A felszabadító művészetről – bagatellek 2

„Témát, Természet! Témát adj, amely
álommal bűvöl el.”

Keats : Óda Fannyhoz

Többnyire tartom magam a jó Tristan Tzara kijelentéséhez, mely szerint: „A művészeti kritika vagy káros, vagy haszontalan.” – de most, hogy tudomásomra jutott a hír, miszerint a Soros-istálló egyik ismert versenyzője, a TASZ aukciót szervezett az Emberi jogok világnapján, december 10-én, a Gödör 2.0-ban, most előtört belőlem a műítész.

Először is tartozom egy vallomással: fogalmam sem volt ezidáig, hogy dec. 10-én van az Emberi jogok világnapja. Mi több, azt sem tudtam, hogy van efféle világnap. Persze sejthettem volna, hiszen miért pont ennek ne lenne világnapja, mikor mindennek van, a transznemű tarisznyarákoktól a kidobott húsvéti nyulakig. Sajnos az év – a Gergely-naptár szerint – csak 365 napból áll, így bizonyára rengeteg remek dolog van, amiről nem tudunk világnapot rendezni, helyhiány miatt. Kíváncsi vagyok, mire használjuk a szökőéveket? Ott ugye adódik egy plusz nap, vétek lenne kihasználatlanul hagyni. Mindegy, ezen nem agyalok, vannak sokkal kreatívabbak is nálam, majd ők.

Az esemény alkalmából árverést hirdettek. Kezembe került a jeles esemény katalógusa az árverésre bocsájtott műalkotásokról, és nem csak a kezembe került, át is lapoztam. Az első, összefoglaló benyomásom az volt, hogy ilyen az, mikor valaki selejtet álmodik. Miután mély szeretet érzek a nyájas olvasó iránt, nem várom el, hogy megnézze a műveket, inkább megpróbálom őket elmesélni. Ígérem kíméletes leszek és nem fogom minden egyes elemét bemutatni az aukciós tárgyaknak, de néhányat azért muszáj. Menjünk sorba.

Mottó: „Ami tegnap még természetes volt, és szabad, mint a levegő…holnapra talán illegálissá lesz a tiltás, az elnyomás, az elnémítás, az elferdítések miatt. Partizánokká kell  válnunk, pedig csak szabadon szerettünk volna élni…”

A képen egy, leginkább Edvard Munch stílusában festett nő látható egy saláta alatt. Kétségtelen, hogy a saláta nehéz, főleg 40 ezerért, bár megjegyzem, a salátalevél partizánjellegét semmi sem támasztja alá. Ha lenne ilyen, akkor a mű mondandója is változna és „Nő a partizán alatt” címmel büszkélkedhetne. Hogy miért pont saláta? Lehetett volna helyette például prés, az olyan durva, (Vö: púpos gyerek a prés alatt) vagy a felcsúti stadion. Nincs válasz, bár tartok tőle, hogy reformkonyha jelleggel csak saláta volt otthon. A kompozícióból egyébként nekem fájón hiányzik egy hatalmas, TASZ feliratú nyúl, amely leeszi a salátát az áldozatról. Úgy lenne kerek.

Mottó: „A spakli és a reprodukált plakátdarabok kompozíciója azt üzenik, hogy nem szabad tétlennek maradnunk, ha szembekerülünk az embertelenséggel”

A gyűlöletkampány óta tudjuk, a spakli a proletariátus fegyvere, nem az utcakő, legalábbis mióta elterjedten aszfaltoznak. Az embertelenség ellen használt spakli nyilván az emberséges spakli, annyira, hogy a plakátot is csak helyi érzéstelenítéssel vakarja le. Miután az emlékezetes plakátletépési felszólítás lángszava végig zúgott az egész országban, összesen 85 plakátot téptek le, amint azt hírül adta a HVG. Ez igen. Látszik, hogy polgárháború van. A mű kikiáltási árért egyébként sok valódi spaklit lehet venni, de sajnos azzal dolgozni szoktak, ami a célközönség ismeretében valószínűtlen elfoglaltságnak tűnik.

Mottó: „Megkerestek a #Ligetvédők, akiket korábban már fotóztam, hogy fényképezzem le őket újra, ezúttal kicsit vagányabban. Ők azok, akik hónapok óta tiltakoznak a Városligetben, mert nem nyugszanak bele, hogy az építkezések miatt kivágjanak 6-800 fát a Városligetben”

Az emlegetett 6-800 fa nyilván művészi túlzás, nem az esőerdőt irtják. A képen a ligetet éppen pucéran védik, háttal a kamerának, mert szemből azért durva lett volna. Nekem a tíz vagány ligetvédőről Villon veretes műve jut eszembe:

„hol van rugalmas combom s merre voltak
a térdek és a karcsú, kis bokák,
és két dús csípőm, melyet úgy karoltak
a férfiak magukhoz, mint a rák?”

Sohasem értettem, hogy a haladó célokat – a Pussy Riot-tól a ligetvédőkig – miért kell pucéran védeni. Itt talán azt szimbolizálja ruhátlanság, hogy a fák is meztelenek. De azoknak legalább van kérge. Bár lehet, a módszer tényleg alkalmas a védelemre, amennyiben roppant riasztó. Egyik-másik ligetvédőt elnézve, azoktól egyből lefullad a láncfűrész. Talán az a megfejtés, hogy van úgy, hogy öregszik az ember és nem is szépen, ez pedig dühíti, amiért lefényképezteti magát, hogy a nézőnek se legyen jobb. Ha ez volta szándék akkor sikerült.

Mottó: „A hatalmi gépezetek, szeretik fenntartani a maguk bürokráciáját, mely képes elfedni a számukra kényes ügyeket. Az állam biciklijén az apró fogaskeréknyi szürke csinovnyik, szenvtelenül teker keresztül mindannyiunk ellopott álmain.”

A képen egy bicikliző csinovnyik látható, akinek csinovnyik jellegét a szövegen kívül semmi sem támasztja alá. A bicikli egy sajátos meghajtó szerkezettel van felszerelve, nyilván a művésznek nem volt érkezése megérteni és megfigyelni a pedál és a meghajtó fogaskerék szerkezeti összefüggését. Mindannyiunk ellopott álmait színes napernyők(?) ábrázolják, miközben átbicikliznek azokon. A biciklit négy darab gömb szerű képződmény is díszíti ismeretlen céllal. Talán a bürokrácia tökéletességét hivatottak megmutatni. Mindenesetre, aki 160 ezerért – vagy többért – megveszi, annak sok ideje lesz elgondolkodni rajta, hogy lehetett ilyen hülye.

A mű összeségében az egyenruhások által sanyargatott óvodások rajzaira emlékeztet, melyeket rendszerint a hatósági pszichológus csatol a vádirathoz. A kompozíció egyszerű – mondhatni primitív – pontosan, mint a művész fő műve, a „Vaskefe”, mely csendesen rozsdásodik valahol, méltó párjával, az időkerékkel együtt, mely azonnal elromolván, immár az alkalmatlan ostobaság végtelen idejét számolja csak. A képen egy katonasapkás embert látunk, kivont pisztollyal, abban a történelmi pillanatban, mikor éppen átlépi a saját árnyékát. Vajon mi/ki lehet? Önarckép? Homage a Rajk-papa? Aki addig osztogatta a kötelet, míg kapott egyet ő is. Mintegy véletlenül, bár megérdemelten. Nem tudjuk. Mindenesetre 90 ezret a hülyének is megér, illetve csak annak.

„A kerítés működik, menekültnek nyoma sincs, visszaállt a “régi rend”, a szép magyar táj tiszta.”

Valóban, nekem is hiányoznak a menekültek, nélkülük üres a táj. Sehol a szétdobált szemét és migráns gyerekek halmai. Lássuk be, unalmas így a dolog. Így azután művész mintegy távoli, az elveszett Paradicsomot idéző sejtelmességgel, bele is montíroz a képbe néhány migránst. Akik elmentek ugye és itt hagytak bennünket az alpári pusztában egyedül. Mindenesetre, akinek nincs otthon élő, vagy kitömött migránsa, annak jól jön. Emlékeztet a régi szép időkre.

Mottó: „Ritka pillanat, amikor épp egy bilincs jelképezi legjobban a szabadságot”

És tényleg. Valóban nagyon ritka az ilyen alkalom, annyira, hogy most sem jött el. Bár az efféle, karabinerrel rögzíthető hobbi-bilincs valóban a szabadság jelképe. Ugyanis akkor veszem le, amikor akarom. Valószínűleg az intim shopban vásárolták, a szado-mazo osztályon, 20%-os emberjogi kedvezménnyel.

Hát eddig tartottak a kiállítás képei. Arról nem szól a fáma, hogy mire költik a bevételt. De biztosan valami szép dologra. Vehetnek belőle például gumicsónak-javító ragasztót, vagy pár ezer szír útlevelet. Esetleg afgán guminőt csadorban. Karácsonyra szép ajándék és mindegyik úgy kell, mint egy falat kenyér.