A nagy terv

91

Nos, elvtársak, milyen a mi életünk? Nézzünk szembe vele: a mi életünk nyomorúságos, fáradságos és rövid.

George Orwell: Állatfarm

I. vagy „Nagy” Napóleon elvtárs halála óta hosszú évek peregtek le az Állatfarm életében. A „Gazda”, ahogyan követői nevezték, zavaros viszonyokat hagyott maga után. Miután számtalan malaccal áldotta meg őt az eszme, volt kiknek összeveszni a bukása után. Őt magát, illetve tetemét, először egészben felfüstölték és így tárolták, ám egyszer csak eltűnt, a rossznyelvek szerint a hálátlan utódok  lecsókolbászt csináltak belőle és eladták. Az uralmat pedig hosszú ideig öreg, szklerotikus disznók gyakorolták, akik csak henteregtek a pocsolyában és nézegették a csinos kocákat. A dolgok pedig így nem nagyon haladtak.

Végül úgy döntöttek: véget vetnek az egésznek. A farm a továbbiakban már nem az állatok közösségéé, hanem maguk a disznók a tulajdonosok. Ezt ravasz ideológusok tanácsára privatizációnak nevezték, amit az állatok sokáig nem értettek, mikor pedig rájöttek, hogy mit takar, akkor már késő volt.

Ebből a többiek eleinte nem sokat vettek észre, hiszen életük cseppet sem változott. Ám a disznók rossz tulajdonosok lettek. Túl azon, hogy mindent felzabáltak, tele is szarták az egész farmot és annak lakóit pedig eladták az embereknek, akikben egyre jobb szövetségesekre találtak. Meg is változtatták az előző jelszót, a „Négy láb jó, a két láb rossz” -at, „Négy láb jó, de a két láb is” -ra. A kétlábúak pedig örültek ennek, hiszen nem kellett a farm ügyeivel foglalkozni és az ennivaló pedig  magától jött. Ezért az aktuális fődisznót aztán mindenütt a legnagyobb ünnepléssel fogadták, kitüntetésekkel és díszdoktori pátensekkel díszítették, ha közéjük látogatott. A szomszéd részeges Juncker gazda például minden alkalommal meg is ölelgette őket.

A farm lakóinak azonban nem tetszett ez. Kihasználva, hogy a disznók, mikor magukénak nyilvánították a farmot, cserében demokráciát ígértek, megválasztották vezetőknek a hódokat. Ezek a hódok szorgalmas népség voltak. Mindenféle hasznos dolgot építettek, az emberekkel pedig megpróbáltak olyan üzleteket kötni, melyek előnyösek voltak a farm lakóinak. A disznók pedig háttérbe szorultak.

Persze nem egykönnyen törődtek bele, és próbálkoztak is mindenfélével, de nem nagyon sikerült.

Hosszú idő telt el – ők legalábbis annak érezték – mikor aztán egy szép napon, összegyűltek, hogy megbeszéljék, miképpen ragadhatják ismét magukhoz a hatalmat, az eddigi kudarcok után. A találkozóra egy félreeső kicsi pajtában került sor. Ott volt mindenki, aki velük tartott. Az ülést a dúsgazdag LV. Napóleon, aki a nagy Napóleon után nevezte el magát nyitotta meg. Ő egy különleges sertés volt. Az egyik nagyon fontos törpedisznónak, akit „Apró”-nak neveztek, a lányát vette feleségül és annak hozományából gazdagodott meg. Egyesek szerint nem vetette meg az erjesztett moslékot, és ez meg is látszott rajta. A konda egy kisebb része mégis egyenesen imádta, nézték ahogyan elegánsan túr és lihegtek a gyönyörűségtől. Most is ők alkották a közönség nagyobb részét.

– Elvtársak! – kezdte a rá jellemző hévvel – ez nem mehet így tovább! Túl hosszú ideje vagyunk távol az irányítástól, amire születtünk. Mi, disznók, különleges állatok vagyunk, eszünk és szépségünk is vezetésre predesztinál bennünket. A hódok erőszakos aljassága azonban távol tart bennünket a nekünk szánt szereptől. Változtatni kell!

A hallgatóság több perces tapssal jutalmazta  LV. Napóleon szavait. Egyedül a sajtójuk munkatársai maradtak kínosan csendben. A „168 vödör moslék”, és a „Heti disznóparéj” munkatársai ugyanis unták már az efféle kijelentéseket, és hosszú ideje kevesellték a moslékot, ami nekik jutott. Az egyikük meg is szólalt.

– Ez mind szép – mondta szkeptikus hangon – de mit csináljunk, hogy e terv meg is valósuljon? Hiszen próbálkoztunk már annyi mindennel. Ott volt ez az utolsó nagy terv, a „Kocákat a parlamentbe” című, és az sem hozott semmi eredményt, a hódok még mindig uralmon vannak. Mi hiába írjuk meg a takarmány helyzet romlását és más rémes következményeit uralmuknak, ránk se röffent senki. Azt mondjátok meg, mit csináljunk? Egyetértő mormogás futott végig a pajtán. Aztán néma csönd lett. A résztvevők egymásra néztek, és nem tetszett, amit láttak. Ekkor megszólalt egy vékony hang.

– Mi megmondtuk előre, de nem hallgattatok ránk! Mi ott voltunk mindenütt, a háttérben ugyan, de amíg hallgattatok ránk, addig jól mentek a dolgok. Hát most hallgassátok meg a javaslatunkat. Mindenki keresni kezdte a hang gazdáját, aztán meglátták a szónoki emelvény tövében meghúzódó patkányt. Ők különleges helyzetet foglaltak el a farmon. Csinálni nem csináltak semmi hasznosat, ám mindenki tudta, hogy rendkívül okosak és csavaros ötleteik vannak, melyekről könyveket szoktak írni, a farm ideológusai voltak, ezért most is kíváncsian várták a véleményüket.

– Bár mi vagyunk a legszebbek és a legokosabbak – mondta a ravasz patkány – és mi állunk minden trón mögött, valamiért mégis nagyon utálnak bennünket. Ezt pedig akár a hasznunkra is fordíthatjuk. Bizonyára feltűnt az elvtársaknak, hogy a hódok némileg hasonlítanak ránk. Szőrösek és nagy metszőfoguk van, ezért úgy vélem, legjobb lesz ha elhíreszteljük, hogy valójában patkányok, és akik támogatják őket, azok patkánybérencek. Mindig hatásos a másikat azzal vádolni, ami ránk jellemző. Így a fejünkre szálló átkokból ők is kapnak, ti pedig nagyobb, tekintélyes állatok, összekacsinthattok a többiekkel, mondván „Ki ne utálná a patkányokat?” Ezzel leromboljuk a tekintélyüket, lehúzzuk őket magunkhoz és megnyerjük a választásokat a portestszavazók révén.

A résztvevők összenéztek. Fejükben lassan fény gyulladt és meglátták a terv nagyszerűségét. Éljenzés csapott fel. Végre gondolták, itt a nagyszerű recept. Rögtön meg is bízták az egyik parlamenti kocát, hogy az „Akolban jó” televízió egyik adásában világosítsa fel a nézőket a dologról. És így is történt. Hogy aztán sikerül-e dolog az majd kiderül nemsokára. Eddig a történet.

Azoknak, akik nem olvasták az Állatfarm című Orwell könyvet és ezért nem értik a mesét, azoknak azt javasolom, hogy pótolják ezt a hiányosságot.

Facebook hozzászólások