A veszteség

66

„De pedig Díké is lesújt a hazugságok kovácsaira és vallóira.”

Hérakleitosz B28

Veszteség ért bennünket. Tegnap váratlanul, 72 éves korában elhunyt Lovas István író, újságíró, publicista. Hozzám késő este jutott el a hír és egy rossz éjszakát okozott. Mint mások, akik ismerték, én is úgy gondoltam, hogy rajta nem fog az enyészet. Mit mondhatnék, meghalni születünk mindannyian.

Az országot korán kényszerült elhagyni, ám külföldön élve is szenvedélye volt Magyarország. Bárhol élt vagy dolgozott, a magyar viszonyok, a magyar politika érdekelte. Miután hazatérhetett, itthon sem volt diadalmenet az élete. Sorozatosan érték támadások, el kellett szenvednie mindent, amivel a haladó sajtó elárasztotta. Radikális antikommunizmusával kivívta, hogy a karaktergyilkosság minden eszközét bevetették ellene. Nevezték fasisztának, antiszemitának – egyszóval mindannak, amire egy jobboldali közszereplő büszke lehet, ha megkapja az ellen oldaltól.

Mert így van ez: az ő szidalmaik, igaztalan ítéleteik jelzik, hogy jó úton járunk és ha ez igaz, Lovas Pista biztosan jó úton járt.

Sokfelé dolgozott újságíróként és publicistaként. A Szabad Európa rádiótól a Magyar Nemzetig, a Magyar Rádiótól az Echo TV-ig. Ám csak a munkahelyei, a megjelenés formái voltak változatosak, a véleménye, a világról vallott nézetei sohasem változtak. Ma, mikor széltében-hosszában tárgyaljuk a volt jobboldali sajtómunkások fordulat utáni szomorú sorsát, akik arra hivatkoznak, hogy nem ők, a világ változott, különös példaértéke van Pista valóságos szellemi kitartásának.

Ő körülötte valóban csak a világ változott.

Sok nyelven beszélt és szenvedélyes hírfogyasztó volt. Szemléi az országunk nemzetközi megítéléséről, még most, az úgynevezett jobboldali médiafölény korában is, sok olyan dolgot világítottak meg, amely valahogyan kimaradtak a mainstream médiából. Sarkos véleménye, a közszereplőkről, a világot hol nyíltan, hogy titokban igazgatni vágyó erőkről, sokszor még barátait is meglepte, vitára ingerelte. Az idő azonban a legtöbbször őt igazolta.

Meghatározó élménye volt a velünk élő kommunizmus, mely hiába öltött liberális köntöst, szándékai változatlanok voltak: lerombolni az észszerűt, családot, nemzetet, hogy fenntartsa, megerősítse uralmát. Csak a módszerek változtak, ravaszabbak, láthatatlanabbak lettek és ezért volt nagy szükség az olyanokra, mint Lovas Pista, akik világgá kiáltották, amit mások nem vettek észre.

Ez volt a dolga, ezért élt és ezért lehetünk hálásak neki.

Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot Csurka és Lovas személyes sorsa és nézetei között. A maguk módján Kasszandrák voltak, hiszen jóslataikat kevesen hitték el, pedig szinte mindig beváltak. Mindketten botránykövek voltak a balliberális véleményvezérek szemében, főként azért, mert leleplezték a velünk élő kommunistákat, akik csak logót és lobogót változtattak, jellemet, szándékot viszont nem. Egyáltalán nem véletlen, hogy életükben kölcsönösen nagyra becsülték egymást.

Mint mindenki, aki határozott, szilárd elvekkel véleményekkel bír, ő is nehéz ember volt. Véleményét sohasem csomagolta selyembe és körömszakadtáig harcolt érte. Bármikor kapható volt a vitára, ezért is nevezték ellenségei „árokásónak”. Pedig csak az elvei szerint élő, gondolkodó ember volt, szilárd pont egy hánykódó világban.

Még a tévedései és a gorombasága is hiányozni fog.