Klímacelebek

57

„Amazóniával, a hisztériával és a celebekkel viszont képesek vagyunk tömegeket megnyerni az ügynek…”

A fenti érdekes mondatot a Válaszonline.hu-n volt szerencsém olvasni egy „Szétverték a lelkesedést – így lett az esőerdők ügye az év elszalasztott lehetősége” című cikkben. Megvallom, még mindig a hatása alatt állok. Hogy a nyájas olvasó se ússza meg a dolgot, erről a cikkről értekezem alább.

A fogalmazást egy bizonyos Kovács Tibor írta, aki vendégszerzőként van aposztrofálva, és akiről némi – kétségtelenül felületes – nyomozás után nem tudtam meg mást, minthogy politikai és üzleti tanácsadó. Hogy kiknek/miknek ad vagy adott üzleti és politikai tanácsokat, és milyen tárgykörben, az nem derült ki. A műből átsejlő szellemi kapacitásból ítélve, én úgy gondolom, politikailag nyilván vagy az LMP-nek vagy a Jobbiknak adhat tanácsot, üzletileg pedig tán a Bajnai-féle Hajdú-Bét-nek; a nevezettek sikereit elnézve. Mint kiderült, ez egy hosszabb vita egyik, tán az utolsó eleme. Úgy gondoltam, hogy visszafelé haladok, először elolvasom az utolsót, aztán sorban a többit. Kovács cikkének elolvasása után azonban, önvédelmi okokból, erre már nem került sor. Érjük be Kováccsal!

Kovács szerint az Amazonas erdeinek égése kapcsán indult médiakampányban óriási hibát vétettünk. Ez pedig abból állt, hogy valamiképpen belekeveredett a valóság is, bizonyos szakértők révén, és ez bizony megbocsáthatatlan, mert csökkentette a kívánatos hisztit. Micsoda alávalóság. Tehát az igazság csökkenti a hisztit, ezért feltétlenül kerülendő.

Régi, szép, haladó igazság. 

Roppantul sajnálja, hogy kiderült, az esőerdők pontosan annyi oxigént termelnek, amennyit el is fogyasztanak. E ténnyel, szerinte, „Mintha egyszerre megtalálták volna a tökéletes pillanatot arra, hogy kiverjék „a világ tüdeje” kifejezést az emberek fejéből”. Kár érte, mondja, olyan jól hangzott, az pedig, hogy nem igaz, elhanyagolandó mellékkörülmény. Mint írja: „Az ügy szempontjából jelentéktelen részleteket nagyítottak fel, „a Föld tüdeje” metafora hiteltelenítése pedig kimondottan súlyos veszteség.

Zárójel. Szerintem a „Föld tüdeje” metafora eleve sántít. Egyfelől, a tüdő az egy olyan szerv mely oxigént szív be és veszélyes, mérgező, rettenetes szén-dioxidot fúj ki. Tehát pont ellenkezőleg működik, mint az kívánatos. Másfelől igencsak nehéz elképzelni, hogy a „világnak” tüdeje lenne, mert ennyi erővel ugyan ennek a „világnak” akár nemi szerve is lehetne. Mondjuk arra lenne tippem, hogy kik azok, akik megtestesítik e létfontosságú alkatrészt. Zárójel bezárva. 

Túl a metafora lerombolásán, nagyon sajnálja, hogy a celebeket is lehülyézték. (Ami szép az szép: az nagyon tetszett, hogy Macront is a celebek között említi.) A lehülyézésnek az volt az oka, hogy a nevezettek nem ott és nem akkor készült képekkel illusztrálták borzongásukat az eseményektől. Mikor ez kiderült, a nép költői képzeletében az ügy és a celebek kapcsolatában csak az „égés” kifejezés maradt meg. Ennek végső okát a nevezettek szellemi képességeikben kell keresni. Szerinte ugyanis a celebek részvétele ez ügyben igencsak jót tett a kívánatos hisztériának, és lehülyézésük kétségessé tette az egészről alkotott véleményük hitelességét.

Pedig milyen jól jött volna egy „Ég az erdő, ég a ház is” kezdetű Madonna sláger. 

Kovács sajnos nem tér ki a celebekkel kapcsolatban egy érdekes körülményre. Nagyon nehéz ugyanis elképzelni, hogy a celebek egyes véleményét helyesnek, mást pedig helytelennek lehet minősíteni. Az efféle méricskélés is csökkenti a kívánatos hisztit. Akik követik a celebeket, akik adnak a véleményükre, azok úgyis mindent elhisznek nekik. Akik számára pedig a Föld bioszféráját fenyegető veszély bizonyítékának valamilyen celebek állásfoglalása számít, azokkal amúgy nincs mit kezdeni. Mindent, vagy semmit!

Azt mondani tehát, hogy az amazóniai ügyben igazuk van, azt vonja maga után, hogy megerősítjük más kérdésekben való kompetenciájukat is, tényezővé emeli őket. Mert ők bizony a klímavédelmen kívül még buzilobbisták, abortuszbarátok és migránssimogatók is, és bizonyára akkor ezekben is igazuk van, erősítené meg Kovács a népben. Ha olyan okosak, hogy egy ilyen összetett, vitatott ügyben véleményük mértékadó, akkor olyan fontos esetekben, mint például a herevasalás, miért ne lenne az?

Vasaljunk a klímáért!

Szerinte „A közvélemény felrázásához éppen Amazónia és éppen a hisztéria kell. Ezek képesek csak a tömegek közönyét átütni, csak így válnak „tudatossá”, aktívvá, csak így kerül be látókörükbe és politikai preferenciáik közé a klímaváltozás ügye.” Tehát a hisztéria tudatossá tesz. Na, ezt sem tudtam eddig. Olyannyira nem, hogy szerintem éppen fordítva van, a hisztéria a tudatosság ősi és legnagyobb ellensége. Továbbá a celebség maga is ellensége a tudatosságnak, gyakorlatilag annak ellentéte. 

Ezek után még egy felfedezést tesz, szerinte a politikusok pontosan olyanok, mint a celebek, „A politikus ugyanis pont olyan, mint a celeb: ugyanúgy akarja a szavazatot, mint amaz a lájkot.” Ezt, gondolom, a haladó politikusokra értette, hiszen ők tolták a hisztit az ügyben, a celebekkel együtt. Úgy véli tehát, hogy a hazugságokkal, celebekkel (a kettő részben szinonimája is egymásnak) kellő felfordulást, hisztit lehet kelteni, akkor a politika is kénytelen lesz beállni a sorba. Hogy aztán a sorba beállva a „politika” mit tudna tenni, arra nem tér ki, pedig érdekes lenne. A dolgok jelen állása szerint ugyanis egyedül a braziloknak van módja és lehetősége eldönteni, mit tesznek az országuk egy részével. Tán hadat kéne üzenni Brazíliának és lebombázni a francba az egészet.

Az lenne csak igazán környezetbarát megoldás!

Összefoglalva, a cikk szerint, a cél szentesíti az eszközt, az igazság pedig árt a haladó klímacéloknak. Tagadjuk az igazságot, keltsünk hisztit, vegyük hozzá igénybe a leghülyébbek segítségét; íme a földi élet megmentésének haladó stratégiája. Jól hangzik, nem igaz?