Vortumnus papjai

57
 

 

 

„Ki az, aki hosszasan bajlódna azzal, hogy megmentsen bárkit is akarata ellenére?”

Horatius: Levelek

Vortumnus a változások istene volt a rómaiaknál. A neve onnan jutott eszembe, hogy az áprilisi választások után tele volt a sajtó ellenzéki fogadkozásokkal: változások lesznek, minden másképpen lesz ezután. Nagy szükség van a átalakulásokra mondták, hiszen az eredmények bebizonyították az eddigiek alkalmatlanok.

Simicska Lajos még áldozatot is mutatott be a változások istenének, feláldozva a Magyar Nemzet című propagandakiadványt az oltáron és vele a haladó újságírók valóságos hekatombáját. Nem tudom – a szokásoknak megfelelően – jósoltak-e az áldozatok belszerveiből, de nekem már akkor is volt valami bizonytalan érzésem azzal kapcsolatban, hogy az istenség meghallgatta-e a fohászokat. Feltűnt ugyanis, hogy még mindig ugyanazok beszélnek a változások szükségességéről akik eddig – immár három alkalommal – semmit sem változtak.

Mondhatni személyükben voltak a változatlanság garanciái.

Van azután itt valami más is. Divatos lett az utóbbi időben „gyászmunkának” nevezni a haladó értelmiség reakcióit és Elisabeth Kübler-Ross szakaszelmélete szerint felosztani azt. Csakhogy, szerintem ez egyáltalán nem így van. A pszichológusnő ugyanis az elutasítás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a belenyugvás egymásra épülő fázisait különítette el, és egyáltalán nem beszélt a magyar ellenzéki gyászmunka legfontosabb eleméről: a bűnbak kereséséről. Bűnbakra elsősorban azért van szükség, hogy senkinek eszébe se jusson, hogy esetleg a haladó értelmiség megmondóembereiben keresendő a hiba oka. A módszer azonos a létező szocializmus balfogásnak magyarázatával. Ez úgy szól, hogy van egy nagyszerű gondolat, de a megvalósítás során ezek a kretének elrontották, ezért lett belőle katasztrófa.

Nagyjából – fontossági sorrendben a következő bűnbakokat találták:

  1. A nép

Hiába próbálják a kezdeti düh sugallta szavakat – primitív, vidéki bunkók – tompítani, ha azt állítják, hogy a kormánypropaganda serkentette gyűlöletre a népet akkor egyrészt gyűlölködésre hajlamosnak, másrészt erősen befolyásolhatónak állítják. Mit mondjak, egyik sem túl hízelgő.

  1. Az LMP

Mert ha az LMP visszalép akkor… Pedig aki az LMP-re akart szavazni az egyáltalán nem biztos, hogy Gyurcsányra is szavazna. Sőt. Továbbá az LMP visszalép, akkor most sokkal kisebb frakciója lenne, ha egyáltalán bejut, a FIDESZ pedig ugyanúgy megnyeri a választást.

  1. Az egyes pártok és kampány vezetői

Az ő felelősségükben egyetértünk, azonban megfeledkeznek arról, hogy nemrég még ugyanőket nevezték nagy államférfiaknak/államnőknek, a választások esélyeseinek és az ország megmentőinek. Akkor most ki a hülye?

Tv-m ugyan nincs, de meg szoktam nézni különböző ellenzéki műsorokat – audiatur et altera pars – abban a reményben, hogy végre találok valami újat – de nem. Ugyanazok a lejárt szavatosságú, savanyú, vagy gyűlöletbe torzult arcok ülnek a stúdióban, akiket immár három választás óta láthattunk.

És pontosan ugyanazt is mondják, immár nyolc éve.

Tán annyi különbség van, hogy most már az ellenzéket is szidják, (lásd: bűnbak) pontosan azért, amiért a kormányt. Mert egyikük sem hallgatott rájuk. Pedig ők hibátlanul tudják, hogy mit kéne tenni. Összefogni, csak ezek a hülyék képtelenek rá.

Az természetesen meg sem fordul a fejükben, hogy – miután ez az összefogás oly régóta sikertelen – talán az ő receptjükben van a hiba. Az ugyanis szerintük fogalmilag kizárt. Méghogy az övékben! Ugyan már.

Mintha egy beakadt lemezt hallgatna az ember. Korrupció, oktatásegészségügy, gyűlöletpropaganda, aztán ismét, újra és újra. A minap a 444 nevezetű gyűlöletharsona Orbánbasi azon bejelentésére, hogy kereszténydemokráciát akar, azt találta „válaszolni” egy ütődött cikkben, hogy 20 pontban felsorolta mindazon ordas hazugságokat, csúsztatásokat, gyanúsítgatásokat, melyeket az elmúlt nyolc esztendőben sikerült összehordani. Eltekintve ezek igazságtartalmától, nem tűnik fel nekik, hogy ezeket ordítják teljes hangerővel 2010-óta, és vagy nem hiszik el nekik, vagy valahogy nem nagyon érdekel senkit.

A változtatás és az ahhoz szükséges önkritika meg sem fordul a fejükben, mert az kétségessé tenné a saját tévedhetetlenségükbe vetett hitüket.

Miután történt, ami történt, úgy tűnik a következő választásokat is elrontották. Hiszen ugyanazok fognak a parlamentben ülni, pártot vezetni ebben a ciklusban is és megjósolható, hogy ugyanazt is fogják csinálni, ami immár háromszor nem jött be

A leendő „új” pártvezetők és politikusok arcát vagy húsz éve nézzük, amint a mögöttük álló „holdudvar” is ugyanazokból a levitézlett alakokból áll. Velük akarnak vadonatúj politikát, kommunikáció és egyebeket csinálni, pedig hát tudhatnák: öreg kutya nem tanul új kunsztot. Igaz, jutalomfalatot sem kap.