Ellenforradalom

„Ugyan meddig élsz még vissza, Catilina, a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged?”

Cicero: Catilina ellen I.

Szokásos napi hülyeségvadászatom során akadtam az alábbi gyöngyszemre, a neonkommunizmus hazai fároszának, a Mércének lapjain. Sokatmondó címe: „Mi a teendő a forradalom másnapján?”

Már a cím is felkelti az érdeklődést, hiszen a másnaphoz először maga a forradalom szükségeltetik. Vagy ital. És hát – számba véve mindazt, ami egy forradalomhoz szükséges – igen nehezen tudom elképzelni, miképpen és főleg kikkel is valósulna az meg. Mert – bár nem hoznám ide Lenin agyonidézett szavait a forradalmi helyzetről – az biztos, hogy nagyon elkeseredett tömegek és egy csomó, ezen tömegek által elkövetett erőszak szükséges hozzá.

A mű, a szokásos libsi nyafogás után – mindenhol jobb, mint nálunk –, egy erős mondattal indul. „Az első és legkönnyebben belátható tétel számomra az, hogy ebből a rendszerből nem vezet kifelé más út, csak a forradalom.”  Azt nem osztja meg velünk a szerző, hogy pontosan mit is ért „forradalom” alatt, roppant árulkodó azonban, hogy a későbbiekben, az aktussal kapcsolatban, arról ír, hogy tán majd észre sem vesszük a forradalmat, vagy nem is lesz olyan. Sokat töprengtem azon, hogy akkor mi is jelenti majd ezt a forradalmat és miképpen, milyen jelekből fogjuk észrevenni. Az alábbiakat tudom elképzelni:

1. Tordai és Jakab képviselő urak tánc és illemtan iskolát alapítanak;
2. A parlamenti asszonykórus testületileg elhagyja a telefonját;
3. Szél és Hadházy képviselők beszélgetős műsort vezetnek az M1 csatornán;
4. Nagy Blanka ötös dolgozatot ír ábrázoló geometriából;
5. Tíz embernél több jelenik meg a „Slam poetryvel a szabadságért” című káromkodóversenyen.

Ha ezek együttesen, de akár külön-külön is, bekövetkeznek, akkor tudni fogjuk, hogy forradalom van. Ennek hatására pedig – elvégre forradalom van – a fasizmus összeomlik. Orbánbasi menedéket kér Putyintól és Verhojanszkban lesz fociedző. (Azért ott, mert Verhojanszkban évente csak két napig lehet focizni, és akkor is be kell venni a jegesmedvéket.) Itthon pedig vízhiány lép fel, mert a fideszesek tömegesen ugranak a kútba. Hogy mindezen fenségesen nagyszerű események közepette mi lenne a gyárakkal, a termeléssel, a GDP-vel, vagy akár az utcát ékítő kutyaszarral, arról a próféta főúri megvetéssel hallgat.

Apróságok nem érnek fel hozzá.

E nagyszabású forradalom szükségszerű voltát aztán, váratlan módon, abból vezeti le az elkövető, hogy Orbán is forradalmat hirdetett. Mint írja: „…szóban is forradalmat és rendszerváltást hirdetett és tetteiben is fenekestül felforgatta a jogot, a gazdaságot, a politikát, a társadalom életének majd minden részletét.” Tehát, Orbánbasi forradalmat hirdetett, mi több, meg is valósította azt, és ez indokolja a forradalmat. Mi sem logikusabb. Csakhogy ez esetben a nyelv logikája szerint, ellenforradalomról kellene beszélnünk, így hívják ugyanis a forradalom elleni forradalmat. De ne legyünk szőrszálhasogatóak.

Ezek után következnek a forradalom másnapján elkövetendő, szükségszerű intézkedések. Van ott minden. Közvetlenül választott köztársasági elnök, stabil instabilitás, fékek és ellensúlyok. Természetesen szerepel az örök haladó recept is. És itt (is) bújik ki a kommunista a zsákból. Vegyük el a gazdagoktól és adjuk a szegényeknek – javasolja. Oda ugyan nem fog eljutni, de mi, akik ezt a transzfert (értsd: rablást) végrehajtjuk, jól meggazdagszunk majd – de erről már szemérmesen hallgat.

Magkapó például az is, amint írja:„…nem vagyok róla meggyőződve a szupererős Alkotmánybíróság helyreállítandó volna, hiszen az kiderült, hogy egy ilyen Alkotmánybíróság csak addig erős, amíg hagyják neki…” Ez ugyanis végső soron, nem kevesebbet jelent, mint hogy a szerző, így negyven éves korára, rádöbbent arra, hogy az alkotmánybíróság is csak emberekből áll. Mivel elkötelezettje vagyok a tanításnak, elárulom neki, hogy minden más szervezet, mi több, maga a forradalom is emberekből áll. Tudom ez zavaró, hiszen a sok gyökér nem mindig, sőt, szinte soha, nem úgy viselkedik, ahogyan azt tudós haladó elmék kitalálták, de sajnos számolni kéne vele.

Az is egy gyönyörű gondolat, hogy az új vasbeton alkotmány majd: „a mindenkori kormánytöbbségnél nagyobb többséggel” lesz módosítható. Na most, miután a mindenkori legnagyobb kormánytöbbség elméleti maximuma a 100%, ez esetben a módosításhoz nyilván 110% kell. Ezt később a „nagy liberális választási paradoxon” néven fogják emlegetni a tudomány emberei.

Mivel bennem is, valami homályos, viszkető érzés által közvetítve, egy próféta rejlik, elárulnám, hogy valójában a kommunista ellenforradalom másnapján mik történnének. Mindenekelőtt villámgyorsan elköltenék az összes pénzt, utána hiteleket vennének föl, felemelve a kamatokat, hogy mindenkinek rossz legyen, kivéve a hitelezőket. E államépítő aktus után, a hiteleket, kart karba öltve, ellopnák – az EU-parlament üdvrivalgásától kísérve – az EU támogatásokkal együtt. Ezzel eltöltenének pár évet, majd a népharag újra elzavarná őket, minek hatására sértődött cikkeket írnának a világsajtóba. (Bevallom ennek belátásához nem kell túl nagy prófétának lenni, minden alkalommal ezt csinálják)

Végezetül néhány megjegyzés a szerzővel kapcsolatban. Szűcs Zoltán Gábor tudományos munkatárs (MTA TK PTI). E minőségében végzett tudós munkásságának eredményeit a CEU-kiadványokban szokta publikálni a nép okulására. Ezen kívül hisztero-radikális irományokkal örvendezteti meg a Mérce olvasóit. Tökéletes példája tehát a teljesen elfogulatlan, teljesen objektív libsi megmondóembernek, akit ha például kirúgnának, akkor összeomlana a tudomány temploma. Ja és mi fizetjük.