A karaván

„Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.”

Marx-Engels: Kommunista kiáltvány

Mostanra már – a média hírek átlagos élettartamához képest – hosszú ideje a nemzetközi érdeklődés homlokterében áll az USA felé tartó „migránskaraván” ügye.

Úgy tudjuk, hogy néhány száztól néhány ezerig terjedő létszámú közép-amerikai migráns tart az USA határa felé, hogy bevándoroljon álmai földjére. A dolog érdekességét az ügy agresszív jellege adja, bizonyos okok miatt ugyanis a bevándorlás egyre agresszívabb jelleget ölt. Nem csak a közép-amerikai migránskaraván kapcsán láthatunk közelharc jeleneteket a rendfenntartókkal, hanem a boszniai-horvát határon is, továbbá Ceutában és mindenhol másutt, ahol a tömegesen jelennek meg migránsok.

A jelenleg Mexikót sújtó ügyben – mint cseppben a tenger – tükröződik mindaz, ami az egész migráns-problémára jellemző.

Vannak ugyebár ezek a közép-amerikai országok, mint Salvador, Honduras és a többiek. Ezekben, a közmegegyezés szerint, lehetetlen élni. Polgárháborús viszonyok uralkodnak, nincs semmiféle közbiztonság, az utcákon bandaháborúk dúlnak és naponta tucatszám lövöldözik agyon egymást és bárkit, aki arra téved. Nem csoda hát – mondják – hogy aki teheti az menekül, és ha már menekülnie kell, akkor gazdag országokban szeretne élni.

Ezekből a gazdag országokból a legközelebb az USA és Kanada található, ide tartanak hát. Az USA és első sorban Trump viszont nem akarja beengedni őket, mondván, van így is elég bajuk, semmi szükség bandaháborúkon szocializálódott írástudatlan tömegre, akiket egyenként leellenőrizni amúgy is sziszifuszi munka a túlterhelt szolgálatoknak.

A migrációpártiak általában három egymástól nem teljesen független érvet szoktak felhozni a karaván befogadásával kapcsolatban. Az első a humanitárius érzésekre apellál, hiszen ezek éheznek, fáznak, asszonyok és gyerekek vannak közöttük, tehát végtelenül gonosznak kell lenni, hogy elutasítsuk őket. A második, hogy az egész nem számít, az USA-nak több mint háromszáz millió lakosa van, ahhoz képest semmi pár száz, vagy ezer ember. A harmadik pedig, hogy a befogadó országok – esetünkben az USA – ludasak abban, hogy az érintett országokban ilyen nyomorúságos viszonyok uralkodnak, és itt a gyarmati kizsákmányolásra szoktak hivatkozni. Sőt, globálissá nagyítva a problémát, általában a „fehér ember” bűnös voltát emlegetik, mint a harmadik világ minden nyomorúságának okát.

Az egész ügynek van egy olyan vonatkozása azonban, amiről nem szívesen beszélnek. Minden cselekvés, így a politikai is, a jövőre vonatkozik. A migráció problémáját is célszerű ugyanebből a szempontból kezelni.

Nem az számít, hogy ma hányan jönnek, és mit tudunk kezdeni velük, mondjuk pont semmit, hanem az, hogy hányan jönnek még.

A migránskaraván beengedése – ami az adott viszonyok között az erőszak előtti meghajlás is egyben – mit üzen a többieknek? Eléggé nyilvánvalóan azt, hogy ha sokan jöttök és erőszakosak vagytok, akkor nem tudnak ellenállni nektek. Ahogyan mondani szokták, meghívót küldünk nekik, és ez azért veszélyes, mert most „csak” néhány ezer emberről van szó, de milliók állnak készenlétben.

A nagy kérdés az, hogy mit tehet, és mit fog Amerika vagy Trump tenni? Le lehet vezényelni a seregeket a határra, ám nagy kérdés, hogy mekkora erőszakot fognak tanúsítani a migránsok, és arra mi lesz a katonák reakciója. Több ezer embert, ha csak kicsit is szervezettek, nem lehet fegyveres erőszak nélkül megállítani. A könnygáz és a gumibot – amint a mexikói határvédőknél is láttuk – kevés ehhez, a tömeg egyszerűen elsöpri őket. Közéjük lőni pedig…

A tetejében biztosak lehetünk benne, hogy mindezt a média élőben fogja közvetíteni. Abban is biztosak lehetünk, hogy a tömegben ott fognak tobzódni a hülye hollywoodi médiasztárok, akik két drogelvonó és buzulás között így akarják javítani az ismertségüket. Micsoda botrány lenne már, ha valamelyiket a nagy tumultusban szintén fenéken lőnék.

A probléma régi megoldási receptje a példastatuálás, hogy a túlélők otthon elmesélhessék, nem érdemes odamenni.

Száz esztendővel ezelőtt az angolok még gondolkodás nélkül géppuskázták az íreket, mikor azok fellázadtak. Ma már azonban, ebben a mediatizált világban ez minden bizonnyal politikai öngyilkosság lenne. Különösen úgy, hogy a média nagyobbrészt libsi kezekben van, és kéjelegve mutatná a vért és az áldozatokat, melyeket aztán a fasizmusnak és az uszításnak tulajdoníthatnak. Hogy ezt Trump megkockáztatja-e az erősen kérdéses.

Az egész migrációs kérdésnek továbbra is ez a kulcsa: ki alkalmaz először erőszakot?