A kiképzés

39

„A tudás gyökerei keserűek, de a gyümölcsei édesek.”

Arisztotelész

Híre ment, hogy az ellenzéki politizálás két nagyágyúja, Fekete-Győr András és Szél Bernadett a távoli Amerikába látogat továbbképzés céljából, elnyervén a neves International Visitors Leadership program ösztöndíját.

Az ellenzéki sajtó több cikkben is tudósított a világrengető eseményről. Fekete-Győr össze is foglalta a dolgot, mondván: „Londontól Kijevig és Berlintől Rómáig egy olyan fiatal európai csapat tagjaként utazom az Egyesült Államokba, mely nemzedéknek feladata lesz egy nagy, erős és összetartó Európa felépítése.” A mondatot tanulmányozva, bizonyára önöknek is feltűnt, hogy ott az elején mintha hiányozna egy mondatrész, mely rámutatna, hogy most akkor Londontól Kijevig és Berlintől Rómáig utazik a fiatal csapat tagjaként, vagy az USA-ba.

Mindenesetre a megfogalmazás esetlensége kifejezően mutatja, hogy bőven van helye a továbbképzésnek.

Amúgy elképzelem, amint a sok Fekete-Győr András bután néz, miközben egy nagy, erős és összetartó Európát épít, úgyis mint nemzedék. Nem lennék Európa helyében.

Megtudtuk, hogy a jeles követeléskezelő „Washingtonban a politikai trendekről, Iowában és Ohióban a felsőoktatási kérdésekről, Texasban pedig a menekültek és bevándorlók kezeléséről hallgatnak előadásokat, és találkoznak az érintettekkel.”

Ahogyan a mondás tartja: Jaj az érintetteknek.

Roppant kíváncsian várom, hogy Iowában és Ohióban miképpen folynak az iskolai és egyetemi hangulatkeltések, melyeket itthon fő politikai programként sikerült megfogalmazni és nyilván ott is ezeket tanulmányozza majd. Egyébként ezek a hangulatkeltések roppant enigmatikusak számomra. Nem nyilatkoztak ugyanis arról, hogy milyen hangulatot akarnak kelteni és miképpen. Számomra például kifejezetten jó hangulatot teremt, ha momentumost hallok beszélni. Konkrétan röhögni szoktam. Nem tudom azonban, hogy ez az egyetemeken és az iskolákban is beválik-e.

Hogy mit fog megtanulni és annak milyen következményei lesznek, az ma még nem tudható, de egy biztos, mikor hazatér, meg fogja hirdetni tizedszer is a cselekvés köreit. Éppen aktuális lesz, mert két-háromhavonta szokta és utoljára a nyáron hirdette meg. Túl ezen természetesen az új tudás birtokában végre összetoborozza Dumbledore seregét és a sok ifjú varázslótanonccal addig fogják ütni a rendszert, amíg össze nem roppan.

Engem például már teljesen elvarázsoltak.

Szél Berni más kurzusokon vesz részt, neki kifejezetten csajos témákat kerestek. Ő Washingtonban a női konfliktuskezelésről, Dallasban a szexuális zaklatás és a családon belüli erőszak kezelésének kérdéseiről hallgathat előadásokat.

Ezt olvasva sajnos elakadtam az események analízisében, mert belém villant a kép, amint Berni – a kiképzésen tanult női konfliktuskezelési technikákat felhasználva – virtuóz módon forgatja a sodrófát élete párjával szemben, mikor az kissé későn és némileg isiászosan tér haza. De mit szól majd ehhez az etikai bizottság? A sodrófa és egyéb konyhai eszközök használatán túl nem tudom elképzelni miben különbözik a női és a férfi konfliktuskezelés.

Zárójel. Sohasem értettem, hogy miért gondolják a haladók, hogy a férfiakban, amint nőt látnak, felébred a bennük lakozó juhászpéter és verni kezdik. Számomra ez azért kínos, mert bizonyára probléma lehet a férfiasságommal, ugyanis még sohasem emeltem kezet nőre. Jó, az óvodára nem emlékszem. Zárójel bezárva.

Ezen kívül Berni találkozhat az ENSZ nőjogi szervezetének (UN Women) illetékeseivel és az ENSZ nemek társadalmi esélyegyenlőségével foglalkozó különleges tanácsadójával. E szervezetnek jószolgálati nagykövete Emma Watson színésznő.

És itt összeér az államférfi és az államnő képzése, mégpedig Dumbledore seregében.

Emma Watson játszotta ugyanis, karizmatikus tehetséggel, az ifjú és szimpatikus varázslónőt a gyerekkönyvből készült filmben. Eddig hál’ Istennek nem tudtam, hogy léteznek ilyen funkciók a nevezetes szervezetben, pedig sejthettem volna. Mindenképpen javaslok még Berninek legalább egy villásreggeli a sóhivatal vezetésével, hiszen ott is bizonyára sok, értékes, átadni való tapasztalat halmozódott fel, melyeket célszerű lenne fatornyos hazánkban is meghonosítani.

Az amerikai külügynek különös érzéke van a leendő kelet-európai vezetők kiválasztásában. Nekik köszönhetjük például Porosenkót, Szaakasvilit és még jó pár kis és nagystílű tolvajt, akik azután különböző háborúkat és más kalamajkákat okoztak, mielőtt elzavarták őket. Az ember nem tud másra gondolni, mint a régi mondásra, miszerint a hasonló a hasonlót vonzza.

Egyetlen, általam ismert kivétel volt, mikor az ifjú Orbán Viktorba is energiát fektettek. Vaktyúk is talál szemet. Jellemző módon bizonyára ezt az egyet bánták meg a legjobban.