A bukás?

29
 

 

 

„Sosem volt, sosem lesz, és nem is lehetséges olyan nemzet, amelyet a priori módon alkotnak meg”

Joseph de Maistre

Választási győzelem után talán szokatlan a kérdés: kit is győztünk le tulajdonképpen? Ha ezen gondolkodunk, nevek jelennek meg előttünk, ellenzéki politikusok nevei, mint Karácsony, Vona, vagy Molnár Gyula. (Jó, ő nem annyira, mert egy ország nem tudja, hogy kicsoda is az az ember KariGeri mellett, aki még nála is hülyébbnek látszik.) Aztán pártok, Mszp, Jobbik, Dk és így tovább. Az ő legyőzésük nyilvánvaló, még tán nekik maguknak is – bár ezt soha be nem ismernék – hiszen a diadal számokkal is kifejezhető és varázstalanított világunkban azokat nem szokás kétségbe vonni. Nagy diadalt arattunk hát politikai ellenfeleink felett, akár azt is hihettük, hogy legalább egy időre megszabadultunk tőlük. Vajon tényleg így van-e?

Van a görög mondavilágnak egy szörnyetege a lernéi Hidra. Ez egy sokfejű fenevad volt, amely a lernéi mocsarakban tanyázott és huligán természetével terhére volt az ott lakóknak. A teremtmény legyőzhetetlensége abban állt, hogy mérgező lehelete mellett, minden levágott feje helyett két újat növesztett, így kilátástalan volt harcolni ellene. Maga a nagy Héraklész is csak unokaöccsének, Iolaosznak segítségével tudott fölötte győzedelmeskedni. Ennek a Hidrának volt egy halhatatlan feje is, melyből idővel az egész szörnyeteg újraéledhetett. Miután levágták ezt a halhatatlan fejét is, azt egy hatalmas szikla alá temették, hogy sohasem jöjjön elő többé. Később sajnos a versenybíróság érvényteleníttette az eredményt, a külső segítség igénybevétele miatt.

Úgy vélem egy efféle hidrával van dolgunk nekünk is.

Olvasom, hogy a megszűnni látszó Magyar Nemzet búcsúztatóját kik írják. Veretes nevek. Róna Péter, Lányi András, Bod Péter Ákos, Kukorelly Endre és néhányan mások. Csoda, hogy Heller Ágnes még nem szólalt meg. Íme, a hidra halhatatlan feje emberek, melyeket még korántsem vágtunk le.

Ők ugyanis – saját véleményük szerint – nem szenvedtek vereséget és továbbra is készen állnak csapatokat gyűjteni és újra harcba vezetni őket. Ezeket az embereket, amúgy, a pártok „értelmiségi holdudvarának” szokás nevezni, ami szerény véleményem szerint hiba.

Mifelénk ők ugyanis maguk a Hold és a holdudvar pedig a pártok, akik kétségbeesetten próbálják követni az utasításaikat.

És nincs az a vereség, mely megingatná őket a saját csalhatatlanságukba vetett hitükben. A pártjaik – akik most elviszik a balhét – nagyon régen már, csak az ő kifutófiúik voltak, és mióta kialakult a magyar médiapolitizálás már tán nem is a legfontosabbak. Emlékezzünk. A kampány során miképpen osztogatták kéretlen tanácsaikat, mit tanácsaikat, utasításaikat arra nézve, hogy mit kell tennie és gondolnia az ellenzéket megtestesítő pártoknak. Emlékezzünk arra, hogy például Bod, vagy Róna 8 éve minden héten megjósolták az unortodox gazdaságpolitika összeomlását, és mikor mégsem omlott össze akkor sohasem mondták, hogy tévedtek. Mert az – az ő esetükben – fogalmilag kizárt.

Ha megnézzük a Lajos-média adásait sorra jelenek meg benne és az mondják őszinte tekintettel: mi megmondtuk, mi tudtuk, csak nem hallgattak ránk. Az, hogy a Lajos most is bement, de most nem az „orbánistákat” rúgta ki, hanem mindenkit, az is csak azért fáj nekik, mert eggyel kevesebb helyen hirdethetik a hülyeségeiket, illetve ezzel összefüggésben kevesebb helyről kapnak honoráriumot.

A Bitó-szalon szellemi világítótornyai most a vállukat vonogatják.

Még arra is hajlandóak, hogy leostobázzák, lealkalmatlanozzák azokat, akik jelentős részben miattuk veszítették el a választást. A közös menekülő út, hogy ők nem politikusok. Nem. Ők „független értelmiségiek” és a vereség azért következett be, mert nem fogadták meg a zseniális tanácsaikat.

Az, hogy ez az ország eljutott 2010-ben a szakadék szélére, nagyobb részt az ő ostobaságuknak és ideologikus felhőkakukkváraiknak köszönhető.

Az előző kormányok ugyanis egytől egyig megpróbáltak úgy eljárni, ahogyan ők tanácsolták. Ők voltak azok, akik a „fejlett nyugat” liberális, értelmiségi-ugrálóvárait uraló, obskúrus szellemi matadorok műveire hivatkozva valóságidegen, népnyúzó, kártékony „reformokat” erőltettek, gondolván, hogy ami Amerikában beválik az itt is jó lesz. Tették mindezt többek között azért, mert maguktól az égvilágon semmi nem jut eszükbe, immár évtizedek óta.

Ha aztán tanácsaik nem válnak be mégsem, akkor az azért van mert nem tartottuk magunkat kellően az utasításaikhoz. Mi ugyanis – szilárd meggyőződésük szerint – sík hülyék vagyunk.

Befurakodtak a magukat jobb- és baloldalinak gondoló közösségekbe egyaránt, mintha lenne bármi különbség a nézeteik között. Így aztán „igazikonzervatívok” és „igazibaloldaliak” lettek, ahol az „igazi” jelző egyben azt is jelenti, hogy minden esetben nekik van igazuk.

E tekintetben a helyzet tehát az, hogy nem nyertük meg a háborút.

Csatát nyertünk, de még inkább csak azt a csatateret nyertük meg, ahol a háború a későbbiekben eldőlhet. Ne legyenek kétségeink. A Hidra újranöveszti fejeit. Új karigerik, vonagabik jönnek és ott áll majd mögöttük a haladó értelmiségnek ugyanaz az élcsapata. Lövészárok-barátkozás nincs, a háború folytatódik.