Ellenzék, avagy a törvények szelleme

„… vagy győzzön meg bennünket, vagy engedelmeskedjék – és ő egyiket se teszi.”

Platón: Kritón

Egyre többször és több felől halljuk a fenyegetést, mely szerint a jogállamiságot nem jogállami eszközökkel kell a vélt ’22-es győzelem után „helyreállítani”.

Kr. e. 399-ben Athénban halálra ítélték a nyugati gondolkodás máig meghatározó gondolkodóját Szókratészt. Hogy az ítélet igazságos volt-e, vagy sem, arról megoszlanak a vélemények, Hegel szerint például jogosan ítélték el. Barátai arra biztatták, hogy szökjön meg a bürökpohár elől, sőt, még a pénzt is összeszedték az őrök megvesztegetéséhez. Ám Szókratész nem volt hajlandó erre, és természetesen – mivel a filozófia egyik alapítójáról van szó – meg is indokolta a maradását. Érvelése két alapvető irányba mutatott.

Az első érv azt mondta ki, hogy a törvényekkel szemben igazságtalan, ha nem tartják be őket. És igazságtalan a hazával szemben is. „Szókratész, nem abban egyeztünk-e meg mi és te, hogy megmaradsz azok mellett az ítéletek mellett, bármik legyenek is, amelyeket a város ítél? És ha mi a szavaikra csodálkoznánk, könnyen így szólhatnának: »Ne csodálkozz, Szókratész, a beszédünkön, hanem inkább felelj, hiszen szoktál is kérdezősködni és válaszolgatni. Rajta hát, mivel vádolsz bennünket és a várost, mikor megkísérelsz elpusztítani? Nem mi hoztunk-e először is létre téged, és nem a mi segítségünkkel vette-e el apád anyádat és nemzett téged? Mondd csak meg, vajon közülünk, törvények közül azokat, amelyek a házasságot szabályozzák, ócsárlod-e valamivel, hogy nem helyesek?«” 

A második érv pedig azt mondja ki, hogy a törvényeket nem lehet önkényesen, magánembereknek megváltoztatni, hiszen az anarchiához vezet. Végül, összefoglalva: „… nem szabad odébbállnunk, sem hátrálnunk, sem őrhelyünket elhagynunk, hanem háborúban is, törvényszék előtt is és másutt is mindenütt meg kell tennünk, amit csak parancsol a város és a haza, vagy pedig meggyőznünk őt, merre van az igazság …” Így aztán Szókratész maradt és meghalt, mert az elvei ezt parancsolták. Okulásunkra így meséli nekünk Platón a Kritón című párbeszédében.

Olvasom, Lányi András cikkét a Mandineren és megdöbbenek. Aztán látom, hogy Lányi, végső soron, egy másik írásműre hivatkozik, melyet Elek István követett el a HVG hasábjain. Elolvasom ezt is, és immár nem megdöbbenek, hanem egyenesen kétségbe esek. 

Zárójel. Eleket régről, még az MDF alapítása körüli időből ismerem, és már akkor is egy idegesítő, tudálékos kis mitugrász volt, az úgynevezett „nemzeti liberális” szárnyhoz tartozott, akikről aztán kiderült, hogy sokkal kevésbé nemzetiek, mint amennyire liberálisok. Nagy szerepe volt abban, hogy Csurka és a nemzeti szárny elhagyta az MDF-et, ő kezdeményezte a kizárását is. Aztán őt is kirúgták, ezzel lemetszették a párt jobb- és balszárnyát, és maradt középen a mocsár, de abban csak békák brekegtek, akikre aztán nem szavazott senki. Próbálkozott a Fidesszel is, de azt nem tudta szétverni, ráismertek, így visszavonult, kecskéket tenyészt és mostanában a HVG, a Népszava és más efféle lapoknak szokott írni mint a többi kripto-szdsz-es igazikonzervatív. C’est La Vie. Zárójel bezárva.

Alapvetően nem sok értelme lenne a hozzá hasonló alakok véleményével foglalkozni, de látnunk kell, hogy nem szimplán Elek mentális problémáival állunk szembe. Egyre többször és több felől halljuk a fenyegetést, mely szerint a jogállamiságot nem jogállami eszközökkel kell a vélt ’22-es győzelem után „helyreállítani”.

Magyarán: fel akarják rúgni a demokrácia alapját jelentő törvénykezési előírásokat.

Csak. Mert nekik lehet. Mindjárt el is mondom, hogy miért.

Elek szerint az ellenzéknek a 2022-es nagyarányú győzelme esetén – mondjuk lenne egy 101-99-es arány – azonnal el kéne törölni a „Fideszes” törvényeket és alkotmánymódosításokat, mert azok – szerinte – egy „lopakodó államcsíny” eszközei voltak. Tenné mindezt azért, mert ugye, „… ha a hatályos alkotmány szerint erre felhatalmazott többség szavaz meg egy olyan törvényt, amely egyébként nyilvánvalóan ellentétes a jogállam szellemével…„ az nem érvényes, tehát renonsz. Valamiféle törvény-pasziánszt képzel el, ahol kirakják sorra a törvényeket, és amelyik nem tetszik, azt kihajítják. Utána jöhetne a lámpavas, bebörtönzés, Ifa-plató és földönfutás. Tennék pedig mindezt a jogállam szellemének nevében. És itt álljunk meg egy pillanatra. 

Furcsa entitás ugyanis a jogállam, vagy a törvények „szelleme”. Először is – mint minden szellem – ez is láthatatlan, és csak a kiválasztott spirituális médium számára jelenik meg, többnyire asztaltáncoltatás keretében. (Eleknek és a többieknek ez már egyszer sikerült az ellenzéki kerekasztal táncoltatásával. Csak akkor sajnos a szellem hülyeségeket tanácsolt nekik.) Mindenesetre leszögezhetjük: a szellem megértéséhez különös, felkent emberek kellenek. Olyanok, mint Elek vagy – Sztálin szerint – a kommunisták. Mi, földhözragadt fasiszták, akik a törvény betűjét értjük csak, nem vagyunk erre alkalmasak, így aztán alá kell vetnünk magunkat a szellemet megértő, azzal kézen fogva járókat, akik aztán – végtelen jóságukban – közvetítik a jogállam kísértetének kívánságait, melyeket, talán, gondolom, lánccsörgetéssel kódolva tudat. 

Tegyünk egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy mondjuk engem, bár egy vén reakciós vagyok, de mégis szóra méltat egy szellem, csak mondjuk nem a jogállamé, hanem az adózás szelleme. 

Ha a jogállamnak van, az adónak miért ne lenne?

Az adó szelleme pedig azt közölné velem, hogy nem kell adót fizetnem, mert az „lopakodó adócsalás”, hiszen adómat önkényuralmi célokra használják. Avagy a vasút szellem azt sugallná, hogy jegyet sem kell vennem, mert az meg „lopakodó vonatcsalás”. Mivel az adó és a vonat szellemével csak én, amint jogállaméval csak ő tud beszélni, az állítás nem igazolható, igaz nem is cáfolható. Mikor pedig hallgatnék a szellemekre – mi mást tehetnék –, akkor jól becsuknának, és az elekek, magukban röhögve, rámutatnának, lám micsoda elnyomás van. 

A kérdés már csak az, hogy mit szól mindehhez Szókratész szelleme. Mit szól ahhoz, hogy magukat igazikonzervatívnak nevezők egykedvűen fel akarják rúgni a játékszabályokat, csak mert másképpen nem jutnak hatalomra. Mit szólna például ahhoz, hogy Eleknek – aki ’93-ban-ban antiszemitizmussal vádolta Csurkát – most volt pofája hosszú, zavaros cikkben védelmébe venni a szerencsi választáson a Bíró nevezetű jelöltet, annak ellenére, amiket az a zsidókról és a cigányokról mondott. 

Ha a hatalomra került moslékkoalíció megtenné, amit Elek tanácsol – mit tanácsol: követel –, akkor azokat bármely bíróság, vagy az alkotmánybíróság kapásból elutasítaná. Ekkor ugye nem maradna más út, mint – Vera Jurova őszinte örömére – eltörölni ezeket a bíróságokat, helyettük létrehozni a népbíróságokat, vagy a nemzeti számonkérő széket, hogy a régi Jobbikosoknak is legyen valami öröme, és aztán kezdődhetnének a jogállami akasztások, kitelepítések, vagyonelkobzások, ahogyan ők értelmezik a törvények szellemét. Ha pedig ezek a nép egy részének nem tetszenének, akkor a polgárháború.

Szerencsére Elek és a hasonszőrűek csak álmodnak mindenféle szellemekkel, míg a bilibe nem lóg a kezük és fel nem ébrednek. De persze erről is mi tehetünk majd.