A hülyeség határairól

„Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.” Bertrand Russell

Kr.e. 46. április 9-én (figyeljünk a dátumra!) Thapsus városa mellett került sor arra az ütközetre, melynek során Cézár diadalmas légiói legyőzték a Metellus Scipio és az ifjabb Cato által vezetett ellenfeleiket, a hosszú polgárháború a vége felé tartott. A vesztett csata után – a feljegyzések szerint – Cato, aki mivel ismerte Cézár kegyes természetét, tiszteletreméltó makacssággal öngyilkos lett, mondván: „Nem adom meg a lehetőséget Cézárnak, hogy megbocsásson nekem azért, amit ő követett el”. Tudniillik a római polgárháború kirobbantását.

Onnan jutott eszembe ez a történet, hogy azt olvasom, szegény, jámbor András, mint mondja, meg akar bocsájtani nekünk, mert ő egy ilyen aranyember. Megbocsájtani, méghozzá „...a tönkretett országért, az ellopott százmilliárdokért, a megmérgezett társadalomért és az én megmérgezett lelkemért…” Tehát mindazért akar megbocsájtani, amit nézetem szerint, ő és elvtársai követtek el ellenünk és az ország ellen.

Kivéve természetesen szegény András megmérgezett lelkét, mely ügyben inkább valami agyfürkészhez kéne fordulnia, mintsem a demokratikus választásokhoz.

Nekem ugyan lennének ötleteim arra nézvést, hogy mi mérgezte meg az ő lelkét, sőt, a gyógymódra is lenne elképzelésem (nem kéne megírnia és olvasnia a saját írásait), de nem akarok a távgyógyítás bűnébe esni.

A jeles skribler olyan demokráciára vágyik, „…ami nem csak a hatalmasok demokráciája, hanem a legutolsó borsodi zsákfalué is.” Ezzel kapcsolatban nekem sajnos erős kételyeim vannak. Szerintem akkor jön csak el ez az idő, midőn nevezett legutolsó borsodi zsákfaluban Kalányos Dzsenifer feljelenti Lakatos Rómeót zaklatásért és erőszakért, aminek élő bizonyítékaként bemutatja a rendszeres #metoo révén létrejött négy közös gyermeküket.

Ezzel aztán majd komoly fejtörést fog okozni az akkorra már teljesen független igazságszolgáltatásnak.

A borsodi zsákfalvaknak van ugyanis egy sajátos demokráciafelfogása, mely – gyanítom – némileg eltér szegény, jámbor Andrásétól. Arrafelé úgy vélik ugyanis, hogy „aki először üt, az nevet utoljára”. Ezt az eljárást a társadalomtudományi irodalom csak „borsodi bázisdemokrácia” néven emlegeti, és az róla az általános vélemény, hogy bár etikailag kétségtelenül hagy kívánni valókat maga után, ám bizonyosan működik.

Persze azért Andrásunk is kemény legény. Mint írja, „Persze ez nem jelenti azt, hogy egy új, független igazságszolgáltatásnak nem kell a mostani, és az előző 8 évből átmentett oligarchákkal leszámolnia. De ennek tisztességes jogi úton kell megtörténnie.” Ennek kivitelezhetőségét kétségkívül alátámasztják az igazságszolgáltatás eddig elért példátlan sikerei a korrupciós ügyek feltárásában. Eleddig minden kormány kinevezett egy feljelentésügyi megbízottat, aki aztán munkálkodását hatalmas sikerként elkönyvelve, feljelentések tucatjait tette.

Ezekben az volt a közös – kormányokon átnyúló módon –, hogy nem lett belőlük semmi.

Ami nem is nagyon meglepő, hiszen a korrupció bizonyítása roppant nehéz, márpedig a magyar igazságszolgáltatás szellemi színvonalán és eljárási sebességével egy tettenéréses tyúklopási ügy is minimum négy évig tart.

Azt is megsúgnám Andrásnak, hogy a mindent elöntő, libsi emberi jogizmus kritériumai szerint pontosan ez az a bizonyos „tisztességes jogi út”. Persze a jeles auktor új szövetségesének és barátjának, a Jobbiknak voltak, vannak(?) megoldásai a kérdésre, úgyis mint deresre húzás, gárdafelvonulás, saría stb. én azonban mindeddig úgy tudtam, hogy ezeket ő elutasítja. Persze lehet, hogy ő is fejlődik, mint Vona, és mit tesz Isten, pont egymás felé fejlődnek. A végén még virtigli fasiszta lesz belőle a nagy összeborulás után. (Vagy akár már közben)

Én a magam részéről csökkenteni szeretném az Andrásra nehezedő terheket. Azt írja ugyanis, hogy csak azoknak bocsájt meg, akik bocsánatot kérnek.

Előre bejelentem, én nem fogok, így nekem nem kell megbocsájtania.

Nagyon nem szeretném ugyanis, hogy szegény, jámbor András az áldását adja rám. Valahogy eddig is elvoltam nélküle és semmiféle indokát nem látom, hogy a későbbiekben miért lenne szükségem rá.

Kíváncsi lennék azonban arra, hogy mit szól András másik szövetségesének, mindannyiunk szárnyaló agyvelejű Juhász Petijének új kezdeményezéséhez, miszerint mindenki (férfiak, nők és egyebek) hordjon kendőt a választásokig. Andrásnak speciel bizonyára nagyon jól állna. Úgy nézne ki mint Rosa Luxemburg borotválkozás előtt a zsinagógában.

Zárójel. Ez a „Milla” nevezetű mozgalom, Peti kezdeményezésére és elnöklete alatt, már régebben alakult, a sajtószabadság oly kívánatos értékeinek megmentése végett. Hogy mi volt a konkrét kiváltó ok akkor, és hogy éppen miképpen akadályozta Orbánbasi a hírek szabad áramlását, arra már nem emlékezem. Tán meg akarta adóztatni a postagalambokat. De mostanra már mindegy is, hiszen a gaz fasiszták annyiszor rombolták le azóta is a sajtószabadságot, hogy valószínűleg maguk az alapítók sem emlékeznek már az eredeti esetre. Zárójel bezárva.

Mondjuk, én csak azt nem értem, hogyha mindenkin kendő lesz, honnan tudja majd Peti, hogy kit lehet megverni? (Bocsánat, kivel lehet dulakodni.) Ez ügyben a tévedés ugyanis azzal a félemeletes következménnyel járhat, hogy megpróbálkozik egy liberális díjbirkózó megfenyítésével is, és ezután neki már nem kendőt, hanem egyenesen egy afféle mindent eltakaró klepetust kell viselnie, a külsérelmi nyomok elkendőzése céljából. Nem is beszélve az új protézisről.

Itt tartanak hát közös ügyeink. Csak bírjuk ki a választásokig.