Szegény Hóman és a szembenézés

„A háború alatt a brit kormány megszállottja volt annak a félelemnek, hogy a Hitler elleni küzdelmet úgy  fogják értelmezni, mint a zsidókért vívott háborút. Azért, hogy elkerüljék „a zsidókért folyó háború” címkét, a brit hatóságok szinte semmiféle engedményt nem tettek a zsidók számára. Ernest Bevin, Clement Attlee munkáspárti kormányának külügyminisztere, meg volt róla győződve, hogy létezik a Szovjetunióval szövetségben lévő zsidó összeesküvés.”

Prof. Robert S. Wistrich: A brit kultúrába beágyazott antiszemitizmus

„Például bátran szembenézni a magyar jobboldali hagyománnyal. E hagyomány árnyoldalaival. A Horthy-korszak árnyoldalaival, például.” Írja a derék Esterházy Péter a HVG-ben. Az írás – állítólag – végtelen példányszámban kering az interneten – mintha fontos és meglepő volna. Pedig nem.

Az, hogy Esterházy utálja Palpatine és a sötét jedik, valamint rokonaik és üzletfeleik uralmát, viszonylag régóta köztudott. Mondjuk úgy 1990-óta. Azóta nem sikerült a magyar jobboldalnak olyat tenni, amivel kivívta volna a derék skribler elismerését. Annál inkább lelkesedett, ha a haladás nyert tért éppen kis hazánkban. „Többek között Göncz Árpád, Esterházy Péter, Ferge Zsuzsa, Ormos Mária, Jancsó Miklós, Kádár Béla, Chikán Attila, Kornai János és Tamás Gáspár Miklós kapott Húszéves a Köztársaság díjat.” – lelkendezik a Népszabadság 2009-ben. Illusztris társaság.

Esterházynak – már a létező szocializmus víg idejében is – volt valami különleges stichje a származása miatt. Többet ér ugyanis egy megtért bárány, mint száz igaz. Lám egy valódi gróf, aki levetette a feudalizmust – mert a gróf mindig pitykés feudalizmust visel és kardot – és átállt az igaz oldalra. Mert az igazi felvilágosultnak a huszonegyedik században is a feudalizmus az igazi ellensége.

Ennyit a baloldal szellemi innovációs képességeiről.

Volt ennek egy „vajszínű árnyalata” – hogy Esterházy szállóigévé vált nyelvi leleményét használjuk – mely kifejezést, mint a fékezhetetlen humor ellenállhatatlan atomvillanását idézgették a körúton belül. Ő kitűnő érzékkel fel is ismerte az ebben rejlő PR-értéket és jó darabig a családját árulta irodalmi formában. Később kiderült, hogy a harmónia kevésbé volt mennyei és a papa lelkes besúgó volt, de azután egy újabb könyvben ebből is lehetett pénzt csinálni.

Mármost én úgy vélem, a fent idézett mondat kapcsán – mint javíthatatlan fasiszta – hogy a Horthy-korszak „árnyoldalaival” már jócskán szembenéztünk. Nagyjából úgy 70 éven keresztül. Ez idő alatt az orosz lánctalpakon érkező baloldali emberbarát humanizmus minden apróbb csínytevését – mint népbíróság, kitelepítés, rablások, sortüzek – azzal védelmezték, hogy ezek kismiskák a Horthy-fasizmus infernális tetteihez képest.

Fogalmam sincs, egy igazi szembenézés meddig tart. Például úgy tűnik, az osztrákok, az Anschluss-al, a Führernek sírva átnyújtott virágcsokorral, Waffen SS-el cakumpakk, úgy cirka tíz perc alatt tökéletesen szembenéztek.

Ennyi idő elég is volt, hogy megállapítsák: ők áldozatok voltak és slussz (nem An; bocs). Erre mifelénk tömegével akasztottak fel embereket a kívánatos szembenézés érdekében, mert mi sem serkenti jobban a történeti múlt objektív értékelését, mint néhány akasztófa. A kivégzés amúgy is a baloldali társadalomkritika adekvát eszköze, történjen bár tarkólövéssel, guillotine-el, vagy akasztófával és úgy látszik a szembenézéshez is megteszi.

De láthatóan ez sem elég, még mindig szembe kell nézni. Biztos nem vettünk észre valamit.

Én viszont úgy gondolom, hogy tán ideje volna a Horthy-korszak napfényes oldalával is szembenézni. Már ha volt neki olyan. Szükséges lenne már csak a kiegyensúlyozott objektivitás olyannyira kívánatos követelménye szerint is. Például meglehet, valamely gonosz feudálisnak volt kutyája és nem verte, vagy mit tudom én.

Itt van nekünk mindjárt szegény Hóman Bálint, akit ugyebár jócskán rávettek a szembenézésre, bele is halt.

Amiért megölték – mert az gyilkosság volt, nem más – abban teljesen ártatlan volt, ezt már a bíróság is elismerte. Azt, hogy nagy tudós volt – még gyűlölői is elismerik. Mindez azonban bakfitty – mondják a haladók -, mert antiszemita volt és az megbocsáthatatlan. Antiszemita volt, mert helyeselte a Numerus clausust, mi több részt vett annak kidolgozásában és bevezetésében.

Az például, hogy hasonló törvények a demokrácia nagy tanítójának, az USA-nak oktatásában is szerepeltek, továbbá követte e nemes tradíciót, Kanada, Lengyelország, Románia, az senkit ne zavarjon, biztosan ott is adtak érte életfogytiglant, mikor szembenéztek az árnyoldalakkal. A másik súlyos vád, hogy Szálasi alatt is maradt országgyűlési képviselő és vele együtt menekült az oroszok elől. Ezt a bűnt követte el egyébként Nyírő is. Nyilván maradniuk kellet volna és vodkával köszönteni a bevonuló oroszokat. Ez életszerű, amennyire szerette őket.

Bár bizonyára jobban jár, mert egyből lelövik és nem kell évekig szenvednie.

Mert szembenézni bizony fontos dolog. Itt Európában körben, mindenki szembenézett már. Az osztrákokat már említettem, de ugyan ilyen sikeresen tették ezt a szlovákok, akik fizettek a németeknek, hogy elvigyék a zsidókat, a románok, akik agyonverték őket maguk, vagy az ukránok, akik jobbára szintén az önkezűséget választották. Az angolok, az amerikaiak, a svájciak, akik nem engedték be a menekülőket, ők mind-mind gyorsan, frappánsan belenéztek a tükörbe és azt mondták: mi jófejek vagyunk.

Egyedül mi megátalkodott szittyák, mi nem vagyunk hajlandóak szembenézni, 70 év alatt sem.

Bár igaz, hogy egyébként a hazai zsidóságnak legalább egy része túlélte nálunk a háborút és mi beengedtük a menekülőket is. Igen az a kormány, amelyiknek a szerencsétlen Hóman is tagja volt, az engedte be őket Lengyelországból. Meg is bűnhődött érte. De mindez persze nem mentség. Szembe kell nézni.

Sajnos nálunk egyedül a haladók néznek szembe, de ők meg örökké csak minket látnak abban a tükörben, magukat sohasem és elborzadnak tőlünk. Persze az is lehet, hogy ez a tükör kicsit görbe.