Renegátok

„…nem kel a hitetlen emberrel frígyet és barátságot tartani, hanem ha a félelem vinne erre. Senki azért  még az önnön fiának és báttyának se higgyen, ha külömb hiten vagyon”

Pázmány Péter: A mahomet tudománya hamisságának tíz nyilván-való bizonysági.

Történt, hogy a budai Arszlán pasa megpillantott egy hitetlent, aki ebédet főzött éppen. Odalépett hozzá és nyájasan beszélgetett vele, még az ételéből is evett. Ezután felajánlotta neki, hogy – ha már így összebarátkoztak – legyenek testvérek. A szerencsétlen gyaur beleegyezett és örök testvériséget fogadtak. Ám ekkor a csintalan basának eszébe jutott, hogy mivel ő mohamedán, a testvére sem lehet más, hívatták hát a szünnetdzsit (aki a körülmetélést végezte), és ott helyben körülmetélték a nyomorultat, akit – a történetet ránk hagyományozó Ibrahim Pecsevi tanúsága szerint – még táncolni is kényszerítettek a roppant kínos műtét után. Mindezt bizonyára azért, mert – mint azt a derék migránssimogatóktól tudjuk – a mohamedán hit emberbaráti békességet hirdet a keresztényekkel.

Ez a történet a békés egymás mellett élésről akkor jutott eszembe, mikor arról olvastam, hogy mohamedánok tömegei tüntettek Rómában, az örök városban, a katolikus keresztények fővárosában, miután néhány zugmecsetet bezártak az olasz hatóságok. Ez persze önmagában nem meglepő, hiszen hozzá kell lassanként szokni, a migránsok nem kérnek, hanem követelnek és kívánságaikkal kapcsolatban nem reményeik, hanem jogaik vannak. Ezzel kapcsolatban mindig az jár a fejemben: ha most, mikor viszonylag kevesen vannak, már ilyen erőszakosak, mi lesz ha majd – hamarosan – sokan lesznek?

Nem is írnék erről, ha nem tűnik fel valami a hírben. Ez a valami pedig az, hogy a lázadozó mohamedánok szószólója egy Francesco Tieri nevű ember, aki a hír szerint, olasz létére, felnőttkorban tért át a mohamedán hitre. Ő tehát renegát, azaz hitéből kitért. Ilyenek sokan voltak és sokan vannak most is. „És mikor egy Sergius nevű szökött eretnek barát akatt vólna hozzá, ennek csalárdságából szerzé az ő tudományát.” – írja már a kezdetről, Mohamed hitének születéséről Pázmány. Tudjuk, maguk a mohamedánok hódításaik korában nem nagyon jeleskedtek a tudományokban, nem úgy, mint mostanában, mikor Európát elárasztják a szír kvantumfizikusok. Így például azokat az ágyúkat, melyekkel Konstantinápolyt elfoglalták egy Orbán, vagy Urbán nevű renegát magyar ágyúöntő készítette számukra. Velencei hitehagyott építette a szultán hajóit és árulók segítettek az államirányításban is. Olyannyira, hogy 1458-ban egy keresztény hadifogoly feljegyezte, a szultán környezetében alig hallani török beszédet, csaknem valamennyi főember renegát.

Persze ami a haditechnikát illeti, ez ma is így van. A jelentősebb katonai potenciállal rendelkező mohamedán országokat ma is a keresztények látják el fegyverekkel és kiképzőkkel, mert a keresztények megvetése valahogyan nem terjed ki a fegyvereikre és technológiájukra. Persze van ennek jó oldala is, hiszen többnyire egymást irtják velük. De mi lesz, ha ellenünk fordítják őket?

A nagy kérdés, hogy vajon mi visz valakit hite, szokásai, neveltetése megtagadására, mi teszi renegáttá?

Mert a keresztény országokban táborozó mohamedán előhadak legvéresebb szájú szószóli között rengeteg helyi hitehagyottat találunk. Nem csak én vettem észre ezt, Michel Houellebecq „Behódolás” című kitűnő könyvében is egy ilyen renegát játssza Mefisztó szerepét. Vagy itt van a derék Pierre Vogel, aki született német létére a legvadabb szalafista Németországban. Az ilyenek – nyilván – kiábrándultak a kereszténységből, vagy soha nem is hittek benne. Pedig van a kereszténységben valami, valami fontos, amit mi, akik bele – vagy egyesek mellé – születtünk, talán nem veszünk észre, de ellenségeink annál inkább. Valami, amit le akartak/akarnak győzni, hogy háborítatlanul uralkodhassanak. Legyenek akár ókori babonák hívei, mint a mohamedánok, vagy újkoriak, mint a felvilágosodottak, nihilisták, kommunisták és nácik; mindegyiknek elsőszámú ellenfele a kereszt. A keresztek eltávolítása szimbolikus aktus, hiszen így forr össze taktikai egységbe a nyugat-európai ballibsik régi vágya és a mohamedán bevándorlók győzni akarása.

Van a késő-modern libsizmusnak egy alapvető tézise, amely úgy szól, hogy mindenki szabadon választhatja meg az identitását. Az vagyok, ami lenni akarok. És az is lesz. Ehhez persze kellenek a többiek is, akik ahelyett, hogy szép óvatosan elvinnék a bolondokházába – hátha lehet rajta segíteni – úgy tesznek, mintha elhinnék.  Ma még, aki Nagy Sándornak, vagy Napóleonnak gondolja magát, azt kezelik, csak azt nem értem, mennyivel őrültebb dolog az, mintha egy fehér férfi néger nőnek gondolja magát. Mert azt nem kezelik, hanem ünnepelni szokták és jogai vannak. Valamikor – egy boldogabb korban – úgy gondolták, bolondnak lenni nem jog, hanem átok. „Akit az istenek el akarnak veszejteni, annak először az eszét veszik el.” – vélték a rómaiak.

A mohamedán vallást felvenni roppant egyszerű dolog. Csak ki kell jelenteni – két másik mohamedán inspiráló társaságában – hogy nincs más isten csak Allah és Mohamed az ő prófétája. Kész. Már jelentkezhet is az ISIS-be harcosnak. Arról már némileg szemérmesen hallgatnak, hogy ajánlatos – mint a fenti történet is tanúsítja – a körülmetélés is. Ez – idáig – tökéletesen megfelel az önkényes identitás megválasztás libsi dogmájának. Ami viszont ellentmond annak, az az eset, ha az illető meggondolja magát. Ha ugyanis valaki a későbbiekben mégis arra a megállapításra jut, hogy esetleg van más Isten is, mi több, annak nem Mohamed a prófétája, azt a mohamedán hit halállal rendeli büntetni. Az ítélet végrehajtására pedig a volt hitsorosok lelkes tömegei jelentkeznek önkéntes alapon.

A belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan – hogy itt is idézzünk valamit Rejtőtől.

Úgy tűnik, aki egyszer átállt az ellenséghez, az ott is marad. Ebben a helyzetben pedig érthető, hogy neofita túlbuzgalommal mohamedánabb akar lenni a mohamedánoknál. Nem tudom a frissen betérteket is várja-e a túlvilág, ahol Pázmány szerint „…nagy öreg fekete szemű szép aszszonyok lesznek, kik olyanok mint a gyöngy és hyacintus, és szép kisded csecsecskéjek lészen , az ő szemek pedig, mint egy tyúkmony oly nagy lészen”  Mert ez is bizonyára igen vonzó lehet a frissen megtértek számára, hiszen a keresztény túlvilág semmi hasonlót nem ígér, csak az örök életet, melyben ők – valószínűleg – csak unatkoznának.