Ujjé a Ligetben

„Ha egy diplomata felmászik az utcai lámpára, elviszik a mentők. Ha egy villanyszerelő teszi, semmi baj. Ha ugyanez a villanyszerelő jegyzéket nyújt át egy nagyhatalomnak, nyomban beszállítják. Mind a jegyzék átadása, mind a lámpaoszlopra mászás lehet teljesen normális és szükségszerű cselekedet, és lehet komoly kórtünet.”

Rejtő Jenő Egy bolond száz bajt csinál

Magyarországon a fasizmus a tettek útjára lépett. Ez onnan tudható, hogy a fasiszta rendőrség elvitte a Liget projekt ellen tiltakozókat. Ők azok, kik szerint a Föld halálát, a felmelegedés gyorsulását és tömeges bálnahalált okoz a Liget néhány fájának kivágása. Mert a fáknak is jogaik vannak. Megjegyzem, ezt a zöld követelést először a hitleri Németországban kodifikálták, szép példáját nyújtva annak, hogy eltérő elmebajok miképp képesek azonos tüneteket produkálni.

A ligetvédők ezért tiltakozni kezdtek. Kiköltöztek a Ligetbe, ahol egyből letáboroztak és hozzá is láncolták magukat mindenféléhez. Mondjuk, aki már klasszul keresztbe-hosszába odaláncolta magát, annak bajos lehet elmenni pisilni. De hát nincsen rózsa tövis nélkül.

Az igazi öko-tiltakozó láncok nélkül mezítelennek és megalkuvónak érzi magát.

Ők voltak azok is, akik saját jószántukból mezítelenre vetkőztek és ebben a sajátságos állapotban körtáncot is lejtettek, megvalósítva ezzel az esztétikai környezetszennyezés tényállását. A fák megálltak a növésben, több mókus pedig rángógörcsöt kapott. Mert úgy van az, hogy mikor a Moulin Rouge táncosnői mezítelenül körtáncot lejtenek, akkor azt a közönség kifejezetten esztétikusnak tartja, mi több, odavannak érte. Nem a körtánccal, vagy a mezítelenséggel van tehát a baj. A lógó has és a lottyadt fenék ideje sajnos szükségszerűen előáll előbb-utóbb, ezért azután egy bizonyos kor után tapintatosan megtartóztatjuk magunkat a pucér körtánc élvezetétől, legalábbis a normálisak.

Különös tekintettel a fákra és a mókusokra.

Most azonban a dolog súlyosra fordult. A fasiszta építőmunkások neki akartak állni dolgozni. Ebben a körben a munkakedv oly ritka, hogy már csak ezért is hagyni kellett volna őket. A dolgok azonnal elfajultak. A ligetvédők nem tágítottak. Futtában hozzáláncolták magukat mindenhez, amihez még nem voltak rögzítve. Többek között egy apró tolólapos traktorhoz is, ami egy nagyszerű szerkezet, mert akkor sem borult fel, mikor egy nála kétszer nagyobb környezetvédőnő mászott fel rá.

A traktort aztán sikeresen meg is fékezték, de ez csak részsiker volt. Kihívták ugyanis a rendőrséget, a rendőrök pedig úgy döntöttek, hogy ezúttal elhagyják a gumilövedéket, vízágyút és lovasrohamot és nekiálltak egyenként kiráncigálni őket az építkezés területéről. Brutális. Olyan infernális jelenetekre került sor, mint az örök Mécs Imre fellökése; azt nem tudjuk ki lökte fel és miért, de biztos a nácik voltak. Előtte szóltak ugyan a tiltakozóknak, hogy menjenek onnan, mire azok nemes egyszerűséggel azt mondták, hogy nem mennek. Fennállt annak a veszélye is, hogy mezítelenre vetkőznek ismét ez pedig a rendőri állomány harckészsége szempontjából tragikus következményekhez vezethetett volna.

Ekkor történhetett, hogy az egyik rendőr meglökte a másikat. „Odanézz, ott a kéményen!” A másik felnézett és azt látta, hogy a kémény tetején ott ül Komáromy Gergő, mint egy elcseszett gólya és éppen odaláncolja magát. Az a Komáromy Gergő, aki utoljára azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy eljátszotta a Keletiben az Imagine-t a migránsoknak, akik fejében ekkor fordulhatott meg először a hazatérés gondolata. A vétlen járókelőkében pedig a szír menekültstátusz, hátha oda nem követi őket.

Ez a mi Gergőnk egyébként reggae zenész, tudják, mint Bob Marley. Ott ül tehát a kéményen ez a Buffalo soldier és néz lefelé, keresztül a Közlekedési Múzeumon. Kinek mi jutott. Kovács őrmester meg felfelé: „Mit akarhat az ott?” – gondolja és tényleg.

A mai napig nem derült ki, hogy mi a fenéért mászott fel pont a kéményre? És ha már ott volt, miért nem rakott legalább fészket, hogy kikeltse a tojásait? Na mindegy.

Kérdezték tőle, hogy mit keres ott fent, mert a kéményeket senki nem akarta kivágni, oda felesleges volt rögzítenie magát. Azt mondta, hogy tiltakozik és nem a kéményseprők ellen. Azt is mondta, hogy lemegy magától, de momentán nem találja a lakat kulcsát, amivel odazárta magát. Ezzel a kijelentéssel mintegy meg is erősítette a rendőri szervek spontán elmegyógyászati diagnózisát. Pedig ez egy hihető momentum a történetben, ugyanis ő pont olyan, mint aki elveszíti, az is csoda, hogy a Múzeumhoz odatalált. De mi van, ha nem találja? Még most is ott ül? A Közlekedési Múzeummal együtt bontják le? Nem tudjuk.

A kulcs közben előkerült, jöttek a tűzoltók és kosaras emelővel leszedték. Ekkor a rettenetes fideszes rendőrök megbilincselték és bevitték a diliházba. Szidják érte a rendőröket, de én nem értem miért. Mit tehettek volna? El nem engedhetik, körbe mindenütt izgalmas, vonzó kémények ezrei; még mindig kereshetnék az emelővel. Az őrsre nem vihetik, ott a barátaik, ismerőseik vannak, akik nem érdemlik ezt.

Maradt a mosolygó.

A diliházban pedig – kapaszkodj nyájas olvasó – vizeletmintát vettek tőle. Istenem! A budapesti kémények ördöge, amint egy pohárba pisil. A lenyírt szárnyú sas. Vért is akartak venni tőle, de azt nem engedte „vallási okokból” – ahogyan mondta. Többféle vallás is van, amelyik tiltja a vérrel való mindenféle manipulációt, de a rasztafári pont nem, pedig esetükben indokolt lenne, mert a vérből kimutathatók a transzcendenssel való régebbi találkozásaik is.

Gergő végül bent töltötte az éjszakát. Mint meséli, jógázott, meditált és beszélgetett az ágyszomszédjával, akit egyébként, ha kiengednek érdemes lesz figyelni kéményileg. Lehet, hogy fertőző. Állítólag annyira megtetszett neki az ápoltak barátságos közege, hogy ígéretet is tett egy koncertre. Erre mondják a kvantumfizikusok, hogy a dolgok a rendezetlenből a rendezett felé tartanak.

Másnap aztán hazaengedték. Most bizonyára feljelentik a rendőrök engedély nélküli kéményre hágásért, vagy illegális korombirtoklásért. Aztán tárgyalások, fellebbezések jönnek. Fogunk mi még jó sokat szórakozni ezen. Ahogyan Szálin elvtárs találóan megjegyezte: „Lesz még ünnep a mi utcánkban!”