – még megvolt.”

Friedrich Nietzsche

Híre ment, hogy a távoli Galliában migránsos videojátékot fejlesztettek, nyilván a szolidaritás érzésének oly kívánatos fokozása érdekében.

A „Temess el, szerelmem” címre hallgató játék egy szíriai leányzó üzenetein alapul, aki otthon maradt szerelmével vált üzeneteket. „A készítők célja átélhetővé tenni a migránsválság emberi drámáit.” – idézi a Mandiner a feszült érdeklődéssel várt játék készítőinek szándékát. Izgalmas játék lehet, gondolom csak erős idegzetűeknek. Hiszen nyilván a frász töri ki a játékost, a körmét rágja, hogy mit válaszol szerelme onnan, a messze távolból a „Szeretlek, mint a kuszkuszt!” tartalmú üzenetre.

Azonban, engedtessék meg nekem, úgy látom, hogy kissé túl romantikus ez. A mai fiatalok ennél izgalmasabb, akciódúsabb játékokat kedvelnek, így előfordulhat, hogy viszonylag keveseket fog érzékenyíteni. Ezen pedig változtatni kell. Alább tehát egy másik, mozgalmasabb játék forgatókönyvét próbáljuk meg felvázolni, „Légy európai” címmel.

I. pálya: Első feladatunk, hogy megteremtsük az utazáshoz szükséges pénzügyi alapunkat.

Ezért el kell adnunk ingatlanunkat, mely a háborús zónában fekszik. Az ingatlan nagyon vonzó és van hozzá egy jól bejáratott vevőkörrel rendelkező háromállásos teveszerviz is. Berendezése ízléses hozzá tartozik egy fel nem robbant 500 kilós amerikai bomba és néhány alig használt robbanómellény is. Itt találhatók továbbá őseink sírjai is, köztük Ahmed szépapánké, akit még Konstantinápoly ostrománál rúgott agyon egy ideges dromedár. Feladatunk, hogy a tolongó vevők közül, akik tömegével pont ilyenre vágynak, kiválasszuk a legtöbbet ígérőt.

A pálya teljesítése során szerzett pontjainkat részben saját képességeink fejlesztésére, részben pedig olyan tárgyak beszerzésére fordíthatjuk, melyek növelik varázserőnket és ellenállóképességünket. Például megtanulhatunk írni, olvasni vagy úszni, és beszerezhetünk valódi hamis szír útlevelet és Angela Merkeles pólót, ami megvéd a rasszistáktól.

II. pálya: Ki kell választanunk a megfelelő embercsempészt.

Itt sokféle embercsempész közül válogathatunk és ettől függően számtalan veszélyes kalandban lehet részünk, például eladnak a rabszolgapiacon, vagy dolgozni kell. A lényeg, hogy csak olyan embercsempészt válasszunk, akinek papírja van a Migration Aid-től, hogy mindig pontosan érkezik a mentőhajóhoz. Személyes készségeink közül itt a gyors hazudást célszerű maximumra fejleszteni.

Az itt szerzett pontok felhasználva, aztán, a játékmenet végén, találkozhatunk Paprika Kingával, vagy Komáromy Gergővel, a két jó szellemmel, akik segítenek bennünket utunk során. (Tervezzünk egy 18 év fölöttieknek szánt verziót is, akkor Zsohár Zsuzsával is lehet találkozni.)

III.pálya: Az utazás.

Ez a játék legizgalmasabb része. Több útvonalat is választhatunk, az embercsempészünk javaslatai alapján, melyeken a legkülönbözőbb veszélyek várnak a játékosra. Itt találkozhatunk az utunkat nehezítő különböző olyan ördögi teremtményekkel, mint a bicskafogú kutya vagy tengeren az arabevő póc.

Közben azonban mindenféle varázstárgyakat is találhatunk, melyek segítenek a nehézségek leküzdésében. Ilyen például a Soros György holografikus képével díszített szelence, melyet, ha megtalálunk, mi dobálhatjuk ki – plusz pontokért természetesen – a keresztényeket a csónakból. Személyes képességeink közül a könyörgő tekintet kifejlesztésére van módunk.

A pálya rendkívül nehéz, a legrosszabb esetben magával Orbánbasival találkozik a játékos Röszkénél és mehet vissza a kiindulópontra. Vagy Bárándy lesz a védője.

IV. pálya: Megérkezés és harc a szociális támogatásért.

Itt a bevándorlási tisztviselővel kell megküzdenünk, különböző plusz pontokért. Például, ha kiskorúnak valljuk magunkat az 5 pont, ha buzinak az 10 és ha kiskorú buzinak akkor 20. A dolog természetesen nem ilyen egyszerű. Ha buzinak valljuk magunkat, könnyen sor kerülhet tapasztalati ellenőrzésre is. Célszerű a pontjaink egy részét vazelinra fordítani. Olyan szörnyű veszélyekkel is szembe kell néznünk, mint a gyenge wifi-jel vagy az elsózott piláf.

Miközben harcolunk a bevándorlásiakkal, újabb csodás varázstárgyakat is találhatunk természetesen. Ezek közül a legértékesebb a szent teveszar (holy shit), melytől meghatározott időre minden hitetlen hülye lesz és elhiszi, amit mondtunk. Itt használhatjuk meglévő varázstárgyainkat, például az első pályán megszerzett Merkeles pólót, ami növeli a meggyőző erőnket. Személyes képességeink tekintetében ajánlott a drogkereskedelem ismeretének kifejlesztése.

Ha nem mennek jól a dolgok, végső eszközként kirobbanthatunk migránslázadást, amiért hideg van és esik az eső.

V. pálya: Beilleszkedés és családegyesítés.

Ebben a játékrészben hasznos tagjává válhatunk a befogadó társadalomnak. Fontos feladat, hogy mindig időben kell érkeznünk a szociális segélyért – mind az öt országba, ahol jár nekünk. Ez megerőltető, de roppant fontos. Ebből tudunk pénzt félretenni, hogy hazautazhassunk, kifizethessük a menyasszonyt és családot létesíthessünk, melyet majd egyesítünk. Részt kell vennünk a szokásos tréningeken, anélkül, hogy hangosan röhögnénk. Ez igen nehéz feladat, de itt, a győzelem kapujában már nem adhatjuk fel.

Fontos feladat, hogy jogosítványt szerezzünk, különös tekintettel a kisteherautókra. Később még jól jöhet.

Ha ezt a pályát is teljesítettük, akkor nyertünk. Boldog elégedett európai lett belőlünk.

***

A fenti persze csak egy vázlat. Nyilván számtalan ötlettel lehetne még feldobni, mire igazi európai lesz a játékosokból. A játékot szándékom szerint, egyfajta szimulátorként is lehet használni, a migráción gondolkodó fiatalok a távoli kecskelegelőkön ezzel a játékkal készülnek fel majd a nagy utazásra. Örülök, hogy segítettem.