Orbán a vudubábu – Török Gábort elemzem

25

„Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de óvakodj azoktól. akik azt hiszik, megtalálták…”

André Gide

Hosszabb ideje vagyok kénytelen Török Gábor munkásságát követni, mégpedig azért, mert rejtély számomra. Van ugye ez az ember, akit mindenütt láthatunk, olvashatunk, aminek azt kéne jelenteni, hogy mondandója fontossággal bír. Ugyanakkor viszont én úgy látom, nem mond semmit, illetve egyszerre mond valamit és az ellenkezőjét is. Most azonban, nyilatkozván a Népszava című agitprop kiadványban, mintha némileg szakítana ezzel.

Douglas Adams valamelyik könyvében szerepel egy figura, aki nagyon meggazdagodott a számítástechnikai iparban. Ezt úgy érte el, hogy ún. „szakértői rendszereket” készített. Ezek alapvetően azért készülnek, hogy a döntéselőkészítést támogassák, a döntést igénylő probléma analízisével. Adams hőse azonban – mély emberismeretről téve tanúbizonyságot – megfordítja a dolgot, és programja a már meghozott döntés megindoklását segíti. Erre ugyanis jóval nagyobb szükség van.

Tapasztalataim szerint a rutinos politikai elemző is ilyesmit árul.

Utólag nagyszerű érvekkel képesek magyarázni, miért született jó, vagy rossz döntés az adott kérdésben, azaz mi történt. Ez is érdekes lehet, ám lássuk be, többnyire a kutyát sem érdekli már post festa, mindenki sokkal kíváncsibb arra, hogy mi fog történni a jövőben. (Ezt egyébként sohasem értettem. Az emberrel olyan dolgok szoktak történni, melyeket sokkal jobb, ha nem tud előre.) Óvatos elemző – mint Török – nem is kap bele ilyesmibe, hiszen Mark Twaintől tudja: „Jósolni nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan”. Persze azért neki is vannak preferenciái, és éles helyzetekben, mint például a választási kampány, ezeket több-kevesebb nyíltsággal napvilágra is hozza.

Múlhatatlan érdemei vannak a Jobbik cukisodásában, bár egyfolytában tagadja, hogy köze lett volna hozzá. Azért a választások közeledtével csak elsült a szája és jövendölésbe bocsátkozott a Alinda – a kultúrlibsizmus gömbhala – mikrofonja előtt, mondván: „Szerintem, ha lesz meglepetés a most vasárnapi választáson, az a Jobbik szereplése lehet. A Jobbiktól a konzervatív becslések 20 százalék körüli eredményt várnak. Én azt tartom valószínűbbnek, hogy a Jobbik ennél lényegesen jobban fog szerepelni, 25 százalékot meghaladó eredményt sem tartok elképzelhetetlennek, pont amiatt, mert azt érzem, hogy a kormányváltást akarók között nagyon sokan vannak olyanok, akik korábban soha nem szavaztak a Jobbikra, de most a párt ereje és a Fidesz leváltása érdekében erre készülnek.” Hát, mit mondjak, nem tejesen jött be.

Megállapíthatjuk, hogy Török a politikai elemzés Lengyel Lászlója.

Erről a már megcukisodott Jobbikról tömören annyit mond most, a népszavás interjúban, hogy beszélt egy jobbikossal aki nem tudta az elnök nevét. Ennyit a magvas politikai tanácsokról, melyeket szerinte nem adott Vonának. De térjünk a tárgyra.

A szóbanforgó interjúban elemzőnk is beleállt a nagy ellenzéki pótcselekvésbe (NEP). Ennek lényege, hogy miután Orbánbasi idehaza – a sok primitív, korrupt bunkó miatt, akik a magyar nép fideszes szavazóit jelentik – láthatóan nem bukik meg, ezért álmodjuk azt, hogy Európában viszont annál inkább. Ez új dolog. Több mint nyolc éve, minden áldott nap megjelent valamelyik libsi orgánumban, hogy most aztán biztosan megbukik – mondjuk holnap. A közeli bukás okai roppan változatosak voltak, ugyanis bármi történt, itthon vagy a nagyvilágban, az volt éppen a bukás aktuális oka.

Némi fantáziátlanságra utal, hogy ezt nyolc álló éven keresztül nem unták meg.

Most azonban új játékot találtak. „Megbukott Európában!” – kiáltják boldogan és édes mosollyal szenderülnek álomra, magukhoz ölelve plüss Bajnai Gordonjukat. Igaz, ez itthoni kínjaikat cseppet sem enyhíti, de mégis…

Ebbe állt bele Török is, mikor arról értekezik, hogy „A Néppárt … kísérletet tesz majd az orbánizmus retorikai elemeinek megvalósítására, de Orbán Viktort magát, aki egyre jobban megosztotta a Néppártot és Nyugat-Európában teljesen más a megítélése, mint idehaza, már kívül szeretnék látni.” Hogy pontosan értsük: szerinte nem Orbán politikája osztotta meg a Néppártot és Európát – hiszen azt át akarják venni –, hanem maga Orbán mint olyan. Nem fedi fel, hogy vajon a hajviseletével, vagy netán a járásával van baj, hiszen a politikájával ezek szerint nincs.

Majd továbbmegy ezen az úton és kijelenti, hogy „Orbán Viktor Emmanuel Macron Gyurcsány Ference.” Itt még a sokat próbált Kósa András – a népszavás újságíró archetípusa – is elképed és magyarázatot követel. A magyarázat úgy szól, hogy Micron elnök számára Orbán legyőzése belpolitikai előnyökkel jár, pontosan úgy mint Gyurcsány legyőzése itthon. Azt ugye érti az ember, hogy egy belpolitikai ellenfél legyőzése belpolitikai siker, de hogy egy külföldi ellenfél virtuális legyőzés miképpen válik belpolitikai előnnyé az rejtély számomra.

Arról mondjuk nem is beszélve, hogy Gyurcsányt már réges-régen nem kell legyőzni, megtette azt és teszi nap mint nap ő maga.

Azt sem értem, hogy miképpen győzi le Orbánt Micron? Meg van neki a maga baja, a nagyanyjával, a verekedős testőrével és rekord népszerűtlenséggel. Az pedig, hogy a Bundesmutti görnyedt hátán akar felmászni Európa trónjára nem győzelem, hanem burleszk.

Volt még Putyin, CEU, sajtószabadság – ahogyan kell – búcsúzóul pedig jókorát rúg az ellenzékbe. Az oktatásegészségügy és Mészáros Lőrinc, nyilván terjedelmi okokból kimaradt ezúttal. Szép volt. Dőljünk hátra és élvezzük a műsort ami ezentúl arról fog szólni, hogy hányszor bukott meg Orbánbasi. Szigorúan Európában természetesen.