A meztelen igazság, avagy a lehallgatók lehallgatása

14
 

 

 

„Minden ember akkora, amekkora dolgok feldühítik.”

Winston Churchill

Izgalmas fotográfia járta be a magyar médiát. A képen az Ózdi polgármester látható, amint derékig mezítelenül ül a saját irodájában. Meglehetősen löttyedt felsőtestét – saját állítása szerint – azért tette közszemlére, mert őt bizony lehallgatják a saját irodájában. Arra nézvést, hogy valóban lehallgatták volna, semmiféle bizonyítékot nem prezentált mostanáig, most viszont előkerült a lehallgatás anyaga.

Hogy a fülelés ellen miért ezt – az önkormányzati működés napi rutinjától erősen eltérő – meztelenkedést választotta, azzal kapcsolatban a következőket írja: „A belső beszélgetések tartós, hónapokon keresztül történő rögzítése és nyilvánosságra hozatala aljas, minden politikai kultúrát nélkülöző tett, amivel meztelenné, kiszolgáltatottá teszik a szereplőket.”

Ha elfogadjuk a magyarázat logikáját, akkor azt kell gondolnunk, hogy csak félig hallgatták le,  mert hiszen csak félmeztelenül van lefényképezve. Isten ments, hogy teljesen lehallgassák. Ez esetben ugyanis az a fura helyzet állna elő, hogy az önkormányzatra ki kéne tenni a tizennyolcas korhatárt jelző karikát.

Az akkor 27 éves Janiczak Dávidot, egy megismételt választás során, nagy fölénnyel választották polgármesternek és azóta már a cukisodó Jobbik alelnöke is. Színes egyéniség. Ez onnan tudható, hogy avatott fűzfapoétaként még borzalmas verseket is ír. Igen, igen én elolvastam párat. Csak erős idegzetűeknek javaslom, de valószínűleg akkor járnak a legjobban, ha nem követik könnyelműen a példámat.

A megválasztását sokan tekintették modellnek, melyet az ellenzék 2018-ban követni kíván. Szépen fű alatt megegyeznek – miközben fennen hirdetik a kibékíthetetlen ideológiai szembenállást – és valójában pedig nem indítanak potens jelöltet egymás ellen. Hogy így van-e vagy sem azt nem tudom, minden esetre az gyanús, hogy Ózdon olyan a baloldali jelöltet találtak, akinek sikerült 500 szavazatot összegyűjteni. Ezzel nyertek, meg azzal, hogy azt terjesztették az amúgy is akut cigány hiányban szenvedő Ózdon, hogy az előző, Fideszes polgármester, be akarja telepíteni a Miskolcról kidobottakat. Így, vagy úgy, de nyertek és ekkor mindenki boldog volt, mint Volner János a benzinkút mögött a gazosban.

Amúgy a fiatalember egyébként is nagy fényképezkedő, számos, vagy inkább számtalan képpel örvendezteti meg rajongóit. Ezek közül nekem ez tetszik a legjobban.

Bár ezt a képet – már ha hinnénk Terry Black állításainak – akár félre is érthetnénk.

Ez a lehallgatás dolog mostanában már korábban is többször terítékre került. Ott volt ugye az Eötvös Károly Intézet esete, ahol találtak valamit a kábelek között. „Professzionális poloskát találtak az Eötvös Intézet irodájában”, „Nyomoznak a civil jogvédők lehallgatása miatt” – ilyen és ehhez hasonló bombasztikus címekkel jelent meg a libsi sajtó, nem csinálva titkot abból, hogy ki is állhat a lehallgatás hátterében. Ez volt júliusban, majd sokkal kisebb betűkkel és jóval kevésbé bombasztikusan azt is megírták, egy hónappal később, hogy amit találtak, az nem poloska volt. Hogy valójában mi volt, az nem derült ki, lehetett a villanyszerelő ottfelejtett feszültségmérője, vagy akár egérfogó, minden esetre Majtényi úr hibásan azonosította poloskaként. Hiába, még egy tengerjogász se érthet mindenhez.

Az ilyenekből, mint lehallgatás, megfigyelés rövidesen politikusi divat lesz, hiszen nem létezik, hogy velem ne tegyék, mert ez azt jelentené, hogy én nem vagyok annyira fontos.

Mert képzeljük el, ott ül a gaz Orbánbasi egyedül – a gonoszok mindig magányosak – és egyszer csak eszébe  villan egy kínzó kérdés: „Mit mondhatnak az Közpolitikai Intézetben, vagy a polgármesteriben rólam? Drukkolnak-e a Felcsútnak?” Könnyen belátható, hogy ezen információk nélkül nem képes kellően sanyargatni a továbbiakban. „Mit csináljak? Mit csináljak?” – kérdi kétségbeesetten magától. Aztán egyszerre álnok mosoly fodrozza a szája szélét és már indul is az egérfogóval. Mert mi lehet ezeknél fontosabb? Tudni kell, hogy például Janiczak volnerezi-e a titkárnőjét. És ha igen közben vajon felolvassa neki a verseit? Ha így tesz, vajon hogy bírja a adminisztratív munkatársnő? Végtelenül fontos dolgok ezek, nélkülük fenntarthatatlan a fasiszta diktatúra. Naná, hogy lehallgatják őket.

Ha lehallgatják az embert, az bizonyára roppant kellemetlen, de – csak úgy, csendben jegyezném meg – talán az lenne a legszerencsésebb, ha nem hangzana el semmi olyan a polgármesteri irodában, vagy a Közpolitikai Intézetben, amit később aztán szégyellni kell. Mert ha így lenne, akkor ugye nyugodtan hallgatózhatnának. De ez, úgy tűnik, valamiért lehetetlen.

Eddig tartott a nem túl izgalmas ügy, most azonban furcsa fordulatot vett. Kiderült valóban lehallgatták a polgármestert és e lehallgatás anyagából az vált világossá, hogy ő meg a városi Jobbik-irodába próbált meg titokban elhelyezni egy diktafont.

Tehát a lehallgatásból kiderült egy másik lehallgatás.

Na most nem tudok eltekinteni attól a gyanútól, hogy lehet, ha a Jobbik-iroda lehallgatása sikerül, akkor abból újabb lehallgatásra derül fény és így tovább. Végül kiderül, mindenki lehallgat mindenkit. Ez egyébként a legtranszparensebb demokrácia modellje is lehet akár.

Mint megtudhattuk, a jeles költő és önfényképész maga is kísérletezett lehallgatással. A dolog azonban nem sikerült. Bizonyára elfelejtette bekapcsolni a diktafont. Egyébként a polgármesteriben felvett „bizalmas, sokszor szenvedélyes, kontroll nélküli beszélgetések” olyanokat tartalmaznak, hogy segítenek vagy sem valakinek állást szerezni. Most én nem tudom eldönteni, hogy ez a téma vajon bizalmas, szenvedélyes, vagy kontroll nélküli? Talán majd a nyájas olvasó eldönti.

A tapasztalat pedig az, hogy az eddigi lehallgatási botrányok különböző párttársak egymás elleni akciói voltak. A szánalmas helyi hatalmi viszonyok szülték őket és az a végtelenül szerény szellemi útravaló, amivel a pártok helyi humánerőforrásai rendelkeznek.

Kisszerű emberek kisszerű vitái bizottsági tagságért, napidíjakért, előjogokért.

Nem ismerem ki magamat Ózd városának bizantikus hatalmi-egzisztenciális viszonyai között és nem is akarom. Csak egyvalami derül ki biztosan a lehallgatási „botrányokból”: a résztvevők mindegyike komoly kihívásokkal küzd értelmi téren, továbbá, hogy mi meg igencsak kellemetlen helyzetben vagyunk, hiszen ilyen-olyan szinten, de mégiscsak ők vannak megbízva az ügyek vitelével. Mert jobb, úgy látszik, nem akadt.