Tudomány III.

33
 

 

 

„Senki sem lehet haladó, ha nincsenek doktrínái; sőt, azt is mondhatnám, senki sem lehet haladó, ha nem csalhatatlan – vagy legalábbis hisz valamiféle csalhatatlanságban.”

Gilbert Keith Chesterton

Miközben mi itt azon elmélkedünk, hogy vajon mennyiben tudomány a gender, a világ természetesen – ahogyan azt a haladás mindig is hangoztatta – elszaladt mellettünk, egy helyben topogók mellett.

Híre jött, hogy a teutonok zord földjén, az alkotmánybíróság döntését végrehajtandó, bevezetik a harmadik nemet, „divers” elnevezéssel. Mint indokolták, a német alkotmány nem mondja ki, hogy csak férfiak és nők léteznek. És valóban. A német alkotmány azonban azt sem tartalmazza, hogy időnként levegőt kell vennünk, hogy ne fulladjunk meg és még számtalan efféle fontos dolgot sem.

Bizonyára azért, mert alkotói nem gondoltak egy olyan korral, melyben olyan hülyék lesznek az emberek, hogy a teljesen nyilvánvaló dolgokat is törvényben elő kell írni nekik.

Idehaza a libsi megmondóemberek közben kórussá alakulva, fortissimóban üvöltik, hogy „Tudomány!” és „Nem szabad a szélsőségek alapján megítélni!”. Mármost ez egyfelől nem így van, hiszen az elmebetegeket sem annak alapján ítéljük gyagyásnak, mikor nyugodtan viselkednek, hanem mikor dühöngeni kezdenek. Másfelől az ideológiák természetéből következik, hogy szélsőségessé válnak. Fő céljuk ugyanis, hogy fanatikus híveket, harcosokat képezzenek, és a fanatikusok, természetük szerint, mindig szélsőségesek. Egy ideológia „sikeressége” pontosan azon mérhető le, hogy mennyire fanatikusak a követői. Persze ez egyben kártékonyságának is mértékegysége.

Az, hogy mit mondanak a genderológusok, most, hogy baj van, a saját „tudományuk” tanintézményeinek tevékenységéről, az ne tévesszen meg bennünket. A kommunisták például előszeretettel nevezték munkásdalárdának, vagy önképzőkörnek az ideológiai továbbképzés csoportjait, ahol aztán a „Bunkócska” című slágert énekelték és a proletárforradalomról meséltek hozzá nekik.

A libsik meg társadalomtudományi tanszékeknek nevezik ugyanezeket a továbbképző intézményeket.

A módszer is ugyanaz. Megkeresik a sértett, frusztrált és ugyanakkor gátlástalan egyedeket, elmagyarázzák neki, hogy őket tényleg megsértik, elnyomják és kiútként felmutatják nekik a társadalom forradalmi átalakításának lehetőségét. Mintegy összegyűjtik a szerencsétlenekben felhalmozódó, a sorsuk alakulása felett érzett haragot, melyet aztán – kamatostul – megpróbálnak visszaadni a gyűlölt többségnek. Meglehetősen jól leírja ezt Peter Sloterdijk a „Harag és idő” című könyvében.

Amúgy, a gender teli van furcsa, feloldhatatlan, illetőleg csak a haladó fejekben feloldható ellentmondásokkal. Példaképpen elég csak egy pillantást vetni Antoni Rita – a genderizmus másik hájtündére – egyik cikkére.

Zárójel. Kedves Skrabski Fruzsina! Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a nőket udvariasság illeti meg. Magam is így gondolom. Ám sajnálatos módon a genderista hölgyek (már lehet, hogy a „hölgy” szó is sértés) irományaiban azt olvasom, hogy a nők iránti udvariasság a hímelnyomás markáns kifejeződése. Így kénytelen vagyok – szokásaimtól és meggyőződésemtől eltérő módon – szándékoltan udvariatlan lenni, hogy biztosak lehessenek benne, nem nyomom el őket. Az bizonyára szörnyű lenne számukra. Zárójel bezárva.

Szóval a nevezett cikk az elején hosszasan bizonygatja, hogy a biológiai nemnek semmi köze a viselkedéshez, az kizárólag társadalmi konstrukció, majd ezután, a végén, elragadó hebefréniával megjegyzi, hogy a buzikat nem szabad bántani, mert nem tehetnek róla, fura szexuális szokásaik ugyanis biológiailag meghatározottak. Tehát, hogy jól értsük: az hogy valaki férfi, vagy nő, az biológiailag nem eleve elrendelt, nem determinált, mindenkinek szíve joga dönteni róla, ellenben a buzik azok biológiailag meghatározottak, egyszerűen nem tudnak nem buzik lenni. Hogy azután a biológia miért ilyen részrehajló a különböző szexuális indíttatású felekkel arra nincs válasz.

Antoni és tettestársai persze nem véletlenül mondják ezt.

A szándékuk az, hogy tagadhassák a buzi-propaganda buzivá tévő hatását. Hiszen – a fenti hülyeség értelmében – nem lehet buzivá nevelni valakit; vagy az, vagy nem az – így született. A buziság eleve elrendelt volta áll gyerekek örökbefogadásának követelése, vagy a pedofília legalizálásának szándéka mögött is indokként. Hiszen, ha a buziság eleve elrendelt, akkor a homokos szülők nem tudják hasonlóvá nevelni a gyerekeket, hiába járnak elöl a jó példával. Nincs semmi veszély hát.

Csakhogy ez durva hazugság, melyet vizsgálatok sokasága cáfol.

Végezetül egy személyes megjegyzés. Én – mint a történelem iránt érdeklődő ember – nem tudom ezt az egészet másképpen látni, mint a romlás bizonyítékának. A gazdag társadalmak legfőbb baja a görcsös unalom, melyet a dologtalanság szül. Ezen társadalmak – a történelem bizonysága szerint – legfőbb ügyévé a szórakozás az örömszerzés válik. Csakhogy minden öröm ugyanabba az unalomba fullad, ha mértéktelenül élvezzük és akkor egyre újabb és egyre eszetlenebb dolgokra van szükség az érdeklődés és az érzékek felcsigázásához, egészen addig, míg nem jönnek a barbárok és kezdődik az egész elölről. Ám ma, a nukleáris fegyverek korában a nyugati civilizáció halála könnyen az egész emberiség halálát is jelentheti.

Ha hegyezzük a fülünket, a liberális ricsaj mögött hallhatjuk a halál angyalának trombitáját.