Aránytévesztés

14

„Az igazi forradalmárok legtöbbször éppen akkor törték ki a nyakukat, amikor a »forradalmat« nagybetűvel kezdték írni és csaknem istenítették, amikor kezdték elveszteni a fejüket,…”

Lenin: Az arany jelentősége most és a szocializmus teljes győzelme után

Baromi meleg van. Csak piheg az ember és azt hiszi, hogy rosszabb már nem is lehet. De. A szemem elé került egy bizonyos Varga ‘nefelejcs’ Gergő nevezetű egyén cikksorozata a „Mérce” című kiadvány lapjain, én pedig – jöjjön aminek jönnie kell – elolvastam.

Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy kiderült, nem egy, hanem három cikkről van szó, összesen mintegy harmincezer karakterrel. Szörnyű volt, ugyanakkor – bizonyos szempontból – szórakoztató is. Egészen elragadó marhaságok vannak benne. Szerinte a NER ellen folytatott harc tulajdonképpen „osztályharc, ellenünk pedig már javában vívják”.

Osztályharc a „Gólya” presszóban! Uram irgalmazz!

Az iromány leggyakoribb szavai a „valaki” és a „valamit” Vagyis valaki csinálhatna már valamit, mert ez így nem mehet tovább. A részleges megfejtés az utolsó bekezdésekben található: „Kisebb-nagyobb módokon zavart kelteni a mindennapok működésében, így jelezve egymás felé, hogy egyre többen vagyunk. Kiépíteni a kommunikációs csatornáinkat, folyamatosan vitázni és tanulni a helyzetünkről, hogy hol vannak a rendszernek a gyenge pontjai és hol tudunk rá nyomást kifejteni. Ahogy nő az erőnk, úgy tudunk nagyobb és nagyobb ütéseket bevinni majd a NER-nek.” Tehát a valaki a romkocsmák ELTE-Tátikára járó közönsége, a valamire viszont továbbra sincs tökéletes megoldás, az tulajdonképpen akármi, de legfőképpen zavarkeltés a mindennapokban. Bármit jelentsen is ez. Például reggel nem mosnak fogat.

A hosszú fogalmazásban sokszor esik említés Szrgya Popovics „Útmutató a forradalomhoz: Hogyan lehet tejberizs, Lego figurák és más erőszakmentes eszközök segítségével közösségeket mozgósítani, diktátorokat megbuktatni vagy egyszerűen megváltoztatni a világot” című örökbecsű forradalmi használati útmutatójáról. A könyv, illetve szerzője kapcsán érdemes néhány dolgot az eszünkbe vésni.

Fontos, hogy lássuk: maga a Popovics által gründolt Otpor! mozgalom szerepe (és általában az ún. „színes forradalmaké” is) igencsak túl van értékelve.

Bár az utcán eszetlenkedő „forradalmi” ifjaknak kétségtelenül volt szerepe Milosevics megbuktatásában, ez azonban statiszta szerep volt, a TV-képernyőjére való, a kiontott belű szomszédasszonyról szóló hírek mellé. A valóság az, hogy Milosevics győzelmet ígért, de helyette elveszített egy háborút, és ezzel hosszú időre véget vetett a nagy-szerb álmoknak, egy továbbra is a szerbek által uralt balkáni birodalomról. A szerbek nincsenek hozzászokva ehhez, hiszen eddig minden nagyobb háborúból jól jöttek ki, kirabolva, legyilkolva és megalázva a szomszéd népeket.

Meg is gyűlölte érte Milosevicset mindenki, a szélsőséges balkáni rablóbandák vezetőitől az européer értelmiségig.

Miközben Belgrád utcáin Popovicsék tobzódtak a Legó-figurákkal és más, elmés ötletekkel, valahol a háttérben zajlottak a valódi események, ahol mindenfélét ígértek Milosevicsnek a nagyhatalmak, a szerb politikai elit és más csirkefogók. Arra az esetre ha megy, meg arra is ha marad. Egyébként minden bizonnyal simán átverték, mert ha tudja, hogy bíróság elé állítják, nem adta volna ilyen könnyen a hatalmat.

Így van ez általánosságban is. Ahhoz, hogy a baloldali értelmiségiek által favorizált holdkóros mozgalmak egyáltalán a győzelem közelébe kerüljenek, minimum egy elvesztett háború szükséges. Hiszen már ugye a nagyoktóberi is így kezdődött és utána is, mindenütt a vesztes országokban törtek ki mindenféle kommunista terrorszervezetek vezetésével ún. „forradalmak”.

Lásd a patkánylázadást nálunk, vagy a spartakistákat Németországban!

Furcsa módon a győztesek oldalán ilyenek nem szoktak előfordulni, pedig hát a kommunisták szerint Marx tanai ott is éppen úgy „érvényesek” voltak. Csak mikor az államokat vezető elitek összeomlanak a vereség felelősségének súlya alatt, mikor elkövetkezik a teljes szétesés, a morális, gazdasági és katonai válság, az állam végzetes meggyengülése; az nyit utat a kommunista rablógyilkosok számára, hogy eszméiket szélesebb körben elhiggyék, vagy legalábbis ne tudjanak védekezni ellenük.

Nincs ez másként napjainkban sem. Például a Szaakasvili menesztéséhez vezető dicső „forradalom”, az oroszokkal feleslegesen kiprovokált konfliktus csúfos elvesztése után robbant ki, pedig a nevezett már előtte is teljesen hülye és mélyen korrupt volt. Ukrajnát szokták még emlegetni a „narancsos” forradalom példájaként, mikor állítólag a „tömegek” elkergették a korrupt ukrán kormányt. Túl azon, hogy a forradalom eredményként egy még korruptabb (ha Ukrajna kapcsán ilyen kijelentés egyáltalán tehető) kormányt és egy megnyerhetetlen polgárháborút sikerült elérni.

A „forradalom” maga pedig egy profi módon megszervezett és titkosszolgálatok által irányított puccs volt, ahol utcán ugrabugrálók sokkal inkább áldozatok voltak, mint a „forradalom” végrehajtói.

Popovics és mestere Alinsky, valamint magyar követőik valójában jelentéktelen alakok. Normális körülmények között semmi esélyük sincs elérni, hogy bárki normális velük tartson. A kirobbanó össztársadalmi elégedetlenséget összekeverni az avantgárd művészeti performance-okkal hihetetlen aránytévesztés és komoly helyzetértékelési problémákra utal.

Olyan ez, mintha a hullámlovas azt hinné, hogy ő kavarja fel a tengert.

A forradalmi várakozásban tobzódó taknyosok, mint Varga ‘nefelejcs’ Gergő barátunk nem is tudják, de egyetlen szerepük van: tartós megélhetést biztosítani a Popovics és bűntársai számára.

Facebook hozzászólások