Gondok

63

Kis kalappal is lehet nagyot köszönni!”

Közmondás

Nem tudom gondolkodtak már azon hogy hová lett Damon Hill, illetve Gréczy Zsolt? Ugyanis egyszerűen lába kelt. Egyszerűen eltűnt. Nemrégen még diadalmas visszatérésének lehettünk szemtanúi, most meg sehol semmi; lehet, nem bírta ezt a nagy diadalt. Olvasom az egész baloldali sajtót, de sehol nem találom a nevét – nyomtalanul eltűnt. Csak egy hasonló értékes figura tűnik fel, a Wittinghoff Tamás, aki szintén pornó ügyekben tűnt ki, de ő legalább kettesben csinálta. Emlékezetes volt, amint egy meglehetősen testes „masszőr” hölggyel enyelegtek, és miután végeztek még számlát is kért – megilleti a munkást az ő bére. Állítólag vállfájása volt, és akkor ő bármit is megérdemel.

Azt látom, hogy egy bizonyos Inkei Péter nevezetű lett a kultúrfelelős és nótafa. Ő legalább valamit letett az asztalra, hogy mit, arról fogalmam sincs, de bizonyára valami nagyon fontos dolog lehetett, ha Maki megtalálta. Én csak azt tudom, ami az életrajzában is áll: „Kulturális politikai szakértő – kutatási programokban vesz részt, jelentéseket állít össze, projektet irányít, konferenciákon szerepel, tanácsot ad, tanácskozásokat szervez, hírlevelet szerkeszt.” Elmondható róla, hogy felkészült és kitűnő muciológus, különösen lenyűgöz ez a hihetetlen munkabírás, amellyel egyszerre lát el mindenféle fárasztó feladatot, de mi most nem Inkeivel foglalkozunk, erre majd ráérünk akkor, ha eljön az ideje. Csak nincs Gréczy sehol.

Zárójel. Elhíresült, hogy Maki bizony igen jóízűt csulázott a maszkjába. Ugye lehet csak feltalálta a „ragadós” szájmaszkot, persze az is lehet, beleköpött és utána már fel is ragadt, ahogyan kell. Persze az is lehet, hogy csak egy aranyköpés volt. Ugye Gréczy is köpött egy jó nagyot. Csak ő nem a szájával, hanem az ellentétes végével. Ebben is nagyon hasonlóak. Zárójel bezárva.

Valaha még igen nagy fityfirittyel jelentette ki miszerint: „Semmi nem fontosabb annál, mint hogy leváltsuk a Fidesz pusztító rendszerét Márki-Zay Péter vezetésével. A közös ellenzéki lista és a százhat jelölt sikeres szereplésének kell mindent alárendelni. Engem most csak ez érdekel.” És most meg eltűnt. Ki érti ezt? Ha most „… a Fidesz pusztító rendszerét Márki-Zay Péter vezetésével” el kellene törölni, akkor mi ez a csönd? Nem is értem hiszen itt van a győzelem esélye és csönd van, főként a szájmaszkba csulázó Maki vezetésével… Hát nem itt lenne a végső győzelem esélye, már csak egy lépésre a cél, mikor Gréczy megfutamodni látszik? Pedig úgy tűnt semmi nem állhat a győzelem útjába.

A Magyar Nemzet azonban kissé célt tévesztett, ugyanis azt írta: „Látnivaló: már az eddigi csapat is betonkemény volt. Ám most két újabb patinás ember lépett sorompóba. Gréczy Zsolt már korábban látványosan, ország-világ előtt bizonyította keménységét: nos, ő lesz Márki-Zay árnyékkormányának kultúrafelelőse.” Azt azért vitatnám, hogy Gréczy a „keménységét” bizonyította volna, sőt hát inkább a lágyságát bizonyította, de ezen nem fogunk összeveszni. Amúgy már kultuszminisztérium fontosságát is delirálja, hiszen ott olyan jól el tudná vackolni magát … És akkor aztán kezdődne a haddelhadd, olyan esetekkel szembesülnénk, hogy ihaj, hiszen már a nagy elődnek, Magyarnak is voltak ugye ügyei, elég csak a Szatmári Ildikóval való kapcsolatára gondolnunk.

Sajnos van egy rémes vízióm, hogy miért vette le a pályáról Feri a legértékesebb játékosát. Ő már elengedte a 2022-es választásokat, hiszen – a jelen állás szerint – nem sokat remélhet, még Gréczy szerint sem. Ezért aztán kivonta a tűzvonalból, hiszen mit ér egy igazi recskamester ott. Persze ha valami csoda folytán megnyeri a választásokat, az teljesen más. Akkor Feri intézkedni fog. Mindenek előtt visszahívja a bolgár dromedárt az EU-ból és megteszi miniszterelnöknek, Makit pedig kirúgja. Akkor pedig Gréczy is visszatérne, és megkezdődne a műsor. A kultúra az ebek – meg Alföldi – martalékává válna és mindenféle aktorok kezére jutna. Az éhesek, illetve a cápák, ugye… És most pedig vér van a vízben.

Mindenesetre hőn várom a magyarázatát: de hová tűnt Gréczy?

De hová lett Gréczy?

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu