Hősök – bagatellek III.

„Karom ha még erőben volna, s tégedet
valaki megcsúfolna, elrekkenteném.
Most már semmik vagyunk, már csak terajtad áll,
mint távoztassad a balsorsot,…”

Euripidész: Az őrjöngő Héraklész

A méltán hírhedett 444 portál cikket rittyentett a múlt év utolsó napjainak egyik botrányos esetről, mikor is a Pannon Lapok Kiadóhoz tartozó megyei lapokban megjelent Orbán-interjút valaki némileg módosította, és így is jelent meg. A „módosítások” négy, meglehetősen lapos, poént takarnak.

Itt jegyezném meg, hogy – miután a tettest még keresik – a pszichológiai profiljához feltétlenül tegyék hozzá, az illető Sas-kabaré rajongó. Ezt a megfigyelést a poénok minőségéből vezettem le. Nem tudom, hogy van vele a nyájas olvasó, de én ezzel a Sassal kapcsolatban egyetlen vicces dologra emlékezem, ez az volt, mikor elítélték adócsalásért. Egyébként a szocialista humor másik nagyágyújával Farkasházyval kapcsolatban még ennyire sem. De vissza tárgyhoz.

A cikket egy „anarki” névre hallgató szerző jegyzi, az ellenzéki sajtó égboltjának állócsillaga ő. Jellemző rá, hogy avatárja a szivarozó Che Guevara. Nagy szellemek, ha találkoznak.

Az írás rejtett lényege a masszív sajtószabadságozás és mészároslőrincezés. A roppant találékony ellenzéki média jelenleg kötelező gyakorlatai ezek. Mert úgy van az, hogy nyilván valami rejtett egylényegűség hatására, mindegyik libsi médium ugyanazt fújja. Nem nagyon van helye az önállóskodásnak. Most ez van műsoron és kész. És még a szerző rója fel, hogy a megyei lapokban központi anyagokat is használnak. Pedig hát köztudott, hogy aki elolvassa a mértékadó „Index” című kiadvány vezető anyagát, az az összes haladó kiadvány vezető anyagát olvassa egyúttal.

Csak ezt az egyformaságot náluk nem a fasiszta központosítás, hanem a gondolattalanság váltja ki.

Tök fölöslegesnek ítélik meg, hogy saját gondolatokat próbáljanak kisajtolni a haladás által edzett agysejtjeikből, hiszen meg van a központi irányvonal. Most a sajtószabadságot siratjuk elvtársak, de ne izguljatok, néhány hónap, hét, vagy nap múlva kitalálunk valami mást. Csak az a probléma, hogy a siratandó dolgok kevesen vannak és ezért egy négyéves parlamenti ciklus alatt többször is elő kell venni őket, így azután másodlagos frissességűek lesznek, ami némiképpen unalmassá teszi őket.

A jeles szerző a cikkben hősként dicsőíti az ismeretlen hamisítót, olyanokhoz hasonlítva, mint például Héraklész, akinek említi is egyik hőstettét azt, mikor kitakarította a Augeiasz király istállóját. Megjegyzem sohasem értettem, hogy az istálló kiganajozása miért hőstett. Akármennyi is van belőle, a trágya az csak trágya. A magyar falvak idős túlélői közül bármelyik el tudja mondani: jobb mindennap kihordani az aznapi szart, mert különben túl sok lesz belőle.  

E helyt azonban én kissé elbizonytalanodtam. Mert hát ugye Héraklész és a mindeddig ismeretlen antiorbánista hős között van egy alapvető különbség. A jó görög félisten ugyanis névvel, címmel, számlával vállalta az istállótakarítást, ellentétben a máig rejtőzködő hősies hamisítóval. Olyan ez, mintha a jó Héraklész, mikor megérkezik a környezetvédelem, hogy felelősségre vonja, amiért teljesen összeszarozta a folyókat – mert ugyebár úgy intézte el a király istállójának kiganajozását, hogy átvezette az istállón az Alpheioszt és Péneioszt folyókat – akkor, az egészet az istállószolgákra keni. A gátőrnek pedig – aki szintén tiltakozik a folyók elterelése ellen – azt mondja, hogy ő ott sem volt. És Zeusszal igazol hamis alibit maga számára; elvégre a családban marad. Szerintem, ha ezt teszi, tettét nem jegyzik fel a legendák, nem ír róla drámát Euripidész és Seneca, mert a sunyi hősök – a régiek is tudták – nem hősök. Kivé a 444 -et, mert ott, úgy tűnik, bizony azok.

Vagy vegyük a másik modern mesehőst, akit anrki (ő írja kisbetűvel a nevét nem én) említ, Luke Skywalkert. Ez esetben, ahhoz hasonlíthatnánk a dolgot, mintha a derék Luke a halálcsillag felrobbantását Leia hercegnőre és Csubakára kenné és a markába röhögne, mikor Vader nagyúr az Erő segítségével fojtogatja őket, majd elmenne nyaralni.

Napóleont és Hegelt pedig végképp hagyjuk, ők nyilvánvalóan azért kerültek a dolgozatba, hogy a szerző kinyilvánítsa: több-kevesebb sikerrel elvégezte a gimnáziumot.  

A jó tollú szerző definíciója szerint: „Hős az, aki személyes érdekeit háttérbe helyezve szembeszáll az ellenséggel, és egy magasztos cél érdekében, a veszéllyel dacolva bátor cselekedeteket, úgynevezett hőstetteket hajt végre.” Nos ezt a meglehetősen hevenyészett definíciót mindenképpen ki kéne egészíteni azzal, hogy az igazi hős vállalja is a tettét. A tett a sorsa, sőt többnyire a végzete is, melyet betölteni rendeltetett.

Nos, anarki barátunk példaképe nem ilyen.

Ő akkora nagy hős, hogy simán végignézte kollégái kirúgását, tán még a markába is röhögött. Mert hőstettét követően hullani kezdtek a fejek. Vagy négy embert rúgtak ki, olyanokat, akiknek valószínűleg semmi köze sem volt az ügyhöz. Eközben az ismeretlen, tréfás kedvű ellenálló lapított, mint az excrementum a fűben. Olyan szaga is van az egésznek. Az ügy ugyanis nyilvánvalóan belsős. Csak olyasvalaki férhetett hozzá a dologhoz, aki belűről ismeri az eljárásokat és szokásokat. Éppen ezért nyugodtan feltételezhetjük, hogy ismerte is azokat, akiket kirúgtak helyette, mi több akár aznap is találkozott velük, mikor állásukat vesztették miatta. Lehet, elment velük a kocsmába is, hogy egy-két ital mellett szidják a fasiszta rezsimet, amely megbüntette őket olyasmiért, amit nem követtek el. És közben ő pontosan tudta, hogy ki miatt vesztették el az állásukat. Gondolom ki kellett járnia a WC-be, mikor erőt vett rajta a sátáni kacaj.

Mert a haladó hős már csak ilyen.  

Persze én, a magam részéről, könnyen el tudok képzelni olyan helyzetet, mikor az efféle rejtőzködő hősök előbújnak, megalakítják az Antiorbánista Ellenállók Szövetségét, egyre többen lesznek majd és mi pedig álmélkodva kérdezzük: ha ilyen sokan voltak az ellenállók hogyan maradhatott fenn a fasiszta rendszer egyáltalán? Esetleg felállítják az ismeretlen haladó emlékművét, akiről nem tudjuk, hogy mit, de valamit biztosan tett Orbánbasi diktatúrája ellen. Ezt azután majd minden évben meg is koszorúzzák; beszédet mond Kunhalmi Ágnes, már ha kibírja röhögés nélkül.

Végezetül lássuk be, van a hősöknek egy sajátos szerepe az emberek között. Jelesül az, hogy követendő példaképek lesznek. A nép olyan akar lenni mint ők, és elmondhatjuk azt is, hogy roppant jellemző, hogy ki milyen hőst választ magának. Similis simile gaudet.